Skip to main content

Találat: London

Budapesti elektronikus jegyrendszer: Vitézy Dávid válasza

„...Az elektronikus jegyrendszer előkészítését 2011-től három éven át egy tapasztalt banki-informatikai, tömegközlekedési, jogi és pénzügyi szakértőkből álló csapat végezte, minden döntési ponton bevonva a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK igazgatóságát. A jegyrendszer megvalósítására alapos piackutatás után aprólékosan végiggondolt és kidolgozott tendert folytattunk le, több külföldi szakértőt vontunk be (olyanokat, akik pl. a londoni Oyster létrehozásában is részt vettek), és a teljes eljárást a finanszírozó Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakmailag felügyelte. A beszerzési eljárás minden vita nélkül zajlott le, ahol négy...

Read more

Magyarokat is vonz a geobiznisz

„Egyedüli hazai szakembergárdaként képviselte a Lechner Tudásközpont küldöttsége a magyar térinformatikai szakmát a nagyszabású londoni GEO Business Show nemzetközi vásáron és konferencián. A Lechner munkatársai útjuk során a szakkiállítás mellett meglátogatták a megújuló energiával üzemelő The Crystal épületet, láttak high-tech terepasztalt London központjáról, valamint szakmai egyeztetésen is részt vettek. ... A harmadik alkalommal megrendezett esemény nem titkolt célja, hogy alaposan bevésse helyét a térinformatika nemzetközi eseménynaptárába. Törekvésük sikerét jól mutatja, hogy a májusi rendezvényre ötven ország szakemberei voltak kíváncsiak. A nyitóelőadások egyikét...

Read more

Csak azért is papírkönyv!

„Maguknak nyomtathatják ki a könyveket a vásárlók abban a párizsi könyvesboltban, amely hétvégén helyezte üzembe speciális printerét. A cél, hogy csökkentsék a könyvekkel kapcsolatos költségeket úgy, hogy mégis elérhetők legyenek azok a kötetek is, amelyekre kicsi a kereslet. Egy korábbi felmérés szerint a digitális könyvek megjelenése és fokozatos térnyerése hozhatja meg a jövőben a korszakváltást az olvasási szokásokban. Ennek ellenére az elmúlt években csökkent az olvasási kedv, amit a megkérdezettek időhiánnyal és a dráguló könyvekkel indokoltak. A könyves szakmában dolgozó szakemberek számtalan...

Read more

Megjelent London Adatstratégiája

„London a világ vezető adatpiaca szeretne lenni. Ennek keretében megjelentette a Városi Adatstratégiáját. Három területre helyezik a hangsúlyt: az adatok központi szerepet fognak játszanak a városvezetésben; biztosítani kell az értékes adatok megfelelő kínálatát; nagyobb tudatosságot kell teremteni és nagyobb megértést az adatvezérelt innováció iránt. Az adatokat a város infrastruktúrájának részeként fogják kezelni. A stratégia része lesz a városvezetés tevékenységének, így például építene majd rá az intelligens várossal kapcsolatos tervekben is. De az látható, hogy egyedül nem lesznek képesek megvalósítani, ezért arra törekednek,...

Read more

Kísérletileg hátizsákos galambok mérik a londoni légszennyezettséget

„Érzékelőkkel felszerelt versenygalambokat küldtek ki Londonban, hogy azok mérjék az egyes területek légszennyezettségét. A lakosok Twitteren kérdezhetik meg, hogy a lakóhelyükön mi a helyzet. Aprócska hátizsákot viselő versenygalambok segítik feltérképezni London területeinek légszennyezettségét. A szárnyasok csomagjában a GPS mellett olyan érzékelőket bújtattak el, amelyek mérik a nitrogén-oxidot, a különféle illékony vegyületeket és az ózonszintet. Egyszerre tíz madarat engedtek ki repülni, amelyek London különböző területein mérik az értékeket. A gyűjtött adatokat a Pigeon Air Patrol weboldalon lehet megnézni egy élő térképen. A londoni...

Read more
Page 2 of 2 1 2