Skip to main content

Találat: digitális kormányzati szolgáltatások

Tüntetésektől az önkormányzati folyamatfejlesztésig – a madridi példa

„A GovLab oldalán megjelent esetleírás sajátos példát mutat arra, hogy hogyan sikerült Madridban egy nagy tüntetéssorozat energiáját egy eredetileg annak céljaira kidolgozott technológiával a város önkormányzatának döntéshozatali folyamatainak fejlesztésére fordítani. A fordulathoz persze az is hozzájárult, hogy a 2011-es, megszorítás-ellenes tüntetések alkalmával felbukkant informatikus, aki az alábbiakban bemutatott alkalmazás elődjét kifejlesztette, ma már a városi tanács tagja, egyben a választókkal való kapcsolattartás, a széles választóközönség bevonásának (public engagement) felelőse is. A Decide Madrid – amelynek előzménye a tiltakozók hangjának artikulálására és felerősítésére...

Read more

György István: 50 milliárd jut a közigazgatás elektronizálására

„Az elmúlt évek munkájának eredményeképpen mára a területi közigazgatás infrastruktúrája alkalmassá vált a közigazgatás elektronizálására, melyre a tervek szerint a kormány a következő időszakban 50 milliárd forintot fordít – jelentette ki a fővárosi kormányhivatal irányítója. A paradigmaváltásnak két fő eleme van - mutatott rá György István, aki emlékeztetett: a területi közigazgatás infrastruktúrája, intézményrendszere olyan átalakításokon esett át az elmúlt esztendőkben, amelyek alkalmassá teszik az intézményrendszert arra, hogy a következő intenzív szakaszban az elektronikus közigazgatás is minél jobban teret nyerjen a területi közigazgatásban....

Read more

Újabb bürokrácia-csökkentő intézkedés jöhet jövőre az adózásban

„Míg eddig az adószakemberek csak úgy kezdhették meg tevékenységüket, ha ehhez engedélyt kértek, addig jövőre elég lehet egy egyszerű bejelentés is. Az adószakemberek nyilvántartásba vételéről szóló NGM rendeletet tervezetét mától bárki véleményezheti. Az újabb bürokráciacsökkentés az adózásban jelentős könnyebbséget hozhat jövőre. Jelenleg adótanácsadói, az adószakértői és az okleveles adószakértői tevékenység csak akkor kezdhető meg, ha a jelölt nyilvántartásba vételi kérelmét a hatóság elbírálta és az engedélykiadással egyidejűleg felvette a nyilvántartásba. Az eljárás ügyintézési határideje 45 nap. Az adóbürokrácia-csökkentés újabb állomása megszűntetheti az...

Read more

Interoperabilitási célok, jövőképek, szabályozók az EU-ban és kapcsolatrendszerük a kiberbiztonsággal

„Az informatikai szolgáltatások, rendszerek, eszközök, alkalmazások egyre jelentősebb mértékben járulnak hozzá az állami működés hatékonyságának, a vállalkozások eredményességének és versenyképességének, valamint az állampolgárok életminőségének javításához. A kiberbiztonság és az interoperabilitás ma vitathatatlanul az informatikai szakterület legfontosabb, legaktuálisabb kérdései közé tartoznak. A két kérdéskör egymással részben szembenálló stratégiai célkitűzéseket, nézőpontot, követelményeket képvisel. Jelen publikáció célja annak feltárása, hogy az interoperabilitással kapcsolatos EU dokumentumokban, célokban, feladatokban megjelennek-e, és ha igen, milyen kiberbiztonsági kérdések. A publikáció a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 'A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés' projekt támogatásával,...

