Skip to main content

Találat: kulturális örökség digitalizálása

A Vatikán elkezdi digitalizálni felbecsülhetetlen értékű antik kéziratgyűjteményét

„Felbecsülhetetlen értékű kéziratokat őriznek a Vatikánban, és hamarosan bárki megnézheti ezeket, feltéve persze, hogy van internete. A Vatikán immár hivatalosan is bejelentette, hogy elkezdi digitalizálni felbecsülhetetlen értékű antik kéziratgyűjteményét, amelyet az V. Miklós pápa által alapított Vatikáni Apostoli Könyvtárban őriznek. Több mint 80 ezer műről van szó, és a gigászi munkát a japán NTT Datával végzik majd karöltve, egyébként a partnercég 20 millió dollárral támogatja a projektet. Az első menetben 3000 kézirat digitalizálására kerül sor, ezek klasszikus görög és római művek, illetve...

Read more

Kiemelt projekt a Magyar Nemzeti Digitális Archívum Ózdon

„A Kormány 1. megállapítja az Észak-Magyarországi Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének 2. prioritását az 1. melléklet szerint, 2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy biztosítson kiemelt projekt felhívást ... b) az ÉMOP-2.1.1. kódszámú, „Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés” című konstrukció keretében a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, Nemzeti Filmtörténeti Élménypark kialakítását célzó fejlesztésének támogathatósága céljából 0,50 milliárd forint elszámolható közkiadással, Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: e határozat közzétételét követő 30 napon belül 3. felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és...

Read more

Levéltárak a változó világban : Tapasztalatszerzés és megújulás a magyarországi levéltárak munkájában

„...Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt A Magyar Levéltárosok Egyesülete konferenciájára Időpont: 2014. március 24–25. Helyszín: ACTOR Hotel Budapest (1094 Budapest, Viola u. 10–14.) ... BOROSS ISTVÁN MNL Veszprém Megyei Levéltár, főlevéltáros Intézményi profil vizsgálata és az online levéltárhasználat jellemzői a Dán Állami Levéltárban. ... LENGVÁRI ISTVÁN PTE Egyetemi Levéltár, igazgató A levéltárak alkalmazkodása a digitális környezethez és szerepük az e-közigazgatásban a dán, holland és az angol levéltárakban  SCHRAMEK LÁSZLÓ MNL Pest Megyei Levéltára, igazgató Személyes adatok védelme és a közérdekű adatokhoz...

Read more

Digitalizálják a Habsburg Birodalom történelmi térképeit

„Az Osztrák Állami Levéltár (Österreichisches Staatsarchiv), Budapest Főváros Levéltára, az ARCANUM Adatbázis Kft, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum valamint az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszéke együttműködésének köszönhetően elkészült és a nyilvánosság számára megnyílt a MAPIRE (Historical maps of the Habsburg Empire) honlap, amely a Habsburg Birodalom és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmi térképeit kívánja modern térinformatikai eszközökkel közzétenni. E páratlan levéltári anyag régiségében, részletességében és művészi kidolgozottságában is egyedülálló a világon. A honlapon jelenleg a második katonai felmérés (1806–1869) teljes anyaga található....

Read more

Felkerültek a netre a régi magyar népszámlálási adatok

„Hivatalosan szerdától hozzáférhetőek az 1784 és 1996 közötti hazai népszámlálási kiadványok, de tesztüzemben már most is elérhetőek a képek. A projekt résztvevői ma közölték, hogy szerdán, 2014. március 5-én a magyarországi történeti népszámlálások kiadványainak összesen 128 ezer oldala szabadon hozzáférhetővé válik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Könyvtár honlapján. A Népszámlálási digitális adattár (Néda) a KSH Könyvtár és az Arcanum Adatbázis Kft. együttműködésével, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. A népszámlálások felbecsülhetetlen értékű információval szolgálnak az adott időszak társadalmi viszonyairól. Adataik nélkülözhetetlenek...

