Skip to main content

Találat: közlekedési informatika

Indul az Antenna Hungária IoT-hálózata Budapesten és a Balatonnál

„Az első körben Budapesten és a Balaton környékén lesz LPWAN technológiájú hálózat. SIM kártya sem kell hozzá. A hajósok hamarosan használhatják is. Az MVM NET után az Antenna Hungária is beszáll IoT (Internet of Things) hálózatépítésbe. Az MVM NET 450 MHz-es LTE hálózatával szemben, melyhez a frekvenciát az állami vállalat három éve nyerte el, az Antenna Hungária (AH) az LPWAN (Low Power Wide Area Network) technológiát használja. A 2014-ben álllami tulajdonba került AH elsőként Budapesten és a Balaton térségében építi ki az...

Read more

Okosszemélyire töltik fel a vonatbérletet

„Két-három hónap múlva a MÁV-Start teljes hálózatán használhatják majd csipkártyás személyi igazolványukat a havi bérlet felmutatására az utasok – tudta meg lapunk. A technológia alkalmas rá, hogy a többi közösségi közlekedési szolgáltató – például a BKV – bérleteit is csipkártyán hordozzuk magunkkal. – Kérek egy Kelenföld–Százhalombatta teljes árú bérletet – hangzott el kedden egy tesztvásárlás során a Déli pályaudvar erre a célra kijelölt pénztárában. A pénztáros számítógépen kiállította a bérletet, de nem nyomtatta ki, hanem egy kártyaterminál segítségével a vevő elektronikus személyigazolványának...

Read more

Zavaros helyzet Debrecenben a közlekedési adatok miatt

„A Debreceni Menetrend alkalmazást egy debreceni szoftverfejlesztő, Szincsák Tamás készítette. Szincsák már 2012-ben is dolgozott annak a megoldásán, hogy egy alkalmazásból elérhetők legyenek a menetrendek. Elmondása szerint akkor gyakorlatilag csak a megállókba kihelyezett menetrendekből és nehezen kezelhető pdf-fájlokból lehetett tájékozódni. „A fejlesztést kezdetben a szakdolgozatom keretében végeztem, majd TDK munkaként folytattam, de az egyetem után is folyamatosan továbbfejlesztettem az alkalmazást, főként a felhasználói visszajelzésekre és igényekre koncentrálva” - mondta el a Járókelő blognak az app fejlesztője. A Debreceni Menetrend alkalmazás ingyenesen letölthető...

Read more

Újabb határidő az elektronikus jegyrendszer elindítására Budapesten

„Várhatóan 2018-ban kezdődhet az elektronikus jegyrendszer elindítása Budapesten - közölte az InfoRádióval a BKK. A társaság az új rendszer kiépítése közben pályázatot írt ki régi típusú mechanikus lyukasztók beszerzésére. Az elmúlt években több határideje is volt az elektronikus jegyrendszer felállításának, azonban különböző okokból egyszer sem sikerült eljutni a kezdésig. Az InfoRádió több kérdéssel is fordult a Budapesti Közlekedési Központhoz, a többi között azzal, hogy mikor és milyen feltételek mentén valósulhat meg a rendszer kiépítése a fővárosban. A közlekedésszervező társaság jelezte, a projekt...

Read more

LTE450-es rendszerre állt át a kecskeméti intelligens parkolás

„A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MVM NET Zrt. által fejlesztett LTE 450 MHz frekvencián működő hálózatára állította át a 2016. áprilisában átadott Kecskemét belvárosi innovatív, intelligens parkolás-irányítási rendszert. Több hónapos tesztelést követően a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által – 2016. évben a Nemzeti Smart City Technológiai Platform pilot projektjeként – kiépített Kecskemét, Kálvin téri 57 darab közterületi parkolóhely intelligens parkolás-irányítási rendszerének adatkommunikációs eszközeit – az MVM NET Zrt. által fejlesztett és üzemeltetett LTE 450 MHz frekvencián működő hálózatára állította át. Az intelligens városi...

