Skip to main content

Találat: szabályozás

Bevezetés a területfejlesztési jogba

„Ez a jegyzet elsősorban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán alternatív kurzusként tartott, Területfejlesztés című tantárgy ismeretanyagához kapcsolódik. Az alternatív kurzus célja, hogy a joghallgatók számára bemutassa a területfejlesztés fogalmát, alapvető jogintézményeit, a területfejlesztéssel kapcsolatos fontosabb tervezési ismereteket, annak érdekében, hogy a hallgató értelmezni és alkalmazni tudja a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályokat későbbi munkája során. A jegyzet elkészítése során arra is törekedtem, hogy azt más felsőoktatási intézmények – így különösen a gazdasági felsőoktatás intézményei, valamint egyes mérnöki képzések – is fel tudják használni...

Read more

Tovább egyszerűsödik a céges adminisztráció

„Az üzleti szabályozási környezet javítása volt a fő témája a Nemzeti Versenyképességi Tanács első ülésének – közölte a Magyar Időkkel Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A következő időszakban egyre gyakrabban ül össze a tanács, hogy olyan javaslatokat lehessen megvitatni, amelyeket az Ország­gyűlés már a tavaszi ülésszakán napirendjére vehet. Hat területet vitattak meg a Nemzeti Versenyképességi Tanács alakuló ülésén a felek, elsősorban azokat a lehetőségeket, amelyek az üzleti szabályozási környezet javításához szükségesek, és amelyekkel rövid távon érdemben javítható a versenyképesség – tájékoztatta...

Read more

Az információs társadalom jogra gyakorolt hatásával foglalkozó előadássorozat kezdődik a Kúrián

„Az információs társadalom jogra gyakorolt hatásával foglalkozó előadássorozat kezdődik a Kúrián hétfőn. Az előadók a többi között az adatbázisok, az elektronikus eljárások, az interneten elkövetett személyiségi jogi jogsértések, az internetes vásárlások, a távmunka, a távszerződések jogi megítélésének nehézségeit járják körül havi rendszerességgel, de szó lesz az elektronikus pénz és a vezető nélküli autók használatából adódó problémákról is - mondta Gyekiczky Tamás bíró. Az előadássorozat célja a jogilag már többé-kevésbé rendezett kérdések alapos áttekintése mellett a formálódó problémák feltérképezése - mondta a szakember....

Read more

Előterjesztés az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényről

„Véleményezési határidő: 2017. március 24. 14:0 Az észrevételeket a nandor.patkai@im.gov.hu és a peter.laszlo.salgo@im.gov.hu e-mail címekre várjuk.” Forrás: Előterjesztés az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényről; Igazságügyi Minisztérium; 2017. március 16. (pdf)

Read more

A Kormány 1121/2017. (III. 17.) Korm. határozata a központi közigazgatási szervek által irattározott iratanyagok elhelyezéséről

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a központi államigazgatási szervek iratanyagának hosszú távú megőrzését és tárolását elsősorban a PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszám: 01-09-672257), illetve a Nemzeti Dokumentumkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszám: 01-10-047885) által nyújtott szolgáltatás igénybevételével kell megoldani; 2. felhívja a belügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzetgazdasági miniszter bevonásával – tegye meg az 1. pont szerinti szolgáltatás igénybevétele érdekében szükséges intézkedéseket és ennek keretében készítsen a Kormány részére...

Read more

Elkészült a településképi arculati kézikönyv mintája

„Elkészült a településképi arculati kézikönyv mintája, amelynek alapján az önkormányzatok és a helyi építészek ki tudják dolgozni az adott település saját szemléltető füzetét. A városoknak és falvaknak szep­tember végéig kell összeállítaniuk a településkép védelmét szolgáló, a helyi sajátosságokat és adottságokat feltüntető kézikönyvüket. Digitális formában elkészült az a települések számára mintául szolgáló Településképi arculati kézikönyv, amely egy kitalált magyar helyiség, bizonyos Magyarszéphely példáján keresztül mutatja be az önkormányzatok által az őszig kia­dandó kézikönyvekben megjeleníthető tartalmi és formai elemeket. A mintakézikönyv tartalmilag összhangban van...

Read more

Német-Francia Digitális Völgy létrehozására tettek javaslatot

„A Roland Berger szakértői szerint a lehetőségek megfelelő kihasználásával az európai digitális piac éves szinten 415 milliárd euró bruttó hazai termelésnövekedést könyvelhetne el, és több mint százezer új munkalehetőséget teremthetne. A fejlődést nemcsak a stratégia hiánya, hanem az országonként különböző adatvédelmi szabályozások és digitális tranzakciós határok nehezítik. Ezzel magyarázható, hogy az unikornisok 39 százaléka a Szilícium-völgyből kerül ki, míg Európából csak 11 százalékuk. A trendek megfordítása érdekében a Roland Berger szakértői egy Német-Francia Digitális Völgy létrehozására tettek javaslatot. Franciaországban a kevéssé motiváló...

Read more

Megreformálnák az egyik legvitatottabb hatósági eljárást

„...Néhány hét múlva tárgyalja a Miniszterelnökség az eredetiségvizsgálat jelenlegi rendszerét megreformáló jogszabálytervezetet – értesült a Vezess kormányzati forrásból. A sokak által kritizált vizsgák szigorítására három fontos javaslatot is tartalmaz a tervezet. Kötelező legyen minden külföldről behozott autóra ... Vegyszerrel vizsgálják meg az alvázszámot ... Fotózzanak le mindent, tegyék be egy adatbázisba A harmadik javaslat szerint a mostaninál sokkal több mindent, és sokkal alaposabban kellene dokumentálni, majd ezeket a fotókat fel kellene tölteni egy olyan adatbázisba, amit az autóvásárlók, és a bűnözőkre vadászó...

Read more

NMHH: a Telenor megsértette a hálózatsemlegességet

„A Telenor előnyösebb feltételek mentén kínálta a MyChat és a MyMusic csomagjaiban foglalt alkalmazások adatforgalmát az összes többi internetes tartalom és alkalmazás adatforgalmához képest, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jogsértő állapot megszüntetésére hívta fel a szolgáltatót. A szolgáltatók ellenőrzését a fogyasztók védelme érdekében rendszeresen végzi az NMHH. A hatósági döntések részletei A hatóság január közepén meghozott határozatai szerint a szolgáltató két ponton is eltért a hálózatsemlegességre vonatkozó EU-s rendeletben foglalt követelményektől: egyrészt indokolatlan különbségtételt tett bizonyos tartalomtípusok –...

Read more
Page 38 of 60 1 37 38 39 60