Skip to main content

Találat: közlekedéspolitika

Paradigmaváltás előtt áll a közlekedés – A zöldhidrogén felhasználása a közlekedésben

„Az értekezés célja, hogy bemutassa a KTI/SZ/278-3/2023. sz. „Zöldhidrogén előállítása, tárolása és felhasználása, nemzetközi esettanulmányok és mintaprojektek összegyűjtése a közlekedés, a szállítás és az energetika területéről” kutatási program alapvetését, és feltárja a zöldhidrogénre alapozott komplex fejlesztési program szükségességét a magyarországi energiastratégia egyes kérdéseinek újragondolásához.” Forrás: Paradigmaváltás előtt áll a közlekedés – A zöldhidrogén felhasználása a közlekedésben; Bódi Antal; Közlekedéstudományi Szemle; DOI: 10.24228/KTSZ.2024.4.5; 74.évf., 4. szám; 2024

Részletek

Jelenlegi formájában fenntarthatatlan a MÁV működése, még idén átalakulhat a vasúttársaság

„Már az ősztől holdig formában működhet tovább a MÁV egy a kormány elé benyújtott javaslat szerint. Erről a MÁV vezérigazgató-helyettese beszélt, aki szerint a vasúttársaság a jelenlegi formájában fenntarthatatlan. Az ügyben megszólalt az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese is, aki elmondta, hogy évi 100 milliárd forintot szánnának csak a vasút pályák karbantartására. Jelenleg is zajlik Balatonalmádiban a I. V-Híd Mérnök Konferencia, ahol a MÁV vezérigazgató-helyettese, Kikina Artúr arról beszélt, hogy a MÁV a jelenlegi formájában egy működésképtelen társaság, amit minél előbb át...

Részletek

Lázár János minisztériuma új korszakot hirdetett meg: gyökeresen átalakul a MÁV és a Volán

„A napokban a kormány elé kerül az az előterjesztés, amelyben lefektetik a magyar vasút következő tíz évének fejlesztési koncepcióját. Új időszámítás veszi kezdetét, jön a piaci finanszírozás. Bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter személyesen nyitja meg a Magyar Vasút 2023 csütörtöki konferenciát, a tárcavezető végül távol maradt. Ezzel együtt sem maradt fajsúlyos bejelentés nélkül a magyar vasút legrangosabb eseménye. Ugyanis Nagy Bálint közlekedési államtitkár rögtön az elején új korszakot vázolt fel a MÁV-Volán csoport működésében. Arról...

Részletek

Nemzeti Kerékpáros Stratégia 2030

„Társadalmi egyeztetésre nyitva álló határidő: 2023. május 22. Véleményezés: tarsadalmiegyeztetes@me.gov.hu ... 2030-ra a lakosság 35%-a hetente többször használja a kerékpárt, mint fő közlekedési eszközt. Az országos hálózat biztonságos és vonzó, mert a települések között önálló kerékpárutak, a településeken belül irányhelyes kerékpáros létesítmények létesülnek és forgalomcsillapított, csökkentett sebességű zónák segítik a kerékpározást. Ennek hatására a városokban nő, a vidéki településeken pedig a jelenlegi magas szinten marad a kerékpárral közlekedők száma. A kerékpárral bejárható utakról friss online és offline információk állnak rendelkezésre, a kerékpáros...

Részletek

Megyebérlet bevezetését jelentette be Lázár János

„ Az autós közlekedésnek kínálnának ezzel alternatívát országszerte. Vagyis vidéken. Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak - mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter. Lázár János a napilap szombati számában megjelent interjúban azt mondta, elérhetőbbé, az autós közlekedés valódi alternatívájává akarja tenni a tömegközlekedést, méghozzá az ország egészében. Egyik első lépésként ezért a MÁV-val az úgynevezett megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak. Ez az autópálya-matricához hasonlóan kedvezményes áron, egyetlen "jeggyel" tenné lehetővé...

