Találat: Szeged

Az ősrobottól az Okos Város projektig: a mesterséges intelligencia-kutatás 60 éve a szegedi egyetemen

„A kormány most indította el a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot, amelyben az SZTE az egyetlen vidéki tudományegyetemként kapott helyet. Ezekről a lehetőségről is beszélgettünk Jelasity Márkkal, az SZTE TTIK Informatikai Intézet Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával. – A Szegedi Tudományegyetemen több mint négy évtizede folyik mesterséges intelligencia-kutatás, amelynek a hagyományát sok fiatal kutató viszi tovább különböző intézetekben, tanszékeken. A MI-kutatások itteni úttörője Kalmár László volt – továbbviszik-e a híres matematikus professzor hagyatékát? – A szegedi egyetemen Kalmár László...

Részletek

Azonnali fizetésen alapuló rendszert vezettek be a szegedi önkormányzatnál

„Az országban elsőként Szegeden vezetnek be az önkormányzati cégeknél azonnali fizetési rendszeren (AFR) alapuló, az MNB szabványainak megfelelő QR-kódot használó megoldást – közölte Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester hétfőn. A politikus a SzegedPay-nek elnevezett rendszert bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, a szegedi közgyűlés négy évvel ezelőtt fogadta el az okosváros koncepciót, amelynek egyik központi eleme volt a készpénzmentes fizetési megoldások elterjesztése. Ennek első eleme volt az iskolai ebédbefizetést és -megrendelést lehetővé tevő Etelka-rendszer elindítása, azt már a szülők 70 százaléka használja, majd az...

Részletek

Megújult épületbe költözött a Csongrád Megyei Levéltár

„ Jelentős kormányzati finanszírozásból új épületet kapott Szegeden a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára. Az átadási ünnepségen részt vett és beszédet mondott Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára, aki tolmácsolta a tárca vezetőjének, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak üdvözlő szavait is, amelyben a tárca vezetője méltatta a levéltárak történelmi, történeti és identitásformáló erejét és jelentőségét. Az államtitkár köszöntőjében utalt arra, hogy jelenünk és jövőnk nemzetépítő alakításához elengedhetetlen régmúltunk tényszerű feltárása, ápolása és gondos megőrzése a jövő generációi...

Részletek

A SzTE egy merőben újszerű, a drónos monitoringot fókuszba állító precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakot indít

„A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán egy merőben újszerű, a drónos monitoringot fókuszba állító képzést, a precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakot indítanak ez év szeptemberétől. A képzés anyaga – többek között – a digitális talajtérképezés, a műholdas és légi távérzékelés, a precíziós állattenyésztés, az állattartás, a takarmányozás, a növénytermesztés és a növényvédelem témaköreit fogja össze. Napjainkban az agrár-digitalizáció megállíthatatlanul terjed, egyre több aktuális gazdálkodási problémáról derül ki, hogy megoldásuk a precíziós gazdálkodásban rejlik. Tíz éven belül a gazdaság kikényszeríti, hogy a piaci viszonyok között...

Részletek

Körvonalazódik a Volánbusz tervezett integrációja

„A buszos közlekedés központosításával Budapest, Szombathely és Szolnok lehet régióközpont. A szocho csökkentését béremelésre költik. Több részlet is kiderül a Volánbusz Zrt. és a hat regionális közlekedési központ integrációja kapcsán abból az emlékeztetőből, amely a hét elején készült a társaság és a szakszervezetek találkozójáról. Bánhidi-Nagy Attila, a cég vezérigazgató-helyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy folyik az a vizsgálat, amely meghatározza a jövőbeni régióközpontokat. A Szolnok, Budapest, Szombathely tagozódás tűnik a leginkább indokoltnak. Hozzátette, hogy a vállalatirányítási feladatok központosítása nem feltétlenül jelent majd...

Részletek

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter miniszteri biztosokat nevezett ki

dr. Baranyai Gábort a természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Cseresnyés Pétert a Mura Programért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Fülöp Józsefet a kreatív iparért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Kara Ákost miniszteri biztosként a KEHOP-1.3.0-15-2016-00012 azonosító számú „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” című nagyprojekt torkolati műtárgyának építése, megvalósítása során ellátja a szükséges koordinációs feladatokat László András Aurélt a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki dr. Lengyel Györgyi feladatai miniszteri biztosként felelős: a) az egészséggazdaságért, a Szegeden...

Részletek

Közjegyzői kollokvium: gyökeresen átalakíthatja a jogot a technológia

„Robotközjegyzőkkel és virtuális ügyvédekkel azonban egyelőre nem fogunk találkozni, ám a következő évtizedekben gyökeresen átalakíthatja a jog minden területét a technológia. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia széles körű alkalmazása és a blokklánc-rendszerek terjedése ellenére a humán tényező továbbra is nélkülözhetetlen eleme marad a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak egyaránt – hangzott el a Jog jövője címmel megrendezett 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, Szegeden. Noha a Big Data segítségével ma már bírák és ügyvédek profiljait is képesek elkészíteni, és akár egy per várható kimenetelét, vagy bűncselekmények...

Részletek

Tuzson Bence: több kormányablak, egyszerűsítés és szoftverrobotok a közigazgatásban

„Olyan közigazgatást kell kialakítanunk, ami képes arra, hogy erősítse a magyar falu megtartóerejét és egyben a hagyományos területi szerkezeti megoszlását is megőrizni. Erre azért van szükség, mert nem lehet kétféle állampolgár csak azért, mert máshol él, azaz úgy kell alakítanunk a közigazgatásunkat, hogy egy faluban a szolgáltatások ugyanúgy elérhetők legyenek, mint egy városban – jelentette ki Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára Szegeden. A politikus a Megyei Államigazgatási Kollégium és a Megyei Jegyzői Értekezlet tagjainak tartott előadása előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, közelíteni...

Részletek

Az Energiaklub elkészítette Szeged Fenntartható Energia és Klíma Akciótervét

„Elkészült Szeged Fenntartható Energia és Klíma Akcióterve, melyben a város ambiciózus, legalább 40%-os CO2-kibocsátás-csökkentési célt tűzött ki 2030-ra, valamint megfogalmazta az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás legfontosabb helyi intézkedéseit. Az éghajlatvédelem és a fenntartható energiagazdálkodás iránti elköteleződés megerősítéseként Szeged 2017-ben csatlakozott a Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségéhez. A csatlakozás folyományaként elkészült a város Fenntartható Energia és Klíma Akcióterve, melynek kidolgozását az Energiaklub végezte. Az Akcióterv nem csupán azokat az energiahatékonysági és megújuló energiát hasznosító beruházásokat vonultatja fel, melyek segítségével megvalósítható az üvegházhatású gázok kibocsátásának...

Részletek

Csongrád megyében csak három kisebb városnak nincs önkormányzati mobil alkalmazása

„Csongrád megye - Szeged jól el van eresztve a városba látogatók életét megkönnyítő alkalmazásokkal, a hódmezővásárhelyi önkormányzat applikációja az aktuális hírek, közigazgatás és intézmények mellett tartalmazza a turizmus és gasztronómia menüpontokat. Három hete számoltunk be arról, hogy Szeged turisztikai vonzerejét erősítheti az az applikáció, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének kutatása alapján fejlesztenek. A mobilalkalmazás különböző városi sétákat kínál. Az alkalmazás cikkünk írásának pillanatában egyelőre 500 letöltésnél tart az androidos telefonokat kiszolgáló Google Play áruházban. Szeged jól el van eresztve...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4