Skip to main content

Találat: Magyarország

Az Internet inkább az életvitelhez kell, mint szórakozáshoz

„Még a legaktívabb internetezők számára is inkább az életvitelhez, annak menedzseléséhez elengedhetetlen eszköz az internet, nem pedig játékszer vagy élményforrás - derül ki a GfK Hungária felmérésből. Már a viszonylag idősebb korosztály tagjai közül is egyre többen fedezik fel a világháló előnyeit, illetve azt, hogy az online ügyintézés által időt és pénzt takaríthatnak meg, egyszerűsíthetik életüket. Másfelől azonban ebben a korosztályban még mindig tapasztalható egyfajta félelem az internetes tartalmaktól. Főként a középkorúak, 30-49 éves internetezők gondolják úgy, hogy az interneten megjelenő tartalmakat...

Read more

Táblagépeket kapnak a kormánytagok

„Néhány héten belül helyettes államtitkári szintig Ipad2 táblagépet kapnak a magyar kormány tagjai – értesült a Világgazdaság. A beszerzés már folyamatban van. A kormánylista alapján számított körülbelül 90 darabos tétel az Ipad2 modellek 140–240 ezer forint közötti hazai átlagárát tekintetbe véve mintegy 16 millió forintos kiadást jelent az államnak. Ennek a mennyiségnek a beszerzése ugyanakkor szállítási oldalról várhatóan nem okoz gondot, még akkor sem, ha egyébként az amerikai Apple a globális gyártási problémák miatt az eredetileg vártnál is szűkebben méri a magyarországi...

Read more

Megduplázódott az állami intézmények adóssága

„Hatalmas, 37,9 milliárd forintos lejárt adósságot görgetnek maguk előtt egyes költségvetési intézmények a Magyar Államkincstár adatai szerint. A Blikk által közölt számok szerint a hátralékból csak bő egymilliárdot tesz ki a köztartozás. A legnagyobb hiányt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala halmozta fel, a 7,3 milliárdos tartozás szerintük abból adódik, hogy 2003 óta nem kapnak annyi pénzt, amennyi fedezi a működésüket. Ők - írja a Blikk - a megoldás kulcsát a kiszervezett feladatok visszavételében és a szerződések újratárgyalásában látják, bár ezek...

Read more

Teljes logisztikai újraszervezést tart szükségesnek Szócska Miklós

„Teljes logisztikai újraszervezést tart szükségesnek az egészségügyi ágazatban a dolgozók létszámhiánya miatt az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós közlése szerint fontos a döntéstámogató rendszerek fejlesztése, mert ez szükséges ahhoz, hogy olyan ellátási modellekbe tudjanak beruházni, amelyek biztosítják a hatékony és megfelelő minőségű egészségügyi ellátást. Hangsúlyozta: kiemelt kérdés az egészségügyi munkaerő kivándorlásának és elöregedésének problémája is. Hozzátette: ezzel összefüggésben azt vizsgálják, hogy a különböző technológiai fejlesztések hogyan tudnak segíteni a krízishelyzet kezelésében.” Forrás: Teljes logisztikai újraszervezést tart szükségesnek Szócska Miklós, Inforádió, 2011. április...

Read more

Könnyebb lett a hozzáférés a környezeti és területrendezési adatokhoz

„A két, eddig egymástól függetlenül működő, térkép alapú alkalmazás összekapcsolásával április 1-től egyszerűbbé válik az önkormányzatok, cégek, magánszemélyek és társadalmi szervezetek munkája, illetve a hatósági eljárásokban a döntéselőkészítés. Az új rendszer segítségével bárki számára elérhető, lekérdezhető a környezet állapotára, környezetszennyező üzemekre, települési rendezési tervekre vonatkozó információ - tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az interaktív felületen az OKIR (Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer) és a TEIR (Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer) közép-magyarországi régióra vonatkozó adatait összekapcsolták, és kiegészítették a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervének...

Read more

A közeledő járásokról

„Az alkotmányozással kapcsolatosan hatalmas politikai és szakmai viták és álviták közepette lassan, de szinte napról-napra határozottabban előtérbe kerül a járások léte, ha úgy tetszik: a járási rendszer visszaállítása. Függetlenül attól, amint azt több írásomban említettem, úgy tűnik, hogy az alkotmányozás kérdése alapvetően nem érintette (remélhetőleg) az önkormányzatiság és az önkormányzati rendszer lényegét. Azt viszont rögtön ki kell emelni, hogy a járás, mint téma iránti érdeklődés nem véletlenül haladja meg az átlagosat, hiszen olyan dologról beszélünk, amely közvetlenül vagy közvetve érinti, illetve érintheti...

Read more

A feladatellátás finanszírozását „kőbe kell vésni”

„Az önkormányzatokról kidolgozandó sarkalatos törvényben ön szerint kell-e alapjaiban változtatni az önkormányzati rendszeren? Ha igen, akkor hol és hogyan? Az új sarkalatos törvényben a feladatellátás finanszírozását „kőbe kell vésni”. Ennyi biztosan kellene ahhoz, hogy a jogszabályok legalább a lehetőséget megadják az önkormányzatok számára, hogy a forrást szerezzenek. Túlfoglalkoztatottság van a közszférában? Lehet még megtakarítani pénzt jelentős létszámleépítésekkel? Egyáltalán: min lehet még takarékoskodni? Tapasztalatom szerint nincs túlfoglalkoztatottság a közszférában. Az önkormányzatok sokszor a jogszabályban előírt személyi, végzettségi feltételeket sem tudják teljesíteni. Ebből következik,...

Read more

A közigazgatás a konvergencia programban

„6.1.2. Strukturális kiadáscsökkentő intézkedések Központi közigazgatás A közigazgatás megújítását célzó kormányzati program, az ún. Magyary Program általános célja a „hatékony nemzeti közszolgálat” megteremtése. Az új Kormány munkájának megkezdése óta a Magyary Program mind a négy fő pillérében: a feladat, a szervezet, az eljárás és a humánpolitika tekintetében megtörténtek az első hatékonyságjavító intézkedések, valamint további lépésekre kerül sor. A feladatrendszer megújítása A közigazgatás újjászervezéséhez mindenekelőtt rögzítésre kerül, hogy az államnak milyen feladatokat kell ellátnia mind nemzeti szinten, mind a nemzetközi vállalások tekintetében. A...

Read more
Page 1257 of 1318 1 1 256 1 257 1 258 1 318