Skip to main content

Találat: Európai Unió Tanácsa

Az EU Tanácsának következtetései a mezőgazdasági termelőket középpontba helyező, 2027 utáni közös agrárpolitikáról

„A Tanács a mai napon egyhangúlag jóváhagyta „A mezőgazdasági termelőket középpontba helyező, 2027 utáni közös agrárpolitika: egy versenyképes, válságálló, fenntartható, a mezőgazdasági termelőket támogató és tudásalapú jövőbeli uniós mezőgazdaság felé” című következtetéseket. A 27 uniós tagállam mezőgazdasági miniszterei által a mai napon jóváhagyott következtetésekben a Tanács rámutat arra, hogy a KAP fontos szerepet tölt be e célkitűzések elérésében, valamint kiemeli, hogy az élelmezésbiztonság garantálása kulcsfontosságú célt jelent, amelyet úgy kell megvalósítani, hogy közben a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalát is szavatoljuk, a fogyasztók...

Read more

Az EU Tanácsa következtetéseket hagyott jóvá a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós ügynökség megerősítésére – Kovács Zoltán értékelése

„Az európai uniós magyar elnökség kezdeményezésére az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács következtetéseket fogadott el a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós ügynökség megerősítésére vonatkozóan, és ezekben összefoglalja a tagállamok tapasztalatait és elvárásait a szervezettel kapcsolatban - jelentette be Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár pénteken Brüsszelben. A közlekedési, távközlési és energetikai ügyekkel foglalkozó tanács ülését követő sajtótájékoztatón Kovács Zoltán elmondta, hogy mivel az ökoszisztéma drámaian megváltozott és napi szinten gyors ütemben változik, nagy szükség volt az ilyen jellegű következtetésekre, amelyekben a tagállamok összefoglalták...

Read more

Az EU Tanácsa következtetései az Unió kiberbiztonsági ügynöksége (ENISA) megerősítéséért

„A magyar elnökség kezdeményezésére a Tanács ma következtetéseket fogadott el az EU kiberbiztonsági ügynökségéről (ENISA). Az ENISA az elmúlt két évtizedben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult az európai kiberbiztonsági ökoszisztémában, és a következtetések szövege összefoglalja a tagállamok tapasztalatait és elvárásait az ügynökséggel kapcsolatban. Ez különösen fontos a kiberbiztonsági törvény (CSA) folyamatban lévő értékelését és esetleges felülvizsgálatát tekintve. A következtetések ezért egy sor ajánlást és javaslatot tartalmaznak a Tanács nevében. „Az ENISA jelentőségét aligha lehet alábecsülni a kiberbiztonsági fenyegetések kezelésében, amelyek szintje, összetettsége és nagyságrendje...

Read more

Az EU kiberbiztonsági ügynökségének (ENISA) hatékonyan hozzá kell járulnia az uniós intézmények és a tagállamok megerősítéséhez

„Az EU kiberbiztonsági ügynökségének (ENISA) a saját területén hatékonyan hozzá kell járulnia az uniós intézmények és a tagállamok megerősítéséhez, különös tekintettel az utóbbi időszakban történt problémákra - jelentette ki Kovács Zoltán pénteken Brüsszelben. A Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács ülésére érkezve a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár elmondta, hogy a miniszterek a tervek szerint a legfrissebb jogalkotási fejlemények fényében megvizsgálják az ENISA helyét az európai kiberbiztonsági ökoszisztémában, és ezzel összefüggésben következtéseket vonnak le a teendőkre vonatkozóan. Mint mondta, ez az ökoszisztéma drámaian megváltozott,...

Read more

Kohéziós politika és demográfiai kihívások – EU Tanácsa, Általános Ügyek Tanácsa (Kohézió), 2024. november 28.

„Főbb eredmények Kohéziós politika és demográfiai kihívások A kohéziós politika jövőjéről folyó megbeszélések keretében a Tanács következtetéseket hagyott jóvá a kohéziós politikának az EU demográfiai kihívásainak kezelésében betöltött szerepéről. A következtetések kiegészítik a kohéziós politika jövőjéről szóló korábbi tanácsi következtetéseket, és arra irányulnak, hogy információkkal segítsék a Bizottságot a kohéziós politika következő jogszabályi keretével kapcsolatban végzett munka során. Következtetéseiben a Tanács elismeri, hogy a demográfiai kihívások komoly hatást gyakorolhatnak a gazdasági, társadalmi és területi kohézióra, valamint az EU egészének rezilienciájára és versenyképességére....

