Skip to main content

Találat: Kovács László

Bizalom nélkül nincs kibervédelem – A mesterséges intelligencia (MI) és a kiberbiztonság

„A mesterséges intelligencia (MI) és a kiberbiztonság címmel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Kiberbiztonsági Kutatóintézetének (KBKI) közreműködésével szervezte meg éves nemzetközi szakmai konferenciáját az ISACA (Information Systems Audit and Control Association) Magyarországi Egyesület május 29-én, az egyetem Oktatási Központjában. Mentorálás és bizalom Ez az eddigi legnépesebb szakmai konferenciánk, hiszen 420 érdeklődő regisztrált – emelte ki köszöntőjében Horváth Pál, az ISACA Magyarországi Egyesület elnöke. Mint elmondta, a hazai egyesület több mint 800 taggal büszkélkedik, ebből közel 200 diák,...

Read more

A nemzetbiztonsági szféra innovációjáról tartottak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE)

„A nemzetbiztonsági szféra innovációjáról tartottak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), május 19-én. Az egész napos szakmai eszmecserén szó esett egyebek mellett a mesterséges intelligencia használatáról, az információbiztonságról és az NKE szerepéről a hazai kutatásokban. Az NKE Nemzetbiztonsági Intézete tavaly szervezett konferenciájának témájául a nemzetbiztonságot érintő kihívásokat választották, a mostani tanácskozás pedig az ezekre adott innovációs válaszokat igyekszik megtalálni – fejtette ki bevezetőjében Szabó Hedvig nb. altábornagy, a konferencia levezető elnöke. Az innovációhoz szükséges szervezeti háttér – a tudományos kutatásoktól a technológiatranszferig...

Read more

A hatékony incidenskezelésről tanácskoztak a 60. EIVOK kiberbiztonsági konferencián

„Az egyre gyorsabban változó technológiai térben ma már szinte napról napra olyan legek dőlnek meg, amelyek folyamatosan újraírják az információbiztonság szakmai alapjait. Ezt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettese jelentette ki az effektív és naprakész incidenskezelésről rendezett 60. EIVOK kiberbiztonsági konferencián. Vári Péter rámutatott, hogy ebben a környezetben elsősorban a gyors felismerés és a rövid reakcióidő a hatékony krízismenedzsment kulcsa. Hatvanadik alkalommal gyűlt össze az NMHH és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) információbiztonsági szimpóziuma nagycsütörtökön Budapesten. Magyar Sándor,...

Read more

Digitális biztonság a védelemben – A kiberhadviselés új kihívásai (VIKI Defence Innovation Podcast)

„A VIKI Defence Innovation Podcast legújabb epizódjában a kiberbiztonság egyre összetettebb kihívásait vizsgáljuk. Szokolay Zoltán, a VIKI Mérnöki Szolgáltatások Osztályának helyettes vezetője, és prof. dr. Kovács László vezérőrnagy, a Kibervédelmi Kutatóintézet vezetője osztják meg gondolataikat a legújabb fenyegetésekről, az innovatív védelmi megoldásokról és azokról a stratégiákról, amelyekkel a szervezetek lépést tarthatnak a folyamatosan fejlődő digitális veszélyekkel.” Forrás: Digitális biztonság a védelemben – A kiberhadviselés új kihívásai; Honvédelem.hu; 2025. március 7. YouTube

Read more

A Közbeszerzési Hatóság ismételten megválasztott elnöke a mesterséges intelligencián alapuló eszközök használatát javasolja

„A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács tisztújító ülésén újabb öt évre dr. Kovács Lászlót választotta meg a Hatóság elnökévé. A több mint két évtizednyi, közbeszerzési területen szerzett tapasztalattal rendelkező szakember 2020 óta tölti be a szervezet elnöki tisztségét, ezt megelőzően pedig évekig a Közbeszerzési Hatóság főtitkáraként dolgozott. Dr. Kovács László újraválasztását követően kiemelte: „Jelentős eredményeket értünk el az elmúlt öt évben a Közbeszerzési Hatóság tevékenységének fejlesztése terén. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a szervezet elnökeként folytathatom a megkezdett munkát. Ennek keretében célunk a...

