Találat: Program a Versenyképesebb Magyarországért

Digitalizációs és felnőttképzési javaslatokat tett a Nemzeti Versenyképességi Tanács

„A Nemzeti Versenyképességi Tanács több mint kétéves működése eredményes, a testület több versenyképességi javaslatát is elfogadta a kormány – jelentette ki Varga Mihály az NVT ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: a tanács által kidolgozott „Program a Versenyképesebb Magyarországért” megfelelően azonosította azokat a területeket, ahol tovább kell lépnünk, így többek között a vállalati környezet javítását, a K+F-rendszer fejlesztését és a munkavállalók képzettségének növelését. A tanács mai ülésén a vállalkozások digitális fejlesztését, illetve a felnőttképzés kiterjesztését érintő javaslatokat vitattak meg. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi...

Részletek

Program a Versenyképesebb Magyarországért – digitális kormányzati szemelvények

„...04 KÖZSZFÉRA PROGRAM Államigazgatás hatékonyságának javítása Akció Teljesítményt előtérbe helyező bérgazdálkodás és a munkafolyamatok újratervezésével párhuzamos létszámracionalizálás a közszférában Akció kifejtése Háttér: Magyarországon a közszféra az összes foglalkoztatott mintegy 29 százalékát alkalmazza, ami nemzetközi összevetésben igen magas szám. Ugyanakkor hazánk a GDP-arányos állami bérek tekintetében a középmezőnyben helyezkedik el. Főbb programpontok: A közszféra minőségét javító, a teljesítményt előtérbe helyező bérgazdálkodás irányába történő elmozdulás. A feladatok átrendezése mellett létszámcsökkentés végrehajtása. A felszabaduló bértömeg versenyképes fizetést biztosít a közszférában alkalmazottak számára. A közszektor hatékony...

Részletek