Read more

Virtuális parkolóbérletet vezetnek be Szegeden

„Januártól virtuális parkolóbérletet vezetnek be Szegeden, májustól pedig teljes egészében átalakítják a parkolási rendszert a Tisza-parti városban - közölte az SZKT Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn. Majó-Petri Zoltán a témáról tartott sajtóbeszélgetésen elmondta, jövő évtől megszűnik az eddig használt bérletet jelző szélvédőre ragasztható matrica, a parkolási jogosultságot - az sms-sel vagy elektronikus úton megváltott jegyekhez hasonlóan - rendszám alapján tartják majd nyilván. December 10-től már az e-berlet.szkt.hu oldalon elindítható a virtuális parkolóbérlet megvásárlása. A regisztráció során az autós föltölti a szükséges dokumentumokat, majd...

Read more

A Kormány 337/2016. (XI. 17.) Korm. rendelete a kerékpárutakkal összefüggő egyes műszaki adatok nyilvántartásáról

„...A Magyarország területén található vagy tervezett kerékpárforgalmi létesítmények, kerékpárforgalmi létesítmények tartozékai és kapcsolódó műtárgyai, valamint a nemzetközi, országos, regionális és helyi kerékpáros útvonal- hálózati jelentőségű kerékpározás céljára igénybe vehető vegyes forgalmú útfelületek, kapcsolódó műtárgyaik és kerékpáros közlekedés szempontjából releváns tartozékai (a továbbiakban együtt: infrastruktúrális létesítmények) adatainak nyilvántartása, tárolása, karbantartása, térképi alapú megjelenítése, a kapcsolódó műszaki és számszerű adatokra kiterjedően a térinformatikai alapú Kerékpárút Nyilvántartó Rendszerben (a továbbiakban: KENYI) történik...” Forrás: A Kormány 337/2016. (XI. 17.) Korm. rendelete a kerékpárutakkal összefüggő egyes műszaki...

Read more

Varga Mihály és Günther Oettinger a digitalizáció átalakító hatásairól

„A digitalizáció és az internet-gazdaság alapjaiban változtatja meg a gyártási rendszereket, a kelet-közép-európai régió országai közötti együttműködés a digitális gazdasági fejlődés területén különösen eredményes lehet - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a Budapesten rendezett Regionális Digitális Konferencián. A mostani digitális átalakulás a jól képzett munkaerőre, a magas hozzáadott értékű termelésre és az innovációra támaszkodik, ezért globális és fenntartható versenyelőnyt jelenthetne a régió országainak azon országokkal szemben, amelyek csupán az alacsony munkabér révén tesznek szert előnyre - mondta Varga Mihály. Elmondta, a magyar kormány...

Read more

Sikeres kétnapos digitális konferencia Budapesten

„A kormány gazdaság- és innovációs politikájának megújítását teszi szükségessé a digitális technológiák egyre fontosabb szerepe az iparban – fogalmazott Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett Regional Digital Summit második, záró napján. A millenárison november 17 és 18-án megrendezett nemzetközi konferenciára és kiállításon több mint 1500 fejlesztőmérnök, programozó és az ágazatban meghatározó vezető látogatott el. A neves nemzetközi szakemberek részvételével tartott panelbeszélgetéseken többek között az országhatáron átlépő autonóm járművek egységes infrastruktúrális hátterének biztosításáról, a járműipart rendszerszinten meghatározó...

Read more

A digitalizáció régiós jövőjéről tanácskoznak Budapesten

„A jövő termelése egyértelműen a gyártási folyamatok digitalizálására épül, ami különleges innovációs alkalmazkodást és minden korábbinál gyorsabb válaszokat kíván a gazdaság szereplőitől – jelentette ki Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett regionális digitális csúcstalálkozón tartott panelbeszélgetésen. A miniszter hozzátette: térségünk versenyképességét erősíti, ha országaink együttműködnek az autonóm vezetés szabályozási és infrastrukturális területein, valamint az autófejlesztés és a beszállítói hálózatok bővítésében. A panelbeszélgetés résztvevői – Varga Mihály, Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes, Dan Tok cseh közlekedési miniszter, Norbert Barthle, a német, valamint Viktor...

Read more
Page 15 of 38 1 14 15 16 38