Skip to main content

Találat: Magyarország

Működési rendszerkockázat az államháztartásban. Nemzetközi kitekintéssel

„Meglehetősen magas elvontsági szintű tanulmányt tart kezében az Olvasó. Olyan fogalmakkal találkozunk a műben, mint pszichológiai érték-függvény, információ vagyon, kilátás-elmélet, mentális könyvelés, disszipáció, autokatalitikus jelleg, unitárius állam…… A tudomány emberein kívül kevesen értik ezek jelentését. A szerző viselkedés-gazdaságtan és az intézményi gazdaságtan eredményeire támaszkodva, vizsgálni kívánja a címben foglalt rendszerszintű működési kockázatokat. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a témát ugyan elméletileg tárgyalva, azért a gyakorlat számára is hasznosítható következtetésekre jusson. Legyen továbbá a könyv hasznos segédeszköz az oktatásban is. Mindenekelőtt el...

Read more

Digitalizáció a beszerzéseknél

„A tanulmány a back-office tevékenységek elmúlt évtizedekben végbemenő digitalizációjával kapcsolatban felhívja arra a figyelmet, hogy a közszférában a beszerzési területen kevés jó gyakorlat figyelhető meg. Még mindig leginkább a hagyományos eszközök jellemzőek: papír alapú jóváhagyás, e-mailek és különféle elektronikus állományok. Pedig léteznek már erre specializálódott szoftveres megoldások, és adott az a szakmai tudás is, amely szükséges ahhoz, hogy a belső működési folyamatokhoz illeszkedő rendszerek legyenek szélesebb körben használatban. A költségvetés (és így a megszorítások is) szoros kapcsolatban vannak a beszerzésekkel: a szervezet...

Read more

Copernicus Földmegfigyelő Program: webinárium a faborítottsági adatbázis frissítéseiről

„Ellenőrző szerepben a Lechner földmegfigyelési csapata Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szervezésében online szakmai bemutatót tartottak május 23-án a Copernicus Földmegfigyelő Program új termékéről, a Small Woody Features adatbázisról, melynek elkészítésében az ellenőrző feladatok elvégzésével az Európai Adatintegráció és Digitalizáció Témaközpont (ETC/DI) tagjaként a Lechner Tudásközpont is részt vállalt. Az eseményen Maucha Gergely, a Földfelszín-monitorozási Osztály vezetője beszámolt a Small Woody Features termék kvalitatív ellenőrzésének eredményeiről. Webináriumot tartott az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA – European Environment Agency) és a Copernicus Földmegfigyelő Program (Copernicus...

Read more

Kincs-Tár Adattárházra épülő Közpénzügyi Portál – Kormányrendelet az ÁVR módosításáról

„Tartalmi összefoglaló az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezethez A KÖFOP-2.2.5-VEKOP-15-2016-00001 számú „Átláthatóság a közpénzek felhasználásánál, államháztartási adattárház” projekt keretén belül, az államháztartási információs rendszer továbbfejlesztését, az államháztartási folyamatok nyomon követését, integrált elemzését támogató információs háttér kialakítását a Kincs-Tár Adattárházra épülő Közpénzügyi Portál biztosítja. A kormányrendelet-tervezet az államháztartás adatait, a költségvetési információkat, nyilvános adatokat elemezhető formában tartalmazó Közpénzügyi Portál Magyar Államkincstár általi kialakításához szükséges szabályozási környezetet kívánja megteremteni. ... Az észrevételeket 2023. június 9-ig a...

Read more

Bemutatkozott a Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép

„Szakmai napon ismerhették meg a szolgáltatás gyakorlati használatát A Lechner Tudásközpont Nemzeti Térinformatikai Alaptérképének gyakorlati alkalmazásával ismerkedhettek meg a résztvevők a május 25-én Budapesten megrendezett szakmai napon. A Lechner Tudásközpont szakértői részletesen bemutatták a térképszolgáltatás adatforrásait, a téradatok elérésének módját, felhasználási területeit. Május 25-én a Lechner Tudásközpont a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása című projekt keretében szervezte meg Budapesten a Nemzeti Térinformatikai Alaptérképet (NTA) bemutató szakmai napot. A résztvevőket dr. Földváry Gábor, a Tudásközpont ügyvezetője köszöntötte megnyitó beszédében. Ezt követően a Tervezési...

