Skip to main content

Találat: stratégia

Martonyi: „addig fogom csinálni, amíg élvezem a kormányfő bizalmát”

"Martonyi azt is elmondta, hogy szerinte a magyar közigazgatás összességében nincs jó állapotban. "Az uniós elnökség ilyenkor jót is tehet, mert a megszokottnál sokkal gyorsabb és határozottabb cselekvésre ösztönöz. Ha sikerül megoldani az elnökséggel járó bonyolult szakmai és politikai feladatot, akkor be tudjuk bizonyítani: valóban európai szintű kormányzatunk és közigazgatásunk van. Ez a tét, és ez valóban össznemzeti ügy.” A magyar EU-elnökség egyik kiemelt témájával, a Duna-stratégiával kapcsolatban a külügyminiszter beszámolt arról, hogy a kormány legutóbbi, szerdai ülésén a stratégiáért felelős kormánybiztossá nevezte ki...

Részletek

Négymillió magyar nem fér hozzá a világháló lehetőségeihez

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai államtitkára elmondta: szeptember közepére megalkotnak egy infokommunikációs stratégiát, ennek előkészítése már folyik. „Mindehhez párbeszédre hívjuk a különböző szervezeteket, szeretném elérni, hogy az infokommunikáció nemzeti ügy legyen” – szögezte le Nyitrai. „Stratégiákat a ciklus elején kell alkotni. Az előző kormány a ciklus végén kezdett hozzá a feladathoz” – érvelt az államtitkár, aki beszélt arról is: készítenek egy fehér könyvet, mely többek közt tartalmazza, milyen felelőtlen döntései voltak az előző kormányzatnak.” Forrás: Magyar Nemzet, 2010. július 8.

Részletek

Körvonalazódó amerikai stratégia a digitális személyazonosságra

Most publikálták nyilvános, állampolgári észrevételezésre a formálódó stratégia alapdokumentumát (a szakmai szervezetek már véleményezték).  Következő számaink valamelyikében részletesen visszatérünk az ismertetésére. Forrás: The National Strategy for Trusted Identities in Cyberspace, The White House Blog, 2010. június 25. Lásd még: Lesz-e digitális világigazolvány?, IT Café, 2010. június 28. (Meglehetősen szubjektív ismertetés)

Részletek
Page 11 of 11 1 10 11