Részletek

Miniszteri meghallgatás – Lázár János fontosnak érezte kiteríteni a kártyáit

„ A vasúti közlekedés komoly fennakadásainak napján vendégeskedett az Országgyűlés gazdasági bizottságában az új közlekedési miniszter. Lázár János részletesen beszélt a MÁV-val, a Volánnal és az autópályákkal kapcsolatos terveiről. Lázár János szerint a tömegközlekedést a kötött pályára kell alapozni, mert a magyarok 70 százaléka ingázik, de ehhez most naponta az optimális 50 percnél jóval többet kell utaznia. A vasút azonban „borzalmas” állapotban van – ismerte el a miniszter –, ugyanis a vonatok – a több mint 8000 kilométeres pályaszakasz felén érvényben lévő...

Részletek

Lázár János rövidre zárta a MÁV-Volán-csoport hétindító értekezletét

„Az új közlekedési miniszter világossá tette, miben méri az állami társaságok sikerét. A vasutas központban, a MÁV-Volán-csoport vezetőivel tartott egyeztetésen kezdte a munkahetet Lázár János, aki december 1-jétől az építési és közlekedési miniszteri feladatot tölti be az Orbán-kormányban. A tárcavezető a hétfő reggeli megbeszélésről közösségi oldalán számolt be. Lázár azt írta: miután nem szereti a végtelen értekezleteket és a vége nincs beszédeket, így gyorsan nyilvánvalóvá tette, mit vár az állami társaságoktól. “A cégcsoport sikerét abban mérem majd, hogy mit gondol az utas,...

Részletek

Vitézy Dávid megszólalt, és tiszta vizet öntött a pohárba

„Első alkalommal kommentálta nyilvánosan a közlekedési államtitkár az általa gründolt cég, az NKK elvételét és megszüntetését. Szerinte a történtek rossz fényben jelentek meg a sajtóban. Egyértelművé tette, hogy a Lázár János vezette ÉBM megjelenése ellenére az NKK által vitt feladatok Palkovics László tárcájánál, a TIM-nél maradnak. A közlekedéspolitika iránt érdeklődők számára a nyár egyik izgalmas történése a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM), illetve az Építési és Beruházási Minisztérium (ÉBM) összecsiszolódása a közlekedésfejlesztés és a közlekedési projektek terén. Nem titok, hogy ebben a...

Részletek

Vitézy elégedetlen a MÁV utastájékoztatási rendszerével

„A jövőre létrejövő országos közlekedésszervező egyik fő feladata az utastájékoztatási és forgalmi folyamatok új alapokra helyezése lesz – közölte Vitézy Dávid közlekedési államtitkár szombaton közösségi oldalán. Az államtitkár Facebook-bejegyzésében felidézte: pénteken a viharos szél a vágányokra döntött egy fát, ami leszakította a felső vezetéket a Velencei-tónál. Ha az ország egyik legforgalmasabb vasúti fővonalát órákra le kell zárni – írta –, az természetesen sosem lesz fájdalommentes, mindig lesz bizonytalanság, várakozás, bosszankodás. De egy ekkora rendszerben azonnal képesnek kell lennünk arra, hogy megszervezzük az...

Részletek

Légijárművek és újraiparosodó városok

„A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 27. alkalommal, Újraiparosodó városaink címmel rendezte meg az Országos Urbanisztikai Konferenciát október 21-22-én Debrecenben. Az esemény fő témájához kapcsolódóan a Lechner Tudásközpont Települési Technológiák Osztályának vezetője, Orbán Kristóf a várostérségi légijárművek urbanisztikai kihívásairól adott elő. A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) a Debreceni Egyetem Műszaki Karának társszervezésével tartotta meg idén október 21 és 22-én a XXVII. Országos Urbanisztikai Konferenciát, amelynek középpontjában a hazai városok újraiparosodása állt. A több plenáris és szekcióelőadásból álló esemény a hazai és nemzetközi ipari...

Részletek
Page 1 of 2 1 2