Skip to main content

Találat: közigazgatási képességek

Az európai közigazgatási térség megerősítése (ComPAct) – a Régiók Európai Bizottságának véleménye

„A RÉGIÓK EURÓPAI BIZOTTSÁGA: üdvözli, hogy közleményében az Európai Bizottság elismeri az RB e területre vonatkozó korábbi véleményét; üdvözli továbbá, hogy ebben a közleményben megtalálhatók a véleményben foglalt egyes elképzelések; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a ComPAct kidolgozása során nem került sor hivatalos konzultációra a helyi és regionális önkormányzatokkal és az uniós szociális partnerekkel. Hangsúlyozza, hogy – a minőségi jogalkotási program részeként – az RB regionális központokból álló hálózatán, a vidéki térségekre gyakorolt hatások vizsgálatára szolgáló eszközökön vagy a területi hatásvizsgálaton keresztül...

Részletek

Egy nemzetközi tudományos konferencián is bemutatták a 2015-ös Jó Állam Jelentést

„Egy nemzetközi tudományos konferencián is bemutatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi Intézete által készített, 2015-ös Jó Állam Jelentést. A dokumentum a kormányzati hatékonyság változásait, fejlődését vizsgálja, egy autonóm, tudományosan megalapozott mérési, értékelési módszertan és adatbázis segítségével. Az International Research Society for Public Management (IRSPM) október 15-16-i rendezvényén Dr. Kis Norbert kiemelte, hogy a Jó Állam Jelentésnek nem célja a nemzetközi értékelési rendszerek helyettesítése. Az NKE továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese szerint olyan indikátorrendszer kidolgozására volt szükség, amely hazai vonatkozásban is alkalmazható. Kis Norbert...

Részletek

Elkészült a Jó állam jelentés 2015 a kormányzati képességekről, azok dinamikájáról

„A sajtónyilvánosság előtt is bemutatta a Jó Állam Jelentést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az intézmény Jó Állam kutatóműhelye által koordinált, mintegy másfél éves tudományos munka eredménye egy olyan dokumentum, amely segítséget adhat a kormányzás hatékonyságának növelésére. Az NKE alapítása óta kiemelten fontos feladatnak tartja, hogy kutatásai révén hozzájáruljon a modern állam és a hatékony nemzeti közigazgatás feltételrendszerének és működésének kialakításához. Az egyetem kidolgozta a Jó Állam Jelentést, amely megbízható visszacsatolást nyújt az államreform és a közszolgálat-fejlesztés eredményeiről, hatásairól. Kis Norbert, az intézmény...

Részletek