Skip to main content

Találat: szabályozás

Kell-e bizalmi szolgáltató a fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz?

„Előfordul, hogy valamely ágazati jogszabály előírja, hogy egy megállapodást rögzítő okiratot, ha az elektronikus formában jön létre, legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással kell ellátni. Az ilyen szabályozás célja általában az ügyletben résztvevő felek jogbiztonságának növelése. A cikk azt a kérdést elemzi, hogy ezen jogalkotói szándék elérhető-e akkor, ha nem azonos érdekérvényesítő képességgel rendelkező felek, például egy bank és ügyfele esetén, a vélhetően „erősebb” fél azt ajánlja a vélhetően „gyengébbnek”, hogy a jogszabálynak minősített bizalmi szolgáltató által nyújtott garancia nélkül feleljenek meg. Kap-e...

Read more

Januártól már ötszázezer forint adótartozásig kérhető egyszerűbben a részletfizetés

„Januártól már ötszázezer forint adótartozásig kérhető egyszerűbben a részletfizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, ehhez mindössze egy kérelmet kell benyújtani, a lehetőséggel egyéni vállalkozók is élhetnek. A NAV közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a részletfizetés kérésére január 1-étől új adóalanyoknak is lehetőségük van. Részletekben nemcsak természetes adózók, hanem egyéni vállalkozók és áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek is fizethetnek. Jelentősen emelkedett az összeghatár is, a korábbi kétszázezer forint helyett már ötszázezer forint adótartozásig, és a korábbihoz képest akár duplájára, maximum 12 hónapra...

Read more

Frissült Magyarország „adatvédelmi szabályzata”, a GDPR-hez igazították az Infotörvényt

„Közel két hónapos csúszással végül 2018. július 25-én került kihirdetésre, majd július 26-án hatályba is lépett az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info. törvény) átfogó módosítása, amelyben többek között az Európai Unió Adatvédelmi Rendelete (GDPR) által nyitva hagyott egyes területek kerültek szabályozásra. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb változásokat. GDPR és/vagy Info. törvény? Az új szabályozás alapja az Info. törvény általános rendelkezései között elhelyezett új szakasz, amely teljes körűen felsorolja az Info. törvény azon rendelkezéseit, amelyeket a GDPR...

Read more

A települési környezetvédelem elméleti és gyakorlati megközelítései

„A kötet elsődleges célja az, hogy bepillantást engedjen a helyi önkormányzatok környezetvédelmi tevékenységeibe.A kiadványban szereplő tanulmányok egy részét, fő mondanivalóját, a nagyközönség már 2018. január 30-án megismerhette azon a Budapesten megrendezett tudományos konferencián, amelyet a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezett. Az ott létrejött élénk eszmecsere már előrevetítette a mostani kötet témájának aktualitását, fontosságát. A szerzők által feldolgozott témák sokszínűségét jól mutatja, hogy a tanulmányokban olvashatunk többek között a klímabarát településekről, a helyi környezetvédelem alapjogi...

Read more

Az elektronikus sport (e-sport) jogi megítélése

„Az e-sport viszonylag új jelenség, mégis megfigyelhető, hogy jelentős piaccal rendelkezik, amelyben egyre nagyobb gazdasági potenciál rejlik, a kapcsolódó bevételek pedig évről évre töretlenül nőnek. Az e-sport a jogi szabályozás oldaláról különösen érdekes jelenség, mert a jelenlegi rá vonatkozó szabályozás lokális (nemzeti), ennek ellenére a kapcsolódó (pl. bajnokságokat szervező, egyes játékokat közvetítő) oldalak működése globális. Így egyelőre egy-egy e-sporthoz kapcsolódó tevékenység jogi megfelelőségének vizsgálata során, az adott tevékenység (illetve weboldal) által érintett országok mindegyikének összehasonlító jogi elemzése után lehetne teljes bizonyossággal azt...

