Skip to main content

Találat: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Menesztették a NAV informatikáért felelős szakfőigazgató-helyettesét

„...A héten azonnali hatállyal és indokolás nélkül leváltották Király Zoltánt, az adóhivatal központi irányításának informatikai szakfőigazgató-helyettesét – írja a Magyar Nemzet, a lap szerint a NAV-nál ez a legmagasabb informatikai pozíció. A napilap szerdán írt arról, hogy a múlt héten 1200 dolgozónak mondtak fel az adóhatóságnál, de a 23 ezer fős szervezet karcsúsítása a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által korábban jelzett 2300 fős, azaz 10 százalékos határig mehet el...” Forrás: HVG.hu; 2016. február 12.

Read more

Az adóhatóság átalakítása: tartalomhoz a forma

„Az adózási szakma hozzászokott a változásokhoz, de még ehhez képest is nagy figyelem övezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenleg zajló szervezeti átalakítását. Ez papíron persze már 2016. január 1-jével megtörtént, de a gyakorlati folyamat nyilván rögösebb lesz, hatósági dolgozóknak és adózóknak egyaránt. Az utóbbi időben sok szó esett arról, hogy miként érinti mindez magát a NAV-ot. De mit várhatnak tőle az adózók, és egyáltalán: indokolja-e valami ezt a nagyszabású átalakítást? Az átalakítás következményeként a NAV struktúrája karcsúsodik, mert a regionális...

Read more

Mától zéró tolerancia a személyszállításban működő cégek és magánszemélyek adózásában

„A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a személyszállítással foglalkozó cégek és magánszemélyek betartsák az adózásra és a biztonságos üzemeltetésre vonatkozó szabályokat – fogalmazott Tállai András. Az Uber-soförőket szigorúan és folyamatosan ellenőrzi a magyar adóhatóság – jelentette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője. Az adózási kötelezettségek alól senki nem bújhat ki – tette egyértelművé a kormány álláspontját Tállai András miniszterhelyettes a nemzetgazdasági tárca sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott: a magyar adóhatóság a tisztességes adófizetők oldalán áll. Tállai András kiemelte: az eddigi ellenőrzési...

Read more

Kormányinfo: közoktatási rendszer problémái, államigazgatás átalakítása, uniós források lehívása, tárgyalások Brüsszelben

„...Több mint 2000 milliárd forint EU-s forrást kell kifizetni az idén Lázár János a tájékoztatón ismertette azt a kormánydöntést, amely szerint ebben az évben 2048 milliárd forint európai uniós forrást kell kifizetni Magyarországon. A rendelet azt is rögzíti, hogy 2017. június 30-áig a 2014-2020-as uniós ciklus összes pályázatát ki kell írni, és legkésőbb 2019 elejére a teljes rendelkezésre álló összeget ki kell fizetni. A tárcavezető megjegyezte, ha idén sikerül az előírt 2048 milliárd forint kifizetése, az abban részt vevő munkatársak 12 havi...

Read more

Új kezdet, új adóhivatal

„Az adóhivatalnak partnerként kell támogatnia a vállalatokat, a vállalkozásokat és magánszemélyeket abban, hogy minél könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban tehessenek eleget adókötelezettségüknek – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek kinevezésekor. NAV vezetésével frissen megbízott Tállai András államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő fél évben lezárul az adóhivatal teljes átszervezése, amelynek része lesz az életpályamodell bevezetése, az adójogszabályok alkalmazása és az elektronikus ügyintézés kiterjesztése. Az új adóhatóság tevőlegesen segíti a magyar gazdaság fejlődését – jelentette ki Varga Mihály...

Read more

Kormányrendeletek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával kapcsolatban

Forrás: A Kormány 485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességéről; Magyar Közlöny; 2015. évi 208. szám; 2015. december 29.; 27982-28007. oldalak (pdf) A Kormány 486/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes kormányrendeleteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakításával kapcsolatos módosításáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 208. szám; 2015. december 29.; 28007-28031. oldalak (pdf)

Read more

Sokára lesz teljesen digitális az adózás

„A vállalkozások és magánszemélyek adózása egyre digitálisabbá válik, az ellenőrzések azonban még továbbra is megkövetelik a papíralapú dokumentumokat, így azok teljes körű megőrzésére ügyelniük kell az adózóknak - hívja fel a figyelmet Réczei Géza, a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda adószakértő ügyvédje. Az ügyvédi iroda által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Réczei Géza elmondta: 2014-ben az állami adóhatósághoz összesen 22,6 millió bevallás és adatszolgáltatás érkezett, amelyből 19,6 milliót már elektronikusan nyújtottak be. Az adószakértő szerint a digitális bevallások aránya várhatóan tovább...

Read more

Új vezetők a NAV élén

„Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter négy olyan helyettes-államtitkárt javasol a NAV élére, akiknek a szakmai tudása és tapasztalata a biztosíték arra, hogy 2016. január 1-jétől már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhat minden adófizető. Varga Mihály ma megnevezte a szolgáltató Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. A gazdasági tárca vezetője javaslatot tesz a Miniszterelnöknek az új Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezető tisztségeit betöltő helyettes államtitkárok kinevezésére. A javaslat szerint Tamásné Czinege Csilla az adószakmai ügyekért, Molnár Tamás a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért,...

Read more

Jövőre kategorizálja az adóalanyokat a NAV

„Csak a Cégbíróságon bejegyzett vállalkozás lehet minősített, azaz megbízható adózó. Az egyéni vállalkozók egy semleges kategóriába kerülnek - mondta a jövő évtől várható adózói kategorizálásról a Mazars adópartnere. Szmicsek Sándor hozzátette: a megbízható kategória előnyökkel, például kevesebb bírsággal jár, ezért feltehetően minden vállalat igyekezni fog, hogy ezt a státuszt megtartsa. "A megbízható státusz kézzelfogható előnyökkel fog járni. Egyrészt a bírságok, az eljárási idők csökkennek, ami különösen az áfánál óriási cashflow-problémát szokott jelenteni, ha 75 vagy 45 napon térít vissza az adóhatóság egy...

Read more

Ilyen lesz az átalakított NAV

„A jelenlegi regionális főigazgatóságok megszűnnek, kétszintűvé válik az adóhatóság - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában. Átalakul az adóhatóság rendszere, nem kormányhivatal, hanem úgynevezett központi hivatal januártól az adóhivatal - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos. Tállai András az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: az lesz az új az adóhatóságban, hogy nem egy elnök fogja vezetni, hanem egy 6 fős team, aminek a tetején van...

Read more
Page 28 of 38 1 27 28 29 38