Skip to main content

Találat: Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács

A héten olvastuk: kiberbiztonság – 2021. június 7.

A terrorakciókkal azonos megítélés alá eshetnek a zsarolóvírusos támadások Május utolsó hétvégéje nem kínált nyugalmas víkendet a világ nagyvállalati vezetőinek. Az Egyesült Államok (mert az akkor még tűnhetett akár valamiféle amerikai ügynek) alig, hogy túljutott a Colonial kőolajvezeték-üzemeltető vállalat rendszereit érő kibertámadáson, máris újabb zsarolóvírusos akció borzolta a kedélyeket. Pedig a Colonial sem volt valamiféle jelentéktelen bűnügy, hiszen a kontinensnyi ország egyik legjelentősebb energetikai hálózata bénult meg hetekre, veszélyeztetve ezzel az USA szinte teljes keleti partjának üzemanyag ellátását, beleértve az abszolút kritikus...

Részletek

Jogszabálytervezet a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács, valamint a Kiberbiztonsági Fórum és a kiberbiztonsági ágazati munkacsoportok létrehozásával, működtetésével kapcsolatos szabályokról, feladat- és hatáskörükről

„Kormányzati szervezetrendszer segíti a kiberbiztonsági stratégia megvalósítását Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény, amely 2013. július 1-jén lépett hatályba, rendelkezik a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács létrehozásáról és meghatározza alapvető feladatait. A Tanács, a Kiberbiztonsági Fórum és a kiberbiztonsági ágazati munkacsoportok létrehozásával, működtetésével kapcsolatos szabályokat, azok feladat- és hatáskörét kormányrendelet rögzíti. Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen előterjesztés tervezet, amelynek tartalma módosulhat, ezért ez ebben a formájában nem tekinthető a kormány álláspontjának. A Tanács a kormány javaslattevő, véleményező...

Részletek

Kedden a parlament tárgyalja az infofelügyeleti rendszert is

„Kedden kezdődik az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényjavaslat általános vitája a parlamentben, ez a nemzeti kiberbiztonsági stratégiához kapcsolódó első jogalkotási lépés. Szemerkényi Réka, a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója egy a Miniszterelnökség által szervezett pénteki sajtóbeszélgetésen elmondta, mivel az információs rendszerek sérülékenysége közvetlen hatással van az állam és a nemzetgazdaság működésére, mindenképpen oda kell figyelni a kiberbiztonságra. A stratégia kidolgozásában két szempont volt meghatározó: az információs rendszerek szabad használatának és a biztonságos alkalmazásának egyidejű biztosítása - hangsúlyozta. Kifejtette, bár az országok...

Részletek

A kormány elfogadta Magyarország nemzeti kiberbiztonsági stratégiáját

„A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent határozat rögzíti, hogy a kormány elfogadja Magyarország nemzeti kiberbiztonsági stratégiáját és felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt: június 30-ig tegye meg a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács kialakításához szükséges intézkedéseket. A Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszterek bevonásával szintén június 30-ig kell elkészítenie a nemzeti kiberbiztonsági stratégiában meghatározott feladatok ellátását szolgáló munka- és intézkedési tervet. "A stratégia jelzi, hogy Magyarország a kibertér védelmével összefüggő feladatok ellátását felelősséggel vállalja és a magyar kiberteret, mint a gazdasági és...

Részletek