Read more

LED – Lechner Education: Agilitás és közigazgatás Meetup

„A Lechner Tudásközpont az eddigi hazai közigazgatási gyakorlattól eltérően agilis módszertan segítségével fejleszti informatikai termékeit. Az e-építésügy területén így olyan alkalmazások jönnek létre, melyek nincsenek tele felesleges és érthetetlen funkciókkal, használatuk egyszerű és közérthető. A Lechner és a Budapest Agile Meetup Group közös szervezésű, nyilvános eseményén kiderül, hogyan lehet jó szoftvereket fejleszteni, nem csak piaci alapon. Április óta a Scrum, azaz egyfajta agilis fejlesztési módszertan szerint dolgozik a Lechner Tudásközpont e-közmű fejlesztőcsapata. A csapatszellem, a gyors és látványos visszacsatolások, valamint a kéthetes...

Read more

Big Data Konferencia – 2017 november 30.

„Big data: adatok mindenhol, minden mennyiségben. Mit kezdjünk velük? Hogyan dolgozzuk fel őket? Mire lesz ez jó? Vannak-e jogi korlátok? A konferencia célja, hogy átfogó képet adjon a big data kutatások módszertani kérdéseiről és alkalmazási területeiről. A konferencia előadói négy szekcióban mutatják be a szövegbányászat aktuális problémáit, a big data alkalmazási lehetőségeit az egészségügyi adatok kezelésében, a jogi szövegek feldolgozásában, a közigazgatás és a városszervezés működtetésében, valamint az adatújságírási lehetőségeit. Egy önálló szekció a big data témájú doktori kutatások bemutatására ad lehetőséget....

Read more

Adatvédelem és adatbiztonság az elektronikus okmányoknál

„Hazánkban a biometrikus útlevél 2006-os megjelenését követően egy évtizeddel később bevezetésre került az elektronikus személyazonosító igazolvány. Az új típusú okmányok megjelenésének oka a biztonsági paraméterek megerősítése mellett új funkciók bevezetése. Tanulmányomban elemzem az adatok tárolására alkalmas kártyák generációit és főbb jellemzőit, a passzív tárolástól a chipkártyákig, beleértve a biometrikus útlevelet is. Részletesen elemzem továbbá az elektronikus személyazonosító igazolvány adattartalmát, személyesadat-védelmét, és funkcióit (ePASS, eID, eSIGN), valamint az eID típusú okmányok biztonsági veszélyeit és védelmi lehetőségeit. A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, „A jó...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2017. november 13.

KATALÁN VÁLSÁG – NAPRÓL NAPRA A spanyol kormány megerősítette: orosz hackerek avatkoztak be a katalán válságba A hideg polgárháborúra emlékeztető állapot uralja a Katalóniát. Miközben a függetlenség hívei szerdán az infrastruktúra megbénítása érdekében tömegesen torlaszolták el a közutakat és a helyi érdekű vasútvonalakat, a spanyol központi kormányzat továbbra is az elszakadók tájékoztatási képességeinek blokkolására fókuszált. Ebben immár hathatós segítséget kaptak a kényes helyzetet kezdetben tanácstalanul szemlélő európai uniós apparátusoktól is. Ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő pénteken megerősítette: orosz és venezuelai hackerek...

Read more

Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál

„Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál. Még novemberben bejelenti a kormány, hogy a jövő évtől mely állami ügyeket tudjuk majd elektronikus úton intézni, úgy, hogy személyes kapcsolatfelvételre nem kerül sor. A változások már a következő év első harmadában, lehetőség szerint már januárban hatályba is léphetnek - árulta el az mfor munkatársának egy e heti rendezvényen Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch szerint eljött az ideje annak, hogy a versenyszektorhoz hasonlóan az államigazgatás is minél jobban...

Read more

334/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet a településügyi dokumentumok készítéséhez szükséges térképi adatbázisok, adatok ingyenes átadása érdekében egyes kormányrendeletek módosításáról

„...1. A területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet módosítása ... 2. Az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosítása ... 3. A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosítása ... Mellékletek a 334/2017. (XI. 9.) Korm. rendelethez...

Read more
Page 225 of 352 1 224 225 226 352