Skip to main content

Találat: integritásfejlesztés

Integritás felmérés: Közintézmények, 2016 – Kutatási jelentés

„Az Állami Számvevőszék idén immár hatodik alkalommal készítette el éves Integritás felmérését, melynek elsődleges célja, hogy pontos visszajelzést adjon a közszféra intézményeinek korrupciós veszélyeztetettségéről, valamint a korrupciós kockázatok kezelésére szolgáló kontrollok meglétéről. A 2011 óta rendszeresen elvégzett felmérésben idén minden eddiginél több, összesen 3002 közintézmény vett részt, ezzel a közszféra alkalmazottainak 61,3 százalékát bevonva a korrupcióval szemben védettséget biztosító integritás-szemlélet elterjesztésének folyamatába. A 2016-os kutatás a kockázatok és kontrollok értékelése mellett, új eredményként számos korrupció elleni védekezést erősítő tényezőt is azonosított. ......

Részletek

Társadalmi egyeztetésen a Kapacitásfejlesztés a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzés érdekében című felhívás tervezete

„...Átfogó cél A KÖFOP jelen felhíváshoz kapcsolódó átfogó célja a szolgáltatói szemlélet és az etikus működés megerősítése a közszolgálatban a közigazgatás emberierőforrás-gazdálkodásának fejlesztésén és a közszolgáltatások színvonalának javításán keresztül. Ezen célok megvalósításának támogatása a KÖFOP 2. prioritása keretében valósul meg. A KÖFOP 2. prioritás 2. számú egyedi célkitűzése a közigazgatási folyamatok átláthatóságának javulását jelöli meg paradigmaváltást elősegítő, átláthatóság növelését szolgáló, valamint korrupciós kockázatot csökkentő fejlesztések által. Az átláthatóság növelését szolgáló cél elérése érdekében a specifikus cél intézkedése által kijelölt egyik terület a...

Részletek

Az integritás koronatanúi

„A hatékony korrupcióellenes politikához mindenekelőtt szükség van valós tapasztalatokra. A Holland Belügyi Minisztérium égisze alatt megjelent "Prime witnesses? Case studies of staff assessments for monitoring integrity in the European Union" című jelentés célja, hogy előmozdítsa a korrupció elleni fellépést azáltal, hogy az integritás méréséhez kapcsolódó nemzetközi tapasztalatokat, gyakorlatokat mutat be. A jelentés ennek érdekében hat Európai Uniós ország, Belgium, Észtország, Hollandia, Horvátország, Magyarország és Lengyelország integritás felmérésének tapasztalatait, jó gyakorlatait teszi közkinccsé. Napjainkban általánossá vált felismerés, hogy az integritás és korrupció ellenes...

Részletek