Skip to main content

Találat: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

2025-ben paradigmaváltást hajt végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adóellenőrzésekben, az adatvagyon hatékony felhasználására alapozva

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkájában nagyobb figyelmet fordítanak az egyes adateltérések kiszűrésére és javíttatására, melyhez 2025-ben egy új jogintézmény, az adategyeztetési eljárás is a hatóság rendelkezésére áll. Vágujhelyi Ferenc az InfoRádióban elmondta: az eddigi tapasztalatok kedvezőek, az érintett adózók több mint 90 százaléka azonnal beadja a javító vagy az önrevíziós bevallását, illetve kijavítja a hibákat. 2025-ben paradigmaváltást hajt végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adóellenőrzésekben. Ehhez idén már egy új jogintézmény, az adategyeztetési eljárás is a hatóság rendelkezésére áll....

Read more

Tízéves az eKÁER, több mint százmillió szállítmányt ellenőriztek

„Az utaztatásos áfacsalások visszaszorítására létrehozott online szisztéma bevált és számos ország tanulmányozta az elmúlt évtizedben. Az eKÁER eredményességét a nemzetközi érdeklődés mellett a statisztika is alátámasztja. Az elmúlt három évben kifejezetten csak az eKÁER-adatoknak köszönhetően mintegy 20 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel az adóhivatal, a törvénysértések miatt kiszabott mulasztási bírság összege pedig meghaladta a 4,8 milliárd forintot. A rendszer 2015 óta számos finomításon és változáson átesett: jelentősen egyszerűsödött a bejelentésekkel kapcsolatos adminisztráció, módosultak a kockázatos termékek, bővült a mentességek köre és...

Read more

eÁFA: hamarosan kötelezővé tehetik az elektronikus bevallást

„Tavaly januártól indult el az eÁFA rendszer Magyarországon, amelynek működését folyamatosan finomhangolja, szolgáltatásait bővíti az adóhatóság. Az új funkciók bevezetésével pedig egyre bővül az eÁFA-rendszert használó adóalanyi kör. Idén is több fejlesztés történt és hamarosan ismét fog, de melyek ezek? Keddig nyújthatták be a vállalkozások éves adóbevallásukat , akár a webes felületen, vagy gép-gép kapcsolaton keresztül. Az adminisztrációt tavaly óta már az eÁFA rendszer is segíti. Milyen új fejlesztésekkel bővültek idén az eÁFA-funkciók és mennyire elégedettek az ügyfelek, egyebek mellett ezt kérdeztük...

Read more

Az NGM rendelete az e-pénztárgépek forgalmazásáról, üzemeltetéséről, valamint az e-pénztárgépek és az enyugta kiállításának követelményeiről – Tervezet

„A tervezet célja, hogy meghatározza az e-pénztárgépek forgalmazásának, üzemeltetésének valamint az e-pénztárgépek és az e-nyugta kiállításának követelményeit. A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2025. március 5-ig várjuk, a kozigazgatasiegyeztetes@ngm.gov.hu e-mail címen.” Forrás: Az e-pénztárgépek forg., üzemelt., az e-nyugta kiállításának köv. sz. NGM rend.; Nemzetgazdasági Minisztérium, Jogszabálytervezetek; 2025. február 25.

Read more

Ma a tudományos kutatás állt a fókuszban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

„Ma a tudományos kutatás állt a fókuszban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A cél a tudományos tevékenység ösztönzése, de például a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról vagy az adatvagyon-gazdálkodás aktuális kérdéseiről szóló kutatások, pályaművek jótékonyan hathatnak a költségvetési bevételekre is – mondta el dr. Bakai Kristóf Péter a NAV Tudományos Tanácsának elnöke a ma rendezett workshopon. 2025. február 27-én a NAV Tudományos Tanácsa (TT) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem workshopra hívta azokat a kollégákat, akik ismereteiket, szaktudásukat magasabb szinten, tudományos keretek között is...

