Skip to main content

Találat: Magyarország

Vigyázzon: változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok!

„ Változnak a veszélyhelyzet idején lejáró okmányokkal kapcsolatos szabályok, januártól nem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjához kötik a lejáró hivatalos okmányok érvényességi idejét, hanem konkrét dátumot jelölnek meg, június 30-át. Egy korábbi szabályozás nem konkrét dátumot jelölt meg, hanem a veszélyhelyzet megszűnésének időpontjától számított 60 napban határozta meg az okmányok érvényességi idejét, az erről szóló kormányrendelet azonban januártól hatályát veszti a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet szerint. Az Országgyűlés még karácsony előtt döntött a veszélyhelyzet meghosszabbításáról és ezzel összefüggésben több szabályozási kérdésről. Utóbbiakról...

Read more

Magyarország benyújtotta a Partnerségi Megállapodást az Európai Bizottságnak

„Magyarország benyújtotta a Partnerségi Megállapodást az Európai Bizottságnak. A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió 5 legélhetőbb országa közé tartozzon. Ennek érdekében a következő évek uniós és hazai forrásait elsősorban a gazdaságélénkítésre, a kis- és középvállalkozások támogatására, a magyar települések erősítésére, valamint a kutatás, fejlesztés és innovációs célú beruházásokra fordítjuk. Magyarország az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokat és a társadalmi egyeztetést követően az első tagállamok között benyújtotta a Partnerségi Megállapodást hivatalosan a Bizottságnak. A dokumentum rögzíti, hogy a 2021–27-es időszakban felhasználható,...

Read more

A klímaváltozás hatásainak kitett hazai önkormányzatok éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének javítása

„Lezárult a LIFE Program Éghajlat-politika alprogramja keretében az első hazai nyertes pályázat „Az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében” című LIFE16 CCA/HU/000115 azonosítószámú LIFE-MICACC projekt. A projektben a Belügyminisztérium és partnerei fő célkitűzése az volt, hogy a klímaváltozás hatásainak kitett hazai önkormányzatok éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét javítsa; pozitív példákat mutasson be; összegyűjtse, és különböző eszközökkel, szemléletformáló tevékenységekkel terjessze a kapcsolódó tudást, ismereteket. Pilot programjai keretében a projekt a természetes vízmegtartó megoldások alkalmazásának lehetőségeit és előnyeit vizsgálta. Öt...

Read more

Fókuszban az innovatív kiberbiztonsági képzések: Észtország itt is az élen – de van már magyar együttműködés is

Fókuszban az innovatív kiberbiztonsági képzések: Észtország itt is az élen – de van már magyar együttműködés is Az elmúlt heti hírlevelünkben részletesen beszámoltunk a NATO-országok legfontosabb éves kibervédelmi gyakorlatáról, amelyre a kibertérrel kapcsolatos innovációk „nagyhatalmaként” tekintett Észtországban került sor. Ennek során említettük azt is, hogy a különleges felkészülésre (amelyre a védelmi szövetség valamennyi tagállamából, illetve néhány baráti országból érkeztek a szakemberek) a Tallinn központjában található CCDCOE, azaz a NATO Egyesített Kibervédelmi Kiválósági Központja biztosított valósághű szimulációk futtatására alkalmas „gyakorlóteret”. A létesítmény elnevezésére...

Read more

Egyre több személyre szabott szolgáltatás segíti az e-ügyintézést

„December végén lezárul a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) vezette konzorcium 1,19 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatású „Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) továbbfejlesztése, bővítése, bevezetése” (KÖFOP-1.0.0 – VEKOP –15 – 2016- 00027) elnevezésű projektje, melynek keretében a korábban már bevezetett szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat (SZEÜSZ) fejlesztették tovább. A projekt eredményeként bővült a Kormányzati Adatközpontban üzemeltetett elektronikus szolgáltatások köre, az állampolgárok és a hivatalok a továbbfejlesztett szolgáltatásokat a korábbinál rugalmasabban tudják igénybe venni. 2021. december 31-én lezárul az...

Read more

Állásfoglalás önkormányzatokat érintő intézkedések kompenzálására

„A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Elnöksége a 2021. december 14-én megtartott ülésén áttekintette a 2022. évi önkormányzatokat érintő központi intézkedéseket és azok hatásainak központi költségvetési forrásból történő kompenzálása érdekében állásfoglalást fogadott el. Az egyhangúlag elfogadott határozatot a szövetség tájékoztatásul megküldte Pintér Sándor belügyminiszter, Varga Mihály pénzügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere részére. Tisztelt Miniszter Úr! A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Elnöksége a 2021. december 14-én megtartott ülésén áttekintette a 2022. évi önkormányzatokat érintő központi intézkedéseket és azok hatásainak központi költségvetési...

Read more

Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

„Meghosszabbította 2022. június 1-jéig a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet a kormány javaslatára az Országgyűlés kedden. A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatot 133 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A kormány arra hivatkozással kezdeményezte a december 31-ig tartó veszélyhelyzet meghosszabbítását, hogy így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a...

Read more

Megújult a Közszolgálati Tudásportál a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Az Egyetemi Könyvtár, az Informatikai Igazgatóság, valamint külsős fejlesztők munkájának köszönhetően megújult a Közszolgálati Tudásportál. Az oldal a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen keletkezett, az egyetemi képzésekkel és kutatással kapcsolatos, valamint az Egyetem és jogelőd intézményeinek történetével összefüggő digitális dokumentumok adatbázisa. „Ma már minden felsőoktatási intézmény rendelkezik repozitóriummal, azaz olyan digitális adattárral, ahol az intézményben keletkezett dokumentumok, tudományos publikációk, tanulmányok, jegyzetek, doktori disszertációk és szakdolgozatok találhatók meg. A Közszolgálati Tudásportál azonban ennél több” - nyilatkozta honlapunknak Mészáros Zoltán, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója. Hozzátette: egy...

Read more

Magyary Zoltán összes munkái – megjelent a második kötet

„A Magyary Zoltán összes munkái című kritikai kiadássorozatnak immár a második kötete lát napvilágot. A honi közigazgatás-tudomány nemzetközileg is ismert iránymutató professzora költségvetési jogi tárgyú, pénzügyi irányultságú első monográfiájában pragmatikus, világos precizitással fogalmazza meg mondanivalóját és ezek között elvi tételeit. Akár rögtön az előszóban: „A közigazgatás feladata a cselekvés. Jogállamban ezt a jogrend szabályozza. A jogszerű közigazgatásnak azonban számos komoly problémája van, amelyek megoldására nem jogszabályok, hanem a jogtudomány vannak hivatva.” A kötet szerkesztő-lektora, egyben a sorozat szerkesztője Patyi András, Máthé Gábor...

Read more

A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2020

„Az ENSZ és az EU a fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés megvalósítására 17 kiemelt célkitűzést fogalmazott meg. Első ízben jelenik meg ez a 15 kulcsindikátort tartalmazó kis füzet, melyben bemutatjuk, milyen folyamatok jellemzik hazánkat az emberi, társadalmi, természeti és gazdasági erőforrások terén. A bővebb tartalommal (103 jelzőszámmal) bíró, Fenntartható fejlődés indikátorai című kiadvány idén digitális változatban (kereshető, szűrhető) kerül közzétételre, ahol az SDG-célok szerinti mutatók is elérhetők.” Forrás: A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon, 2020; Központi Statisztikai Hivatal; 2021. december 15. Archívum (korábbi évek) Fenntartható...

Read more
Page 274 of 1318 1 273 274 275 1 318