Skip to main content

Találat: Magyarország

Csigatempóval a gyorsítósávon

„Magyarországon egyelőre igen kevés háztartásban érhetők el az optikai hálózatok, pedig a fejlesztések nemcsak a telekommunikációs cégeket, hanem az egész gazdaságot felpörgetnék. Lassan elmúlik az az idő, amikor a magyar távközlési infrastruktúrát még modernnek lehetett nevezni. A szolgáltatók (Invitel, Magyar Telekom) ugyan fejlesztik az optikai hálózatukat, s az utóbbi két-három évben komoly beruházásokat hajtottak végre, sokkal gyorsabb, adott esetben a kormány által is támogatott fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy ne maradjunk le a technológiai versenyben. Ma Magyarországon egy százalék alatt van azon...

Read more

Informatikai szerződésekkel 15 milliárdot spórol az állam

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn bejelentette, hogy újratárgyalt néhány szerződést az informatikai beszállítókkal, amivel 2010-ben és 2011-ben összesen tízmilliárd forintot megspórolt. ... Az egységes beszerzés eredményeképp éves szinten közel egy milliárd forinttal csökkennek Microsoft-termékekre fordított kiadások. Ezen túl közel 20 százalékkal csökken a nagyvállalati szerződéssel licenszelt munkaállomások száma a közigazgatásban és így minden intézménynél csökkenni fognak a kapcsolódó kiadások - mondta el lapunknak az NFM sajtószóvivője. ... Az NFM államtitkára elmondta, hogy elindítottak egy informatikai állapotfelmérést, hogy megtalálják és megszüntessék a közigazgatásban...

Read more

Az e-közigazgatás szolgáltatásai és használata az Európai Unióban

„A szolgáltatások on-line elérhetősége az uniós országokra átlagosan 74% volt 2009-ben, ami két év alatt 15 százalékpontos emelkedést jelent. Magyarország a 19. helyen áll 63%-kal. (2007-ben még a 17. helyen állt, a mutató értéke viszont lényegesen alacsonyabb, 50% volt.) A friss adatok szerint Ausztria, Málta, Portugália és az Egyesült Királyság a szolgáltatások összességét elérhetővé teszi az állampolgárok, illetve a vállalkozások szá- mára; Svédország és Szlovénia 95%-kal követi ezeket. Nyolc országénál magasabb a magyar mutató, ezek mindegyike – Görögország kivételével – új tagállam....

Read more

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetője értékeli a helyzetet

„- Hogyan válik érzékelhetővé térségünkben az államigazgatási reform? - 14 önálló igazgatási szerv koncentrálódik a kormányhivatalba január elsejétől, akik eddig önálló tevékenységet folytattak. Kétszintű irányítási rendszer lesz: egy strukturális irányítás, amit a kormányhivatal, és annak az elnöke fog ellátni, és egy szakmai irányítás, amelyet a minisztériumok koordinálnak és felügyelnek. Ehhez hasonló rendszer már működött korábban a tárcák esetében, de a területi államigazgatás területén ilyen még soha nem fordult elő Magyarországon ebben a formában. A Kormányablak teljesen új intézmény. Mérföldkő a hatékony, integrált...

Read more

Dr. Kovács Zoltán: most zajlik a közigazgatás rendszerváltása

„Január 1-jén tizennégy, addig önállóan működő területi államigazgatási szervezet integrációjával létrejött a megyei hivatal. Persze, ez így múlt időben igazán csak papíron történt meg. A konkrét átalakításról az új hivatal vezetőjét, a kormánymegbízotti rangban dolgozó dr. Kovács Zoltánt kérdeztük. - Én úgy gondolom, hogy nemcsak egyszerűen valamilyen átszervezés folyik, hanem most zajlik a közigazgatás rendszerváltása. Egy olyan integrált középszintű, területi közigazgatási szervet alakítunk ki, amelyik megyei szinten ellátja és koordinálja az állami feladatokat. E téren a legerősebb szervezet lesz. Különösen fontos a...

Read more

A „Run like a business” jelszó ideológiakritikája

„Ebben a dolgozatban a „Run like a business” jelszó mögött meghúzódó ideológiát kívánom elemezni, bevallottan kritikai éllel. Aki az állam és közigazgatás kérdésével akár csak érintőlegesen is foglalkozott az utóbbi két évtized során az aligha kerülhette el, hogy a fenti jelszóval illetve a mögötte álló ún. Új Közmenedzsment mozgalommal találkozzon. Az Új Közmenedzsment (az angol eredetiből: New Public Managemenet képzett, általában használt rövidítéssel: NPM) lényege, hogy a fel kell hagyni a klasszikus-bürokratikus állami működési móddal.1 Ehelyett a piaci mechanizmus és a vállalatok...

Read more

E-ügyintézés bevezetése az építésügyi hatósági eljárásokban

„A kialakítandó építésigazgatási szakrendszert az elektronikus kormányzat már eddig kialakult és működő rendszeréhez, mint általános keret-rendszerhez kell igazítani. Ennek a keretnek a pillérei az ügyfélkapu, a hivatali kapu, az elektronikus fizetés, a már működő ügyviteli-ügyintéző szolgáltatások és más szakrendszerekkel való összekapcsolhatóság lehetősége. Természetesen mivel hatósági engedélyezésről van szó alapvető követelmény az eljárási jogszabályok alapulvétele, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény betartása a folyamatvezérlés kialakítása során. A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv kötelezően előírja minden...

Read more

Vályi-Nagy Vilmos: Jut lehetőség a külső tanácsadóknak is

„Vályi-Nagy Vilmos, a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár az Infoter.eu-nak adott videóinterjújában elmondta, hogy korábban sok esetben kellett a külső tanácsadó cégeknek azt a feladatot is ellátniuk, hogy definiálják az állami szervezet igényeit egy rendszerrel kapcsolatban. Ezzel szemben most az a céljuk, hogy legyen a közigazgatásban egy olyan állomány, amely képes a megrendelő oldal feladatait ellátni, de a projektvezetés külső része továbbra is a külső cégeknél marad. A helyettes államtitkár a költségmegtakarítással kapcsolatban elmondta, hogy az első félévben mintegy 10 milliárdos költségmegtakarítást...

Read more
Page 1262 of 1294 1 1 261 1 262 1 263 1 294