Skip to main content

Találat: eCall

Világsiker lehet a magyar fejlesztésű autós segélyhívó

„Több ország is érdeklődik a magyar fejlesztésű, járművekbe utólag is beszerelhető, automatikus közlekedési segélyhívó iránt – közölte az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. az MTI-vel. A vállalat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen fejlesztette ki az Aegis nevű eCall-modult. Az 1,07 milliárd forintos projekt a Széchenyi 2020 program részeként valósult meg 678,85 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással – írták. A fejlesztést azzal indokolták, hogy 2018 áprilisa óta az EU-ban új járműtípus...

Részletek

Már tesztelik az eCall segélyhívó rendszert

„A 2017 októberétől kötelező automatikus közúti segélyhívó rendszer egyik fontos követelménye, hogy a baleset helyszínétől és a jármű származási országától függetlenül képes legyen a riasztások továbbítására az EU egész területén. A tesztelésben résztvevő cég, a projekt magyarországi koordinálásával megbízott Best Way Traffic Kft. mai közleményében jelentette be, hogy az eCall rendszer elindításának előkészítésére irányuló tesztek legutóbbi szakaszában finn és cseh szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a rendszer milyen minőségben teljesíti az előírásokat. Az Európai Parlament döntése értelmében legkésőbb 2017. október elsejéig minden uniós...

Részletek

HeERO workshop, 2013. december 12-13., Budapest

„ 2013. december 12-13.-án a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az ITS Hungary Egyesület, az ERTICO és a HeERO projekt közös szervezésében kerül megrendezésre Budapesten a HeERO projekt workshopja. A workshop mottója: „Moving toward an integrated Europe Pan-European eCall service in the HeERO countries” ("Haladjuk egy integrált Európa irányába Pán-európai eCall szolgáltatás a HeERO tagállamokban”). A HeERO projekt 1. fázisának célja az volt, hogy előkészítse a szükséges infrastruktúra európai alkalmazását azzal a céllal, hogy a harmonizált páneurópai, interoperábilis járműfedélzeti vészhelyzeti segélyhívó szolgáltatás, az „eCall”...

Részletek