Read more

Félretájékoztatás és álhírek a közösségi média korában: angol parlamenti vizsgálat és jelentés

Forradalmi módszerrel tennék ellenőrizhetővé egy-egy internetes hír, politikai hirdetés közzétevőjét és valóságtartalmát a brit parlament médiaügyekért felelős politikusai. Az álhírek demokráciára gyakorolt veszélyeire figyelmeztetnek a brit parlament alsóházának médiáért felelős bizottságának tagjai, a testület elnöke pedig vasárnap úgy fogalmazott, az interneten terjedő álhírek kezdik kiszorítani a valódiakat. Damian Collins, a digitális, kulturális, média- és sportbizottság elnöke a BBC hírtelevíziójának vasárnapi adásában úgy vélekedett, az emberek nehezen ismerik fel a hamis híreket. A bizottság hét végén ismertté vált előzetes jelentésében a közösségi média...

Read more

Módosult az e-közmű rendelet

„2018. július 10-én hatályba lépett a módosított e-közmű rendelet. A módosítással meghosszabbodik a nyilatkozatokat és állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumok érvényességi ideje, a szabályozás továbbá az egyszeri rendszerhasználati díjon kívüli egyéb költségek felszámítását is megtiltja. Az e-közmű rendszer igazodik a jogszabály változásaihoz, így a felület érintett funkciói is ennek megfelelően alakultak át. Az egyik legfontosabb újítás, hogy duplájára nő a közműnyilatkozatokat és közmű-állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumok érvényességi ideje. Az e-közmű rendszer által generált egyesített közműnyilatkozatok a rendelet módosítása előtt 6 hónapig voltak érvényesek, az érvényességi...

Read more

A Miniszterelnökség vezetőjével tárgyalt Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke

„Modern Városok Program, bürokráciacsökkentés, önkormányzati jogkörök szélesítése - e három téma kapcsán kért és ajánlott segítséget Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökség miniszterének azon a kedd délelőtti budapesti találkozón, amelyen a felek a következő időszak közös feladatait beszélték át. A tárgyalás része volt annak a sorozatnak, amelyet az MJVSZ vezetője kezdeményezett a kormány tagjaival. Jó ütemben haladnak a Modern Városok Program beruházásai a hazai nagyvárosokban - erről tájékoztatta Szita Károly MJVSZ- elnök és Szalay Ferenc,...

Read more

Tervezet az egységes Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezetről és az Állami Alkalmazás-katalógusról, valamint az egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról

„A tervezet célja olyan új szabályozási környezet megteremtése, amely biztosítja, hogy a jövőben az állami működést szolgáló informatikai alkalmazásfejlesztések az állam által erre a célra létrehozott és fenntartott, egységes állami követelmények mentén szabályozott módszertan szerinti folyamatokkal kialakított, minden érintett szereplő számára hozzáférhető fejlesztői környezetben valósuljanak meg. A rendelet-tervezet hatálya alá tartozó szervek informatikai fejlesztést akkor végezhetnek, ha az Állami Alkalmazás-katalógusban nincs a szükségletnek megfelelő alkalmazás. A fejlesztést, fő szabály szerint, az Állami Alkalmazás-fejlesztési Környezetben kell lefolytatni. Véleményezési határidő: 2018. július 16., 23...

Read more

Átláthatóbbá válnak a bankszámlák költségei

„A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől. Az erről szóló kormányrendelet tervezetét a Pénzügyminisztérium bocsájtotta társadalmi egyeztetésre. Az egységes kondíciós listáknak köszönhetően a lakossági ügyfelek számára átláthatóbbá és könnyebben összehasonlíthatóvá válik hitelintézetek bankszámla kínálata. A tervezet szerint az adatokat a bankoknak egy központi pénzügyi felügyeleti adatbázisba is fel kell majd tölteniük. Így az ügyfél a számára fontos díjtétel (például külföldi átutalás vagy bankkártya díja) alapján...

Read more
Page 23 of 60 1 22 23 24 60