Skip to main content

Találat: Európai Közösség

Példák a nemzeti érdek érvényesítésére II.: A hágai csúcs

„Az 1966. január 29-én aláírt luxemburgi kompromisszum kezelte az európai integráció első nagyobb válságát és egyben utat is mutatott a későbbi időszakra, hogy hogyan lehet kezelni a nemzeti érdekütközéseket, illetve hogyan lehet érvényesíteni a nemzeti érdekeket a közösségi döntéshozatalban. Siker volt tehát, hiszen fél év bénultság után ismét működni kezdtek a közösségi intézmények. Fontos tény ugyanakkor, hogy a válság megoldásában a közösségi érdek előmozdítására hivatott Bizottság csupán marginális szerepet töltött be, így a siker is elsősorban a tagállamok érdeme. Mindez új fejezetet...

Read more

Akiknek elsőként lett elegük az európai integrációból: az 1985-ös Gröxit

„Manapság Grönland divattémává vált. Amióta Donald Trump, a hivatalba lépő amerikai elnök egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy bármi áron, de meg akarja szerezni a sziget tulajdonjogát, a földrajzilag inkább Amerikához, ám történelmét tekintve egyértelműen Európához tartozó terület naponta szerepel a címlapokon. Kevesen emlékeznek azonban ma már arra, hogy negyven évvel ezelőtt Grönland ugyanúgy médiasztár lett néhány hétre, amikor egy népszavazás eredményeként úgy döntöttek, hogy elsőként a történelemben elhagyják az akkor Európai Közösség névre hallgató integrációs intézményrendszert. Az előző évszázadokban a dánok által folyamatosan...

Read more