Skip to main content

Találat: telemedicina

Jól halad a Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) éles próbaüzeme

„Augusztus közepéig az e-személyi igazolvány rendszeréhez is illeszkedni fog a Tér. Javában zajlik és jól halad a Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT, Tér) február közepén kezdődött éles próbaüzeme, derült ki Szabó Bálint, Állami Egészségügyi Ellátó Központ főosztályvezetőjének tájékoztatásából az IME XV. jubileumi infokommunikációs konferenciáján május 18-án. A projekt felelőse elmondta, hogy a következő jelentős határidő augusztus közepe lesz, ekkorra illeszkedik majd az e-személyi igazolvány a Térhez. Az éles tesztüzem indulása óta négyezren önrendelkeztek az EESZT-ben, 15 ezer e-recept, valamint 50 ezer egészségügyi...

Read more

A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata a szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra

„Kutatásaim középpontjában a mobiltechnológia, ezen belül is az M2M rendszerek informatikai fejlődésének (Predojev, 2014) vizsgálata mellett, az egészségügyben jelenleg alkalmazott e-health rendszerek (Eunus, 2008) és szolgáltatások, az úgynevezett telemedicinális rendszerek (Mistry, 2012), az alkalmazott szolgáltatási láncok (Donovan, 2011) vizsgálata áll. Az értekezésem fő témája a mobiltechnológia, M2M/IoT2 (Namiot, 2014) technológia a közszolgáltatásokban (Bell, 2007), az egészségügyben történő alkalmazása...” Forrás: A mobiltechnológia beilleszkedésének vizsgálata a szakigazgatási rendszerekbe, különös tekintettel az e-health közszolgáltatásokra; Miletics Pál; Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola; a doktori védés...

Read more

Stratégiai megállapodást kötött az Uzsoki kórház és a Microsoft

„A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. kedden Budapesten. Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, a kísérleti jelleggel januártól októberig tartó projekt során az információtechnológia segítségével egyfajta távfelügyeletet, betegkövetést szeretnének megvalósítani. Azért, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek ne kelljen szakrendelőbe, kórházba menniük, ha nem muszáj. A főigazgató közlése szerint az informatikai eszközök és programok segítségével a prevencióra helyezik a hangsúlyt. A projekt lényege, hogy például az otthon is elvégezhető...

Read more
Page 2 of 2 1 2