Skip to main content

Találat: Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)

Az OECD országjelentését értékelték szakemberek

„Átláthatóbbá vált az állam szervezeti- és intézményrendszere, ismertebbé vált az elektronikus ügyintézés és jelentős lépések történtek a korrupció elleni küzdelem területén is, ugyanakkor jobban be kell vonni a jogalkotás folyamatába a szakmai és civil szervezeteket, több időt kell hagyni a jogszabálytervezetek megvitatására - hangzott el azon az értékelő elemzésen, melyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi Intézete szervezett csütörtökön. Kaiser Tamás egyetemi docens, az Államtudományi Intézet tudományos igazgatója bevezetőjében elmondta: az OECD 2015 január elején adta ki Magyarországra vonatkozó országjelentését, melynek középpontjában...

Read more

Februárban elindul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi kara

„Februárban megkezdi működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara, amely az államapparátus és közigazgatás külkapcsolati szakembereinek, illetve nemzetközi karrierre készülőknek a képzésére specializálódik, továbbá készen áll arra, hogy a magyar diplomataképzés bázisintézménye legyen - mondta az MTI-nek adott interjújában Patyi András, az egyetem rektora. Az új kar dékánja, Tálas Péter kiemelte: európai szintű minőségi oktatást, Magyarországon belül is elitképzést szeretnének megvalósítani. Az új kar létesítéséről tavaly októberben döntött az egyetem szenátusa és fenntartói testülete. A kar felállításának előkészítése tavaly...

Read more

Konferencia integritás-tanácsadók részére

„ Harmadik alkalommal került sor az integritás tanácsadók országos konferenciájára, a kormányzati szerkezetátalakítás következményeként most először a Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupciómegelőzési Főosztálya közös szervezésében. A rendezvény – amelyet dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg – alapvető célja az integritás tanácsadók munkájának támogatása, együttműködésük ösztönzése és hatékonyabbá tétele volt. A konferencián az integritás tanácsadók szakmai támogatásában, működésük koordinációjában érintett állami szervek – Belügyminisztérium, Miniszterelnökség, Nemzeti Védelmi Szolgálat, Nemzeti Közszolgálati Egyetem – vezetőinek, képviselőinek előadásait hallgathatták meg a...

Read more

A Kormány 1602/2014. (XI. 4.) Korm. határozata az Államreform Bizottság felállításáról

„1. A Kormány áttekintette az „Államreform II. – a bürokráciacsökkentés programja” (a továbbiakban: Program) egyes intézkedéseit és megállapította, hogy egyetért a) az állami humántőke reformjával, így aa) a fegyveres szervek tagjaira vonatkozó életpályamodell kidolgozásával és bevezetésével; ab) az állami szférában foglalkoztatottak létszámának – az ellátott állami feladatok függvényében történő – intézményi szintű felülvizsgálatával, majd a tapasztalatok alapján közszolgálati életpályamodell kidolgozásával és bevezetésével; ac) a személyi szakmai átjárhatóság megteremtésével, általános ügyintézési képességgel bíró személyi állomány kialakításával; ad) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem államtudományi felsőoktatási...

Read more

A Huawei 6 millió forintot adományozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek

„A legmodernebb távközlési technológia és az okos város megoldások oktatását támogatja a vállalat. Hatmillió forint értékű támogatást adományozott a Huawei Technologies Hungary a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a legmodernebb távközlési technológiák, valamint „okos-város” (smart city) megoldások tanulmányozására és oktatására. Az erről szóló megállapodást Szijjártó Péter külügyminiszter és Szilas Cecília, Magyarország Kínába akkreditált nagykövetének jelenlétében írta alá a Huawei Technologies Hungary ügyvezetője Bin Yun Song (Pin-jün Szung) ügyvezető és Kovács Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese Magyarország Pekingi Nagykövetségén 2014. október 28-án....

Read more

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára aktuális kérdésekről

„ A jó állam mérhetőségéről szóló tanulmánykötetet mutattak be kedden Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszédében felidézte a 2010-ben, a Magyary Zoltán-program alapján megkezdett közigazgatási átszervezés eredményeit. Kiemelte közöttük az NKE létrehozását is, amelyhez hasonló komplex, az államtudományok és az állam működtetésével kapcsolatos képzés közlése szerint korábban nem volt. Kitért arra is, hogy a "politikai kereszttűzben" létrehozott járásokról már nem zajlik vita a közéletben. Arról van vita, hogy az állam oldaláról minek kell...

Read more

Patyi: tovább bővül a közszolgálati egyetem

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudatosan fejlesztett egyetem - a rektor szerint leginkább ezzel lehet jellemezni a 2011-ben alapított intézményt. Mint Patyi András az MTI-nek adott interjújában elmondta, a fejlesztés még nem ért véget: a tervek szerint jövő év elejétől önálló karon folynak majd a nemzetközi képzések, s többek között 2015 végéig teljes egészében a Ludovika Campusra költöztetik a közigazgatási és rendészettudományi képzést. Kifejtette: 2010-ben és 2011-ben egy jól átgondolt tervezési folyamat készítette elő az egyetem 2012. januári indulását. Azóta folyamatos, részben...

Read more

Elektronikus tananyag készült a közszolgálati tisztviselőknek

„Uniós támogatással a modern közigazgatás igényeinek és az EU felnőttképzési elvárásainak megfelelő közszolgálati tananyagok készültek el - mondta Princzinger Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézetének igazgatója pénteken Balatonföldváron sajtótájékoztatón. Az 560 millió forintos összköltségvetésű, másfél évig tartó program záró rendezvényét követő tájékoztatón az intézet vezetője beszámolt arról, hogy 35 tananyag készült el a közigazgatásban dolgozók elektronikus képzéséhez és távoktatásához, és tízezer kormánytisztviselő képzése is megtörtént. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2013 januárjában indította el a projektet a közigazgatás 2010-ben megindult...

Read more

A köztisztviselő legyen független és hozzáértő

„A köztisztviselő legyen független és hozzáértő - hangoztatta Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora az intézmény közigazgatás-tudományi karának diplomaosztó ünnepségén, szombaton Budapesten. A szakember szerint a függetlenség és a hozzáértés az elhivatottságon alapul, az egyetem pedig erre az értelmiségi létre próbálja felkészíteni hallgatóit. A közigazgatás központi kérdése a köztisztviselő személye - fűzte hozzá. Rossz törvényekkel és jó hivatalnokokkal még lehet kormányozni, de a rossz hivatalnokokon a jó törvények sem segítenek - utalt a rektor a 19. századi német államférfi, Otto...

Read more

Nemzetközi konferencia a közigazgatásról

„ Nagy sikerrel zárult a NISPAcee (Network of Institutes and Schools of Public Administration in Central and Eastern Europe - Közigazgatási Iskolák és Intézetek Hálózata Közép- és Kelet-Európában) éves nemzetközi konferenciája, amelynek május 22-24. között Budapest adott otthont. A huszonkettedik alkalommal megtartott rendezvényre 41 országból több, mint 350 résztvevő érkezett. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem közös rendezvényén a résztvevők 12 munkacsoportban és 11 specifikus panel keretében mutatták be a közigazgatással kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. A konferencián a Nemzeti...

Read more
Page 20 of 26 1 19 20 21 26