Skip to main content

Találat: Magyarország

További egyeztetések szükségesek a területi közigazgatás átalakítása során

A területi kormányhivatalok kialakításának megvalósulása egyenlőre a kormányzaton belüli további egyeztetések végeredményétől függ. Ami biztos, hogy a megyei jogú városokban már januártól létrejönnek az integrált ügyfélszolgálati irodák, azaz kormányablakok, ahol egy helyen lehet majd intézni bizonyos ügycsoportokat. Ami még függőben az az, hogy a kormányablakok mögött ülők a közigazgatás milyen intézményeit fogják képviselni. Valószínűleg a kormányfő fog dönteni. Az eredeti elképzelés szerinti a hivatalok létrehozását csak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi, Pintér Sándor belügy- és Martonyi János külügyminiszter támogatta, az öt másik...

Read more

Felhívás kiemelt projektötletek benyújtására

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívása szerint várják a javaslatokat az alábbi témákban: Kiemelt projektötlet az Államreform operatív program 1. prioritási tengelyében foglalt célkitűzések megvalósításához és kiemelt projektötlet az Elektronikus közigazgatás operatív program 1., 2. és 3. prioritási tengelyeiben foglalt célkitűzések megvalósításához. Kiemelt projekt ötlet gazdája kizárólag költségvetési szerv, 100%-os állami tulajdonban lévő szervezet, Kormány által alapított közalapítvány, önkormányzat, önkormányzati társulás vagy önkormányzati intézmény, illetve egyház lehet. Más szervezet nem nyújthat be kiemelt projekt ötletet. Érdekes... egyház, mint a az államreform kiemelt projektötletének...

Read more

Magyary Zoltán és Kiss István: A Közigazgatás és az emberek

Eredeti megjelenés 1939, reprint 2010 377 szöveges oldal (bekötött formában) és 130 melléklet (ezek egy része színes, közel 60 db. hajtogatott), ezeket a kötéshez ragasztott ráhajtások fogják össze (vászonkötés). "A tatai járás közigazgatását vizsgáló 1939. évi ténymegállapító tanulmány tanulságai (Részlet prof. dr. Verebélyi Imre bevezető tanulmányból) Magyary Zoltán és Kiss István 1939-ben publikálta a vizsgálati anyagot, ami most 2010-ben reprint formában ismét megjelent. A szerzők és az általuk vezetett munkacsoport által végzett úttörő jelentőségű vizsgálat a korabeli amerikai fact-finding módszert idehaza alkalmazva...

Read more

Félmilliárdért épített kábelhálózatot Szabolcsban a Magyar Telekom

"Augusztus 1-jétől a kisvárdai és nyírbátori kistérségben összesen 15 településen indított széles sávú internet-, kábeltelefon- és tévészolgáltatást a T-Home. A szolgáltató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében több mint 535 millió forintos beruházással építette ki a kábeles hálózati infrastruktúrát, mellyel körülbelül 22 ezer szabolcsi lakost ér el. A beruházás megvalósítója, a pályázat kedvezményezettje és a hálózat tulajdonosa egyaránt a Magyar Telekom Nyrt." Nagyszerű! Tehát közpénzből segítettük, hogy a monopolista szolgáltató megerősíthesse a helyzetét. Nyílt hozzáférésről, vagyis, hogy más távközlési...

Read more

Négy év múlva indulhat az okos mérés

"Az előkészítő szabályozás megalkotását, valamint a pilot projektek kiértékelését és a koncessziók kiírását követően 2014-ben indulhat Magyarországon az energetikai okos mérés kiépítése - derül ki a Magyar Energia Hivatal (MEH) és a Világbank megbízásából a Force Motrice Zrt. és az A.T. Kearney GmbH együttműködésében készült tanulmányból. E szerint a legmagasabb megtérülést az úgynevezett területi okos mérő (OM) operátor modell biztosítja, amely lehetőséget ad arra is, hogy a megvalósítás tőkeköltségeihez és az új adatkezelési képességek kialakításához a jelenlegi közműveken kívüli szereplők is hozzájárulhassanak...Jelenleg...

