Skip to main content

Találat: éghajlati válság

Kormányhatározat a Homokhátság vízpótlása érdekében szükséges vízügyi fejlesztésekről

„A Kormány a növekvő mértékű és gyakoriságú csapadékhiány kezelése és kártételeinek csökkentése érdekében 1. egyetért a Homokhátság vízpótlása érdekében az alábbi vízügyi fejlesztési projektek, kizárólag európai uniós forrás felhasználásával történő megvalósításával és ennek érdekében feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatásával: a) a Szikrai- és az Alpári-Holt-Tisza vízpótlása, valamint a Közép-Homokhátság tiszai vízgyűjtőjének ökológiai állapotjavításához szükséges előkészítési és kivitelezési feladatok megvalósítása, b) a Dél-Homokhátság ökológiai állapotának javítása, a Dong-ér és Körös-ér vízpótlása I. üteméhez szükséges előkészítési és kivitelezési feladatok megvalósítása, c) a Közép-homokhátsági szikes tavak...

Read more

Kormányhatározat az aszály elleni küzdelem érdekében azonnal végrehajtandó vízvisszatartási intézkedésekről

„A Kormány az Aszályvédelmi Operatív Törzs javaslata alapján 1. egyetért azzal, hogy a mezőgazdaságot érintő, növekvő mértékű és gyakoriságú vízhiány kezelése és kártételeinek csökkentése érdekében állami beavatkozások szükségesek, ennek érdekében; 2. felhívja az energiaügyi minisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával a fenyegető vízhiányos állapot megelőzése, illetve kezelése érdekében a vízvisszatartáshoz szükséges műszaki feltételek biztosítása céljából gondoskodjon azonnali beavatkozások végrehajtásáról és a vízkészlet növelése érdekében a csatornák, tározók, holtágak tározókapacitásának maximális kihasználásáról; Felelős: energiaügyi miniszter, agrárminiszter Határidő: 2025. augusztus 31. 3. a 2. pont...

Read more

A Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület ajánlásai az áramellátás biztonságának megőrzéséért

„Ajánlást fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében - jelentette be az energiaügyi miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Lantos Csaba felidézte: a hatályos szabályozás szerint a Paksi Atomerőmű teljesítményét vissza kell fogni, ha a létesítmény melletti Duna-szakasz vízhőmérséklete meghaladná a 30 fokot. Egy tavalyi rendeletmódosítás felhatalmazta a minisztert arra, hogy az ellátás biztonsága érdekében hozzájárulhasson ennek átmeneti mellőzéséhez, de az elmúlt nyáron nem élt ezzel a jogosítványával. Mivel fontosnak tartotta, hogy az eseti eltérés engedélyezéséről...

Read more

Szélsőséges vízháztartási események térképezése közepes és nagyfelbontáson

„Paradox módon sok esetben ugyanazon a helyen láthatók a belvíz és az aszály hatásai az Alföldön – mutat rá kutatónk, Birinyi Edina doktori munkájában. A közelmúlt vízháztartási eseményeinek térképezését kutató távérzékelési szakértő azért foglalkozik ezzel a témával, mert a klímaváltozásban Magyarország is alaposan érintett. Az elmúlt éveket, évtizedet tekintve a szélsőséges vízgazdálkodási, időjárási helyzetek, tájgazdálkodási változások együttesen hozzájárulnak a helyzethez, amelyek objektív térképezéséhez a távérzékelés segítséget nyújthat. Magyarországon a szélsőséges időjárási és vízgazdálkodási helyzet súlyos állapotokat mutat. A 2022-es rendkívüli aszály során...

Read more

Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központot hoztak létre Karcagon

„A Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ célja Magyarország agroökológiai feltételeinek megfelelő fajtákhoz igazodó termesztéstechnológia termőhely-specifikus meghatározása és kiterjesztése hasonlóan szélsőséges agroökológiai feltételekkel bíró országok adekvát területeire. Az aszályprobléma megoldására kutatóközpontot hoztak létre Karcagon. Az aszályprobléma megoldását is keresik az új kutatóközpontban A megnyitó házigazdája dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora volt, aki internetes bejelentkezéssel köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, ez a nap nemcsak Karcag, hanem az egész magyar agrárium számára kiemelkedő jelentőséggel bír. – Egy olyan intézmény jön most létre, amely tudományos...