Read more

Kitolja az e-nyugta bevezetésének határidejét a kormány, csak 2026. szeptemberétől lesz kötelező a használata

„Fontos dolgot közölt a Nemzetgazdasági Minisztérium: a szaktárca bejelentette, a nyugtáról való elektronikus adatszolgáltatás kötelezettsége 2026. szeptember 1-jére tolódik ki. A vállalkozásoknak így van ideje felkészülni a változásra, amelynek gazdaságfehérítő hatása révén akár évi 10 milliárd forinttal több pénz vándorol az államkasszába. Július elsejétől kötelező nyugtaadat-adási kötelezettség terhelne sok vállalkozást. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) e témával kapcsolatos háttérbeszélgetésén megtudtuk, hogy ezt a határidőt meghosszabbították 2026 szeptemberéig. A vállalkozások így könnyebben tudnak készülni a változtatásra – mondta Gerlaki Bence, az NGM adóügyekért, fogyasztóvédelemért...

Read more

Nem kell mindenáron bemenni a NAV-hoz ügyet intézni, csaknem megduplázódott az ONYA használóinak száma

„Csaknem megduplázódott az ONYA-t használók száma. Míg tavaly több mint 1,2 millió beadvány érkezett így, addig 2023-ban 770 ezer. Nemcsak a 18 millió forintra emelt alanyi mentesség választásáról érdemes az ONYA-n keresztül nyilatkozni, hanem az szja-ból járó kedvezményeket is itt a legegyszerűbb érvényesíteni. Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) több mint száz intéznivalót egyszerűsít. Most a legaktuálisabb az alanyi mentesség választásáról szóló nyilatkozat. Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár ugyanis 12 millió forintról 18 millió forintra emelkedett. A magasabb értékhatár 2025. január 1-jétől...

Read more

A digitalizáció mellékhatása – a NAV minden olyan adatra rálát, amire nem is gondolnánk

„Digitalizált világunkban a NAV ellenőrei egyre több adatra támaszkodhatnak, ha revíziót indítanak. Ezúttal fodrászokat ellenőriztek, itt a foglalási rendszer online adatai a valós jövedelmek felderítésében is segítettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a teljes gazdaságot figyeli, és a különböző forrásból származó adatokat összevetve vizsgálja az adózókat. A revizorok ezúttal fodrászok ellenőrzésére indultak, online felületen foglaltak időpontot, és így keresték fel az üzletet. A frizura elkészült, de az elvégzett munkáról sem számlát, sem nyugtát nem kaptak. A foglalási oldalon az üzletről többszáz...

Read more

Az inflációt követő adókat szeretne a kormány

„A parlamentnek benyújtott törvényjavaslat szerint 2025-től minden évben az infláció mértékével nő a szeszes italok, dohánytermékek és üzemanyagok tételes jövedéki adója, továbbá a gépjárműadó, valamint a regisztrációs adó is. A parlamentnek szerdán benyújtott adó-törvényjavaslat egyfajta automatizmust vezetne be egyes adók értékállóságának megőrzésére. 2025-től ugyanis a tervezet alapján több adó és illeték is az infláció mértékével emelkedhet majd anélkül, hogy a törvényeket módosítani kellene ehhez. Várhatóan leginkább az autósoknak fog fájni az újítás, hiszen a jövedéki adók mellett a regisztrációs adónál, a gépjárműadónál...

Read more

Önkormányzati megrendelő állami szolgáltatóval szemben fennálló tartozását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adók módjára hajtja be

„...3. § Önkormányzati megrendelő által az állam közvetlen vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társasággal (a továbbiakban: állami gazdasági társaság) részben vagy egészben közfeladat ellátásának biztosítása céljából kötött szerződés alapján, a közfeladat ellátása vonatkozásában, lezárt szolgáltatási vagy számlázási időszakra vonatkozó, igazoltan teljesített vagy nem kifogásolt teljesítésből származó, a) szerződésben foglalt elszámolási és fizetési feltételek szerint megállapított vagy b) közszolgáltatási beszámolóban kimutatott, egy önkormányzati megrendelő egy állami gazdasági társasággal szemben fennálló, egymillió forintot meghaladó olyan végrehajtható tartozását vagy tartozásait, amelyeket az adós a szerződésben...

Read more
Page 1 of 38 1 2 38