Skip to main content

Találat: társadalompolitika

Két perc alatt kiszámolja a Családi adókedvezmény-kalkulátor a kedvezményünket – már 20 ezren használták

„Az elmúlt három hétben mintegy húszezren ellenőrizték már, hogy 2026-tól mennyivel nagyobb összegből gazdálkodhatnak a kormány adózást érintő, családbarát intézkedéseinek – Európa legnagyobb adócsökkentésének – köszönhetően. Ezen új kedvezmények megismerését könnyíti meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján május eleje óta elérhető szolgáltatás, a Családi adókedvezmény-kalkulátor, amely közérthetően és személyre szabottan mutatja meg, hogyan járulnak hozzá ezek az intézkedések a családok boldogulásához. ... A kalkulátor célja, hogy könnyen átláthatóvá váljon, az adott családnak mekkora anyagi előnye származik a kormány által bevezetett új...

Read more

Munkaerőpiaci tükör 2023 – 2024 – Befektetés az emberi tőkébe Magyarországon

„Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben, a kutatóintézetekben dolgozók, a sajtó munkatársai jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Minden évben kiválasztunk...

Read more

Elérhető digitális kormányzati szolgáltatásként a Családi adókedvezmény-kalkulátor

„Európa legnagyobb adócsökkentési programjának részeként július 1-től élesedik a családi adókedvezmény duplázásának első lépése, ezt követően idén októbertől a három gyermekes édesanyák is szja-mentesek lesznek. A családi költségvetés tervezésekor fontos kérdés, hogy 2026-tól az egyes családok mennyivel nagyobb összegből gazdálkodhatnak a kormány adózást érintő, családbarát intézkedéseinek köszönhetően. Az új kedvezmények megismerését könnyíti meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján mától elérhető szolgáltatás, a Családi adókedvezmény-kalkulátor. A személyre szabott kedvezményeknek köszönhetően igénybe vehető lesz a három gyermeket nevelő anyák kedvezménye, a csecsemőgondozási...

Read more

Megújult a csalad.hu oldal a családtámogatások könnyebb igénybevétele érdekében

„Megújult a csalad.hu oldal a családtámogatások könnyebb igénybevétele érdekében, és meghosszabbították a családbarát munkahelyek támogatására kiírt pályázat beadási határidejét - mondta el Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel. Több mint 30 féle családtámogatás van Magyarországon, világszerte ez az egyik legkomplexebb rendszer. Annak érdekében, hogy mindenki megismerhesse a rá vonatkozó támogatási feltételeket, szempontokat, lehetőségeket, megújult a csalad.hu oldal. Felhasználóbarát, könnyebben kezelhető, minden fontos részlet megtalálható a kormány által biztosított családtámogatásokról, s azok...

Read more

Európa választása – Politikai iránymutatás a hivatalba lépő következő Európai Bizottság számára 2024−2029 (Ursula von der Leyen)

Tartalom * Bevezető 3-6. oldal * Új terv Európa fenntartható jólétéért és versenyképességéért 7-15. oldal * Az európai védelem és biztonság új korszaka 16-21. oldal * Az emberek támogatása, társadalmaink és szociális modellünk megerősítése 22-25. oldal * Életminőségünk fenntartása: élelmezésbiztonság, víz és természet 26-28. oldal * Demokráciánk védelme és értékeink megőrzése 29-31. oldal * Globális Európa: diplomáciai erőnk és partnerségeink kiaknázása 32-36. oldal * Közös eredmények elérése és Uniónk felkészítése a jövőre 37-39. oldal Forrás: Európa választása - Politikai iránymutatás a hivatalba...

Read more

Az EU Tanácsa megállapodott az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepének megerősítéséről Unió-szerte

„A Tanács a mai napon megállapodott annak az irányelvnek a végleges formájáról, amelynek célja, hogy Unió-szerte megerősítsék az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepét a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem terén. Ezt követően az Európai Parlament felkérést kap majd, hogy adja egyetértését. Az egész Unióban létrehoztak olyan, egyenlőséggel foglalkozó szerveket, amelyek feladata az egyenlő bánásmód előmozdítása, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem és az áldozatsegítés. Az új irányelv javítja az egyenlőséggel foglalkozó...

Read more

Újabb települések csatlakoznak a Felzárkózó Települések programhoz

„A programhoz újonnan csatlakozó 60 település polgármestereinek, az érintett országgyűlési képviselőknek és a megvalósító szervezetek képviselőinek tartottak tájékoztatót a Belügyminisztériumban 2023. április 19-én. A kormány 2019-ben indított átfogó programot a 300 leghátrányosabb helyzetű település felzárkóztatására. Indulása óta 118 települést vontak be a programba, amihez idén tavasszal további 60 település csatlakozik. Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a felzárkózó települések program zászlóshajója lett a felzárkózásért folytatott munkának. Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, az esemény házigazdája ismertette a felzárkózást segítő munka...

Read more

Digitális Kína – szemle, 2021. október 18.

A „közös jólét” megteremtéséről A „közös jólét”(common prosperity) kifejezés foglalja össze a kínai vezetés által megfogalmazott elképzelést arról, hogy a fejlettség egy bizonyos szintjét elérő Kína, hogyan és milyen módon fejlődjön tovább. Egyrészt folytatják a Teng Hsziao-ping által jelképezett reformfolyamatot, amennyiben továbbra is a piacgazdaságról beszélnek, ennek keretei változatlanok, és továbbra is kitartanak a decentralizáció mellett, azaz a tartományi kormányzatok (egy tartomány Kínában könnyen lehet 100 milliós lakosságú is) relatíve nagy önállósága nem változik. Ami változik az a szabályozás. A szabályozatlan vadkapitalizmust felváltja...

Read more

Uniónk lelkének megerősítése – Ursula von der Leyen 2021. évi értékelő beszéde az Unió helyzetéről

„...Uniónk megerősödik, ha olyan lesz, mint a következő nemzedék: megfontolt, elszánt és gondoskodó. Értékelvű és bátran cselekvő. Ez a szellemiség a következő tizenkét hónapban fontosabb lesz, mint valaha. Ez az üzenete annak a szándéknyilatkozatnak, amelyet ma délelőtt küldtem meg Sassoli elnöknek és Janša miniszterelnöknek, és amely körvonalazza a következő évre vonatkozó prioritásainkat. EGYSÉGES EURÓPA – TÚLLÉPVE A NEHÉZSÉGEKEN ÉS A HELYREÁLLÍTÁS ÚTJÁN ... A végső prioritás a világjárványra való felkészültségünk megerősítése. Tavaly elmondtam, hogy eljött az ideje az európai egészségügyi unió kiépítésének.Most...

Read more

A Kormány 1619/2021. (IX. 3.) Korm. határozata a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának a 2021–2024. évekre szóló kormányzati intézkedési tervéről

„A Kormány a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 című dokumentumban (a továbbiakban: MNTFS 2030) foglalt célkitűzések megvalósítása és a stratégiában megfogalmazott felzárkózáspolitikai elvek érvényesítése érdekében, összhangban az Európai Unió a roma népességet és a szegénység csökkentését, a társadalmi kohézió erősítését célzó szakpolitikai törekvéseivel 1. elfogadja az 1. melléklet szerinti Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia 2030 végrehajtásának a 2021–2024. évekre szóló kormányzati intézkedési tervét (a továbbiakban: Intézkedési terv), és elrendeli annak végrehajtását, a rendelkezésre álló források figyelembevételével; 2. felhívja az érintett minisztereket,...

Read more
Page 1 of 4 1 2 4