Read more

A gazdaság fellendítése a magyar épületállomány klímabarát korszerűsítése által

„Az Egyensúly Intézet már második éve koordinálja azt a hazai épületfelújítások felgyorsításáért dolgozó szakmai összefogást, amelyhez több száz piaci és szakmai szervezet csatlakozott. Az Egyensúly Intézet a Daikin Hungary Kft.-vel, az Erste Bank Hungary Zrt.-vel, a Habitat for Humanity Magyarországgal, a K&H Bank Zrt.-vel, a Lehel Radiátorgyár cégcsoporttal, a Magyar Bankszövetséggel, a Magyar Energiahatékonysági Intézettel, a Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetséggel, a Magyar Hőszivattyú Szövetséggel, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületével, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetséggel, a MANAP Iparági Egyesülettel, a Masterplast...

Read more

Kétségbeejtő állapotban van a Homokhátság

„Felgyorsult a terület kiszáradása, az ok a globális felmelegedés: az elmúlt huszonhat évből tizenhárom aszályos volt. Az utóbbi négy évben összesen csak 644 nap nem minősült száraznak. Van, ahol a talajvíz már csak hat méteres mélységben érhető el. Az ENSZ már 2020-ban félsivatagnak nyilvánította a Homokhátságot, amelynek problémáiról a közelmúltban egy szegedi konferencián beszéltek a kutatók, köztük Sipos György egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékének vezetője, akivel most az InfoRádió készített interjút. A Homokhátság esetében már a régmúltban is...

Read more

Sokat veszíthetünk azzal, hogy még mindig nincs uniós klímacél 2040-re

„Ismét csúszik az új uniós 2040-es klímacélok elfogadása, ezzel mind diplomáciai, mind gazdasági és környezetvédelmi bonyodalmakat okozva. De mennyire is komolyak a csúszás hatásai? Az Európai Bizottság megerősítette, hogy tovább csúszik az EU új, 2040-re vonatkozó klímacéljainak elfogadása. Az Európai Unió 2040-es kibocsátáscsökkentési célja egy jogilag kötelező érvényű módosítás lenne a 2021-ben elfogadott, európai klímatörvénynek nevezett uniós rendelet szövegében. A „törvény” jelenleg rögzíti az EU 55 százalékos nettó kibocsátáscsökkentési célját 2030-ra, valamint a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátási célját. A 2040-es klímacél tehát...

Read more

Súlyos problémákat jelez a most megjelent európai éves klímajelentés

„Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, miközben országait szélsőséges időjárás és rekordhőmérséklet sújtotta 2024-ben – állapította meg több mint száz tudós és szakértő részvételével, az ENSZ időjárási szervezetének, a Meteorológiai Világszervezetnek a vezetésével (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálatának, a Copernicusnak (C3S) a közreműködésével kiadott éves klímajelentés kedden. A viharok gyakran rendkívül súlyosak voltak, az árvizek pedig 2013 óta nem voltak ennyire kiterjedtek, legalább 335 emberéletet követeltek és mintegy 413 ezer embert érintettek a jelentés szerint. A szakértők megállapították, hogy...

Read more

Egyszerűbb szabályozás, hatékonyabb alkalmazkodás a vízgazdálkodásban

„Egyszerűbb, átláthatóbb szabályozási környezetet teremt a vízgazdálkodásról szóló törvény tervezett módosítása. Az Energiaügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsájtott javaslata lehetővé teszi a tartósan vízhiányos időszak egy régióra történő kihirdetését. A kormány számára kiemelten fontos természeti értékeink megőrzése és fenntartása, így vízkincsünk mennyiségi és minőségi védelme is. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében új szemlélet szükséges, melynek fókuszában a fenntartható vízkészletgazdálkodás, a csökkenő készletek pótlása, vizeink hatékonyabb visszatartása áll. A tartósan vízhiányos időszak területi lehatárolása a jövőben az aszálymonitoring állomások hidrometeorológiai és talajnedvességi adatai alapján...

Read more
Page 2 of 7 1 2 3 7