Read more

Magyarországért programozzál!

Szép is lenne, ha lenne ilyen verseny nálunk... Igény lenne rá, hogy a viccet idézzem...Mondjuk az lenne a feladat, hogy az országgyűlési információkat, amelyek most gyakorlatilag kezelhetetlenek, vagy a Magyar Közlöny információit, amelyek szintén ugyanebbe a kategóriába esnek, használható, barátságos formában elérhetővé tegyék (Web 2.0, XML, RSS stb.) Két lehetséges minta (bár több is van) az Apps for America és a Code for America kezdényezések. Forrás: Apps for America és Code for America

Read more

A Parlament enged a nyílt forráskódnak

"Fontos üzenet a nyílt forráskódot támogató közösségnek, hogy az augusztusi OpenOffice.org konferencia plenáris ülése a Parlamentben lesz, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik vezetője tartja a nyitóbeszédet. Hazánkban ugyanis elindult egy folyamat, ami nagyobb teret ad a nyílt forráskódú szoftvereknek – a közbeszerzésben is elérhetők ilyen programok, megszületett egy nyílt szabványt támogató törvény és vizsgálták e programok alkalmazhatóságát. Kelet-Európa azonban a fejlett európai államokhoz képest el van maradva a nyílt szoftverek használatában." Forrás: Index.hu, 2010. augusztus 5.

Read more

Az e-demokrácia csak egy döglött kutya

Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár interjújához kapcsolódó reflexió. Egészen pontosan az interjúnak ehhez a részéhez:" A felület kiválóan alkalmas a kormány és az állampolgárok közötti interaktív párbeszédre. Az volna az igazi e-demokrácia, amikor a különböző fórumok, közéleti fórumok gyakorlatilag maguktól alakulnának ki". A szerző rámutat arra, hogy a kormányzati portálon működtetett fórum gyakorlatilag vegetál, és ennek mélyebb oka van, különösen, hogy a különböző blogok stb. gyakorlatilag betöltik ugyanezt a szerepet. Forrás: kockablog, 2010. augusztus 3.

Read more

Két év alatt megvalósult az egyablakos vámügyintézés

"A projekt elindulása után közel két évvel, kilenc hatóság közreműködésének eredményeként megvalósult az egyablakos vámügyintézés - ismerteti a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevele. A fejlesztés során a hatóságok korszerűsítették az engedélyek kiadását támogató informatikai rendszerüket, valamint elektronikus ügyfélkapcsolatot alakítottak ki az engedélyezési eljárásban. Az engedélyek és igazolások kiadása továbbra is a jelenleg érvényes jogszabályok által kijelölt hatóságok feladata marad, azonban a hatóságok az engedélyadatokat elektronikusan bocsátják a vámhatóság rendelkezésére, és a vámhatóság is elektronikusan közli a hatóságokkal az engedélyek felhasználási adatait." Forrás: MTI Sajtóadatbank,...

Read more

Miniszterelnöki látogatás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban

"Az egyeztetéseken – a tárca tájékoztatása szerint – a KIM politikusai beszámoltak a törvényalkotási tervekről, különös tekintettel az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítéséhez szükséges kodifikációs munka menetére. Lapunk úgy értesült: a szakmai-társadalmi vita határideje ősz vége. Jövőre lehet új Ptk. 2012-es hatálybalépéssel. Ami pedig az új alkotmányt illeti: a KIM „segítő kezet” jelent a parlamenti eseti bizottságnak, a tárca a szakmai-kodifikációs feladatokat végzi, de „nem írja az alkotmányt”. Szó volt a közigazgatás átszervezéséről is. Információink szerint a miniszterelnöknek az a véleménye, hogy...

Read more
Page 1329 of 1333 1 1 328 1 329 1 330 1 333