Read more

94. Ünnepi Könyvhét, 2023. június 8-11.

„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 94. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet és 22. alkalommal a Gyermekkönyvnapokat. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozatára ebben az évben június 8–11. között kerül sor a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén. A 94. Ünnepi Könyvhét megnyitó programja június 8-án 16 órakor kezdődik Vörösmarty téren: a díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar zenés bevonulása után Gál Katalin, az MKKE elnöke köszönti a látogatókat. Ezt követően Margócsy István...

Read more

Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság

„A hazai társfinanszírozással együtt összesen 2300 milliárd forint keretösszegű Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz továbbra is a legnagyobb hazai program, ezzel is jelezve a kormányzat elkötelezettségét a munkahelyek védelme, a gazdasági növekedés, a hazai vállalkozások versenyképességének fokozása és a fenntartható foglalkoztatás vonatkozásában. A célok elérése érdekében a GINOP Plusz öt prioritása többek között a hazai kkv-szektor fejlesztését, vállalati kutatás-fejlesztési projektek támogatását, a fiatalok elhelyezkedését, aktív munkaerőpiaci programokat, valamint szakképzési és felsőoktatási fejlesztéseket célzó beavatkozásokat tartalmaz. A koronavírus járvány, majd az energiaválság...

Read more

Platformjog. Elméletek és hatályos szabályok

„Kevesebb mint két évtizeddel ezelőtt mindaz, amellyel a jelen kötet foglalkozik, még gyerekcipőben járt, és nem is így hívták, mint most. Azóta nagyot változott a világ. A platformok nemcsak a gazdaságot, hanem a mindennapi életünket is alaposan felforgatták. A közösségi aktivitásainkat, a szabadidőnk eltöltését, a vásárlási szokásainkat éppúgy átalakították, mint számtalan társadalmi alrendszert a gazdaságtól az egészségügyön át egészen az oktatásig. A platformok közvélemény-formáló szerepe jól ismert a politikai életben. A 2019 végén kitört járvány átvészelésében a platformok szintén kulcsszerepet játszottak. A...

Read more

A területi szempontok eredményesebb érvényesítése a fejlesztéspolitikában – A IV. Területfejlesztők Napja következtetései és ajánlásai

„A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) és a Széchenyi István Egyetem (SZE) 2023. március 30–31-én A vidék a terület- és településfejlesztésben alcímmel szervezte meg a IV. Területfejlesztők Napját.1 A jelentős médiafigyelem mellett lezajlott rendezvény házigazdája a SZE Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara (AKMK) volt. A terület- és vidékfejlesztési politika alakítói és annak gyakorlati megvalósítói – köztük hivatalban lévő és korábbi miniszterek, államtitkárok – élénk figyelemmel kísérték a bemutatott szakmai és tudományos eredményeket. A 200 résztvevő által képviselt szervezetek megoszlása (szervezők 17%; egyetem, kutatóintézet...

Read more

Megújult a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács (NTT), a kormány tudományos, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét támogató véleményező testület

„A 12 tagú tanácsban a kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer minden szereplője, vagyis a tudományok, a gazdaság és az állam képviselői kaptak helyet. Az új tagokat, illetve azon régi-új tagokat, akiknek kinevezése lejárt, a tudománypolitikáért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezte ki 3 évre. Az NTT meghatározó szerepet játszik az új innovációs stratégia, a Neumann János Program tekintetében is. A testület tagjai: Csák János (elnök), Gulyás Balázs (társelnök), Freund Tamás, Varga Mihály, Maróth Miklós, Rekeczky Csaba, Fekete Andrea, Sárdy Diána, Zsoldos Ibolya,...

Read more
Page 167 of 1309 1 166 167 168 1 309