Skip to main content

Találat: Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont (NATUK)

Adatvezérelt egészség: továbbképzés-sorozatot indított a Semmelweis Egyetem

„Szakmai továbbképzést indított gyakorló orvosok részére az Egészségügyi Közszolgálati Kar Egészségügyi Menedzserképző Központja (EKK-EMK). Az „Adatvezérelt egészség – a mesterséges intelligencia helye a mindennapi gyógyításban” című programot azzal a céllal hívták életre, hogy bevezesse a résztvevőket a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekbe. A programsorozat az EKK-EMK, a II. Sz. Patológiai Intézet, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont és az ELTE TTK Fizikai Intézetének együttműködésében, a Tématerületi Kiválósági Program keretében valósult meg nyolc képzési helyszínen. A gyakorló orvosok részére indított akkreditált programon történő részvételért helyszíntől függően...

Részletek

Állami adatvagyon: csiszolatlan gyémánt

„Nem lehet mondani, hogy elkapkodták volna a hazai adatvagyon-politika kialakítását. Már 2015-ben kormánydöntés született a közadat-kataszter létrehozásáról, azóta pedig elkészült egy Fehér Könyv, a Belügyminisztérium támogatásával és a BME gondozásában létrejött a hazai közadat-portál, és sor került egy közel 10 ezer adatkört és adatbázist tartalmazó felmérésre is. Utóbbiak közül mintegy 120 az, amely mélyebben érinti a digitális ökoszisztémát; ezek számba vétele, az adatok tisztítása már folyamatban van. Lemaradásban? Magyarországon még hónapokat kell arra várni, hogy az állami adatvagyon-gazdálkodással kapcsolatos jogszabályok megjelenjenek. Ezzel...

Részletek