Read more

Kiberbűnözés: innovatív bűnözők? – Újfajta tendenciák a kiberbűnözésben

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Kiberbiztonsági Kutatóintézete (KBKI) konferenciát szervezett Kiberbűnözés: innovatív bűnözők? címmel az egyetem John Lukacs Társalgójában november 27-én. A rendezvény célja a kiberbűnözés új trendjeinek megismertetése volt. Kovács László vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese és a KBKI intézetvezetője köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a konferencia komoly elméleti és gyakorlati kérdéseket vet fel. Emlékeztetett, hogy a kutatóintézet 2019 óta működik, Kovács László pedig 2023 óta irányítja. Jelenleg hat kutatócsoport dolgozik az intézeten belül, amelyek a kiberbűnözések...

Read more

Mennyire vagyunk kiberbiztonság-tudatosak a közösségi médiában? – konferencia

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) Kiberbiztonsági Kutatóintézete (KBKI) A közösségi média kiberbiztonság-tudatos felhasználása című kutatás bemutató eseményét rendezte meg az egyetem Zrínyi Termében, október 30-án. Kovács László vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese, az ÁNTK KBKI intézetvezetője megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az egyetem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) együttműködve olyan kutatást végez, amely a közösségi oldalak befolyásoló képességét vizsgálja. A felmérés jelenlegi szakaszában a hallgatók megkérdezésével a mesterséges intelligencia (AI) és a fake news-ok hatását elemzik....

Read more

Balogh Péter ezredes, az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ parancsnoka az alakulatról

„Nemzetközi védelmi szakmai szinten is figyelemre méltó alakulat kezdte meg működését 2022. január 1-jén a Magyar Honvédség (MH) kötelékében. A Kiber- és Információs Műveleti Központ (KIMK) megalakulásának körülményeire és előkészítésére professzor Dr. Kovács László dandártábornok, az ITBUSINESS 2023. február 14-én közzétett podcast epizódjában tekintett vissza (az epizód címe: „Visszatámadhatnak a magyar kiberhonvédők”). Ezúttal Balogh Péter ezredest, az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ parancsnokát kérdezzük arról, hogy milyen koncepció szerint építették fel az új alakulatot. – Hogyan indította el a műveleti központ...

Read more

„A kiberbiztonság jelentősége a mindennapokban”: Interjú Kovács László dandártábornokkal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi tanárával

„„Infokommunikáció nélkül nehéz elképzelni az életünket a 21. században, hiszen az internet nélkül ma már fiziológiai szükségleteinket sem mindig tudjuk kielégíteni, ám az ezeket biztosító infrastruktúrák masszív támadásoknak lehetnek kitéve. A kiberbiztonság és kiberhadviselés aktuális kérdéseiről a Ludovika Szabadegyetem előadásán beszélt Kovács László dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar egyetemi tanára és a Magyar Honvédség Parancsnokságának kibervédelmi szemlélője.” Az előadáson olyan alapfelvetések, a mindennapi életünket átszövő, meghatározó körülmények biztonságát veszélyeztető jelenségek merültek fel, amellyel jobb, ha minél szélesebb körben tisztában vagyunk. Tábornok...

Read more

Kiberdiplomácia, kiberszuverenitás a 2022-es Infoparlamenten

„...Diplomaták a kibertérben Az egyik trendformáló téma egyértelműen a biztonság. Alig lábaltunk ki a modern időszak egyik legsötétebb járványidőszakából, máris a kontinens utóbbi évtizedeinek legdrámaibb katonai konfliktusa közelében találtuk magunkat. Egy háború pedig ma már nemcsak a fizikai, de a kibertérben is zajlik, és az Infoparlament is a digitalizáció szemüvegén keresztül vizsgálja ezt a kérdést. Az emberiség sajnálatos módon bőven halmozott fel tapasztalatot arra nézve, hogyan kell a fizikai háborúkat megvívni, illetve hogyan kell ezeket a diplomácia eszközeivel elkerülni, illetve lezárni. Arról...

Read more
Page 1 of 2 1 2