Read more

Az Európai Unió Tanácsának ajánlása a vonzó és fenntartható felsőoktatási életpályákról

„A Tanács ajánlást fogadott el, amelyben arra ösztönzi az uniós országokat, hogy tegyék vonzóbbá és fenntarthatóbbá a felsőoktatási életpályákat. Az ajánlás hangsúlyozza, hogy el kell ismerni a különböző tudományos életpályákat, és rámutat az oktatás megbecsülésének, valamint a kutatásnak a fontosságára. Emellett olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek arra ösztönzik a felsőoktatási szakembereket, hogy az életpályájukhoz kapcsolódó tevékenységek szélesebb körében vegyenek részt, ideértve a határokon átnyúló oktatási tevékenységeket is. „Az Unióban működő felsőoktatási intézmények az eljövendő generációk kinevelésének letéteményesei, továbbá biztosítják a gazdaságaink számára szükséges,...

Read more

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a 2025. évi éves uniós költségvetést

„A Tanács a mai napon jóváhagyta az EU 2025. évi általános költségvetéséről szóló közös szövegtervezetet. A közös szövegtervezet elfogadására az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalások eredményeként, 2024. november 16-án került sor. A kötelezettségvállalások teljes összegét 192 768,6 millió EUR-ban, a kifizetések teljes összegét pedig 149 615,7 millió EUR-ban határozták meg, ami nem tartalmazza a 2021–2027-es többéves pénzügyi keret fejezetein kívüli speciális eszközökre vonatkozó előirányzatokat. A jelenlegi többéves pénzügyi keretben meghatározott kiadási plafon alatt az idén 800,5 millió EUR-t tartottak rendelkezésre abból a célból, hogy az EU reagálni...

Read more

„Glokális” lehetőségek a vidéki térségekben és távoli területeken élő fiatalok számára, az Európai Unió Tanácsának következtetései

„A Tanács szorgalmazza a vidéki térségekben és távoli területeken élő fiatalok fokozott támogatását – különösen a „glokális” lehetőségek elérhetőségének az oktatás és a foglalkoztatás terén való javítása révén –, amely az Európában jelentkező demográfiai kihívások leküzdésének egyik módja. „Európában minden fiatalnak egyenlő hozzáféréssel kellene rendelkeznie színvonalas oktatási, képzési és munkalehetőségekhez, ám a vidéki térségekben és távoli területeken élő fiatalok esetében ez gyakran nem áll fenn. A mai következtetésekben a Tanács rávilágít a vidéki fiatalok előtt álló kihívásokra, és arra szólítja fel a...

Read more

Uniós védelmi együttműködés: az EU Tanácsa következtetései a PESCO stratégiai felülvizsgálatáról

„A Tanács következtetéseket hagyott jóvá az állandó strukturált együttműködés (PESCO) stratégiai felülvizsgálatáról. A felülvizsgálat 2023 novemberében indult azzal a céllal, hogy a PESCO megerősödjön, stratégiaibbá és hatékonyabbá váljon, valamint igazodjon a 2025 utáni új geopolitikai valósághoz. A Tanács a következtetésekben megerősíti, hogy a PESCO – ambiciózus keretként szolgálva – kulcsfontosságú szerepet tölt be a részt vevő tagállamok közötti védelmi együttműködés elmélyítésében. Ezenkívül hangsúlyozza, hogy a PESCO alapelvei és céljai továbbra is érvényesek. Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy ahhoz, hogy a PESCO továbbra...

Read more

Az EU Tanácsa elfogadta a belső piaci szükséghelyzetről és rezilienciáról szóló jogszabályt

„A Tanács a mai napon végleges jóváhagyását adta a belső piaci szükséghelyzetre és a belső piac rezilienciájára vonatkozó intézkedések keretének létrehozásáról szóló rendelethez – ismertebb nevén a belső piaci szükséghelyzetről és rezilienciáról szóló jogszabályhoz. A jogszabály elfogadásával lezárult a döntéshozatali folyamat. A ma elfogadott rendelet célja a jövőbeli válságok előrejelzése, valamint az azokra való felkészülés és reagálás, mégpedig a következők révén: az esetleges jövőbeli válságok monitorozása, éberségi vagy szükséghelyzeti üzemmód aktiválása a válság bekövetkezésekor, valamint az uniós és tagállami szintű válaszlépések koordinálása....

Read more
Page 2 of 12 1 2 3 12