Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

A Zala Megyei Kormányhivatal országos projektet is gesztorál

„Tavaly számos, a közigazgatás hatékonyságát javító, s ezzel a jövő generációit is kiszolgáló infrastrukturális fejlesztés valósult meg a megyében. Ezekről, valamint a Zala Megyei Kormányhivatal előtt álló feladatokról dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat kérdeztük. − Önt tavaly nyáron immár második alkalommal nevezték ki Zala megye kormánymegbízottjává. Arra kérem, hogy foglalja össze röviden, mi minden történt az ön által vezetett hivatalban, illetve a megyei közigazgatásban a 2018-as esztendőben. − A 2018-as országgyűlési választásokat követően több kollégámmal együtt az a megtiszteltetés ért, hogy július elsejei...

Read more

Mérni annyi, mint tudni? Az elektronikus közigazgatás közösségi mérőszámairól

„A közszféra kapcsolatrendszereinek az infokommunikációs eszközök által történő átalakítása, a valódi elektronikus közigazgatás megteremtése lassan két évtizede az egyik központi témája az információs társadalom fejlesztési diskurzusainak. A fejlesztési törekvésekkel egyidősek a területet célzó szakpolitikai intézkedések eredményességét, hatásait feltárni igyekvő különböző mérések, mérőszámok. Ahhoz, hogy a mutatók valódi visszacsatolást nyújtsanak a fejlesztők és a döntéshozók számára, az elektronikus közigazgatás értékelésére használatos mérések pontos ismerete szükséges, beleértve azok tágabb kontextusát. A tanulmány, a jelenleg európai viszonylatban legszélesebb körben ismert és használt módszer, az Európai...

Read more

Tovább csökken az adó-adminisztráció

„Mostantól automatikusan vehető igénybe az adókedvezmény. Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban, és néhány éven belül szeretnénk elérni azt is, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer - mondta az MTI-nek Izer Norbert. Már az idén egyre közelebb kerülünk ehhez a célhoz, hiszen azon túl, hogy öt adófajtával kevesebb lett, mostantól az adóhivatal értesíti a vállalkozásokat arról, hogy mely munkavállalói után vehetnek igénybe havonta több mint 31 ezer forint adókedvezményt - emelte ki....

Read more

Ősszel indulhat az egységes közlekedési jegyrendszer próbaüzeme

„A fenntartható közösségi személyszállítás fejlesztése érdekében megkezdődött a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése. A próbaüzem első üteme már 2019 októberében megkezdődhet egy regionális közlekedési központban. 2020 nyarára országos kiterjesztésben működhet az egységes elektronikus jegyrendszer a helyközi közösségi közlekedésben. A szolgáltatások versenyképességét valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás erősíti majd. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja a korszerű, vonzó közösségi közlekedés kialakítása, pontos, minőségi szolgáltatás nyújtása az utasoknak. A közösségi közlekedést választók arányának növelésével csökkenthető a károsanyag-kibocsátás és a...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. február 4-február 8.

Ajánlati/Részvételi felhívás HC Zrt. vállalatirányítási rendszer fejl. és tám. Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/25 Közzététel dátuma: 2019.02.05. Ajánlatkérő: HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.03.08. Szerződés meghatározása: vállalkozási szerződés Tárgya: „HungaroControl Zrt. Vállalatirányítási rendszerének fejlesztése és támogatása” Lásd bővebben Alkalmi SDI vonalak, illetve hang- és adatvonalak Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/25 Közzététel dátuma: 2019.02.05. Ajánlatkérő: Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.03.07. Szolgáltatás szerződések keretében alkalmi vezetékes hang- és adatátviteli vonalak biztosítása egyes részei (I. rész: alkalmi...

Read more

Az Egészséges Budapest Programtól az ellátásszervezés aktualitásain át a Nemzeti Népegészségügyi Programig – konferencia

„Az Egészséges Budapest Programtól az ellátásszervezés aktualitásain át a Nemzeti Népegészségügyi Programig. 2019-ben tizennegyedik alkalommal rendezzük meg az IME Regionális Egészségügyi Konferenciát. Nyitó konferenciánk is kiemelten foglalkozik a jelen időben meghatározó két óriás projekttel, a Közép-Magyarországi Egészséges Budapest Program, valamint a 2017. november 1-jén elindult Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel, az EESZT-vel - hívták fel a figyelmet a rendezvényre a szervezők. Mint minden regionális konferenciánkon, most is kiemelt szerepet szánunk az EU-s fejlesztéseknek, valamint az EFI-k kapcsán a népegészségügyi programnak és a praxisközösségeknek....

Read more

Hamarosan a vállalkozások bevallását is az adóhivatal készíti

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyik legfontosabb hivatal a gazdaság védelme és fejlődése szempontjából – jelentette ki Varga Mihály az adóhivatal évértékelő értekezletén. A tárcavezető kiemelte: a cél az, hogy 2021-re már a vállalkozások számára is a NAV készítse a bevallásokat, emellett teljes egészében papírmentessé váljon az adóhivatali ügyintézés. Az adóhivatal szerepe az adómorál alakításában, a költségvetési bevételek biztosításában és az üzleti környezet fejlesztésében megkérdőjelezhetetlen – mutatott rá Varga Mihály. A tárcavezető kifejtette: a NAV-val szembeni elvárás az, hogy egyre több...

Read more

Egy fillérbe sem került a NAV

„Évértékelőt tartottak csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), az eseményen a hatóság irányítója és a pénzügyminiszter összegezte a múlt év említésre méltó eredményeit, egyúttal számba vette az elkövetkező időszak kihívásait, feladatait. – Svédországban a helyi adóhivatal nagyon népszerű, ha ott sikerült ezt elérni, idehaza is sikerülhet – kezdte beszédét Varga Mihály. A pénzügyi tárca vezetője szerint ehhez az kell, hogy a hatóság az ügyfeleit helyezze ügyintézése középpontjába. A miniszter példaként azt hozta fel, hogy egy ideje már a NAV készíti el...

Read more

A héten olvastuk: Mesterséges Intelligencia (MI) – 2019. február 4.

A Mesterséges Intelligencia (MI) trendjei A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) jelentése a szabadalmi bejelentések és a tudományos szakirodalom elemzése alapján készült. - Az Egyesült Államok és Kína (és más ázsiai országok) vannak az élen a szabadalmak száma alapján - Vállalatok szerinti rangsorban az IBM és a Microsoft áll az élen - A gépi tanulás a legnépszerűbb (beleértve a mélytanulást is) - A robotika a leggyorsabban növekvő alkalmazási terület - A leggyorsabban növekvő iparág (az MI alkalmazásai tekintetében) a közlekedés WIPO Technology Trends...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. február 4.

Az amerikai törvényhozás új jogi szabályozással készül életet lehelni az USA digitális kiberdiplomáciai erőfeszítéseibe Most csütörtökön új törvényjavaslatot terjesztett be az amerikai Képviselőház Külügyi Bizottságának két (republikánus, ill. demokrata) vezetője. A „2019. évi Kiberdiplomáciai Törvény” néven benyújtott jogszabály persze ismerős lehet Hírlevelünk olvasóinak. Az amerikai diplomácia – és tágabb értelemben az USA különféle kormányzati szervezeteinek – kibertérrel kapcsolatos álláspontját, politikáit körvonalazó, szabályozó és szervező törvényalkotás ugyanis hosszabb ideje már, hogy az USA jogalkotóinak napirendjén szerepel. Tavaly nyáron már kész, kiforrott törvényszöveggel rukkolt...

Read more
Page 172 of 346 1 171 172 173 346