Skip to main content

Találat: digitlis kormányzati szolgáltatások

A minősített adatkezeléssel, valamint a digitalizációval összefüggő rendelet

„TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A Korm. rendelet tervezete a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról kihirdetett szóló 2023. évi CIX. törvénnyel kihirdetett, a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény módosításainak a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben, valamint az iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól szóló 92/2010. (III. 31.) Korm. rendeletben történő átvezetését állapítja meg az alábbiak szerint: 1. az...

Részletek

Nem lesz kötelező a búcsú a személyi igazolványtól (Reggeli gyors/interjú Péterfalvi Attilával)

„Csütörtökön tárgyalja az országgyűlés a digitális állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, ami a tervek szerint bekerül az alaptörvénybe is. Ennek értelmében 2024 végétől várhatóan Magyarországon is átköltöznek a mobiltelefonokra az ügyintézés, illetve az igazolványok kezelése. Milyen kockázatokat rejt magában a változás? Vajon végleg eltűnnek a pénztárcánkból az igazolványok? Erről kérdeztük a Klubrádión a Reggeli gyorsban Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét. "Elméleti szinten minden félelem jogos lehet egy ilyen új technológia bevezetése kapcsán, de gyakorlatilag nem lesz lehetséges a különböző...

Részletek