Read more

Digitális archívum lesz az ózdi kohászat helyén

„ Orbán Viktor miniszterelnök Ózdon elhelyezte a hajdani kohászati üzemek területén felépítendő, 2,5 milliárd forintba kerülő digitális archívum időkapszuláját csütörtökön. A most kezdődő 2,5 milliárd forintos ózdi beruházásról a miniszterelnök azt mondta: a leendő digitális központ az egész országot szolgálja majd ki – írja az MTI. Jelenleg az ország 160 közintézményében ezer diplomás ember dolgozik azon, hogy különböző kulturális értékeket digitalizáljon és elérhetővé tegye nagy távolságból is az érdeklődők számára. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet (MaNDA), az Országgyűlés 2011. június...

Read more

Teljes gyűjteményét digitalizálja a Norvég Nemzeti Könyvtár

„Teljes gyűjteményét digitalizálni kívánja a Norvég Nemzeti Könyvtár, hogy a nemzet "memóriabankjaként" archiválja és mindenki számára, bármikor, bárhonnan elérhetővé tegye a lehető legtöbb digitális tartalmat - olvasható a könyvtár portálján. A nemzeti könyvtár ezzel modern, elektronikus nemzeti könyvtárrá válik. A digitalizált tartalmakat metaadatokkal, azaz a könyvekre és a gyűjtemény egyéb darabjaira vonatkozó információval és azonosítókkal is gazdagítják, hogy növeljék az archiválás és a felhasználás lehetőségeit. A tartalmat vonzó formában kívánják közzétenni - áll a honlapon. A Norvég Nemzeti Könyvtár megállapodik a kiadókkal...

Read more

Leégett az Internet Archive szkennelő központja

„Leégett az Internet Archive San Franciscoban lévő egyik épülete november 6-ra virradó reggel. Az anyagi kár jelentős, szerencsére sem emberéletben, sem adatokban nem esett kár és a szolgáltatások (így például a méltán népszerű Wayback Machine) továbbra is üzemelnek. Aki nem ismerné, az Internet Archive non-profit szervezet, amelynek célja az interneten hozzáférhető anyagok megőrzése, illetve újabban kiterjesztette tevékenységét a kulturális anyagok digitalizálására és egy több millió kötetből álló könyvgyűjtemény felépítésére is. A most leégett épület szkennelő központként működött, itt digitalizálták a begyűjtött könyveket....

Read more

Új felhívás az Országgyűlés tudásanyagának digitalizálására

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „A Digitalizált Törvényhozási Tudástár 2.” című, EKOP-2.1.24 kódszámú kiemelt felhívás. A programra 450 millió Ft áll rendelkezésre. A projektjavaslat benyújtására 2013. október 3-tól november 1-ig van lehetőség. Kapcsolódó dokumentumtárak EKOP-2.1.24 - Digitalizált Törvényhozási Tudástár 2.; ... Cél a képviselők, a közigazgatás szereplői (a minisztériumok és háttérintézményeik), illetve a joghallgatók (az OGYK országos gyűjtőköri jogi szakkönyvtár), korszerű, online formában történő digitális tartalmakkal való ellátása. További feladat, olyan egységes szolgáltatási felület kialakítása, amelyben a legnagyobb hangsúlyt a tartalomszolgáltatás...

Read more

Október elsején indul az Elektronikus levéltár

„Elkészült az Elektronikus levéltár, Európa egyik legfejlettebb, a kutatók igényeinek megfelelő levéltári nyilvántartó és archiváló rendszere - jelentették be a projektet megvalósító konzorcium vezetői. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) 2008 óta dolgozik az Elektronikus levéltár megvalósításán, a Konzorciumhoz 2013-ban a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is csatlakozott. A projekt költségvetése 2,75 milliárd forint, ami teljes egészében Európai Uniós támogatás. A projekt célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson nagy mennyiségű...

Read more
Page 12 of 15 1 11 12 13 15