Skip to main content

Találat: szegénység

Digitális szegénység – Információs Társadalom, 2017. XVII. évf. 2. szám

„Az Információs Társadalom új, „Digitális szegénység” tematikus számának létrejöttét az „Újragondolt szegénység” címmel a Blinken OSA Archívum 2016. szeptemberében rendezett kétnapos konferencia szolgált, melyet abból az alkalomból szerveztek, hogy Kemény István irathagyatéka az OSÁ-ba került, és nyilvánosan kutathatóvá vált. Ugyan a digitális szegénység magyarországi természetrajzáról a konferencián csak egyetlen előadás – Rab Árpád előadása – hangzott el, nyilvánvaló, hogy ma már a szegénység vizsgálata sem lehet teljes, ha csupán a hagyományos életviszonyokra irányul. A digitális eszközök és szolgáltatások a szegény és kirekesztett...

Részletek

A területi felzárkózást segítő kísérleti program indul a leghátrányosabb járásokban

„A területi felzárkózást segítő programot indít a kormány összesen kétmilliárd forintból az öt leghátrányosabb helyzetű járásban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon. Czibere Károly hangsúlyozta, a "Végtelen lehetőség" elnevezésű program keretében az öt érintett járásban - Cigánd, Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Kunhegyes (Jász-Nagykun-Szolnok), Baktalórántháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Sellye (Baranya) - egyenként 400 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre, a nyertes programokat négy év alatt kell megvalósítani. A pályázatokat június 1-jétől szeptember 29-éig...

Részletek

Megjelent a „Társadalmi Riport 2016”

„A Társadalmi riport – mint azt rendszeres olvasói jól tudják – 1990 óta kétévente közöl szisztematikusan gyűjtött empirikus ismereteket mindig az elmúlt két év magyarországi társadalmi folyamatairól, ahol lehet, ott kidolgozott társadalmi indikátorok alapján. A 2016-os kötetben szereplő 20 tanulmány átfogó képet nyújt a magyar társadalom, gazdaság és politika fontosabb jelzőszámairól és trendjeiről az egyes területek vezető magyarországi szakértőinek elemző értékelésével. Mint ilyen, nem egy "sztorit" épít, hanem adatot gyűjt és közöl, további elemzéseket indukál és megalapoz, dokumentál, leír. A legutóbbi két...

Részletek

Intelligensebb, fenntarthatóbb, befogadóbb? – Jelzőszámok az Európa 2020 stratégia alátámasztására

Az Európai Unió Statisztikai Hivatala 8 fő mutatót és három kisegítő mutatószámot határozott meg, melyek támogatják az egyes országok, valamint az Unió egészének, helyzetének felmérését és az Európa 2020 stratégia megvalósítását.A mutatók az alábbi területekre összpontosítanak: foglalkoztatás, kutatás és fejlesztés, éghajlatváltozás és energia, oktatás, szegénység és társadalmi kirekesztés. A 2005-2012 közötti állapotot írják le, viszonyításképpen pedig a 2020-as célértéket is megadják. Az egyes országok állapotát országonként un. profilok mutatják be. Forrás: Smarter, greener, more inclusive? Indicators to support the Europe 2020 strategy...

Részletek

9,2 millió felnőtt sohasem használta az Internetet az Egyesült Királyságban

A legújabb statisztikai adatok szerint 9,2 millió felnőtt sohasem használta az Internetet. Összehasonlításul 38 millió körül jár azoknak a száma, akik viszont használják, és közülük nagyjából 30 millióan minden nap (vagy csaknem minden nap). Az alábbi társadalmi csoportok tagjai azok, akik nagyobb valószínűséggel nem használják az Internetet: 65 év felettiek, megözvegyültek, alacsony jövedelműek, iskolai végzettséggel nem rendelkezők. A statisztika felmérés, mely a háztartások és egyének internet-hozzáférését kutatja, szerint 2010-ben: 19,2 millió háztartás (73 százalék) rendelkezik internet-hozzáféréssel - ez 0,9 millióval több az...

Részletek