Skip to main content

Találat: települési adók

Megállíthatatlanul terjednek az új települési adók

„Több mint 150 önkormányzat nyúlt hozzá az idén érdemben az adórendeletéhez, és vezetett be új adót, vagy növelte meg a terhet. A forráshiány miatt kevesen hagyják ki a vállalkozások terhelését, és megállíthatatlanul terjed a földadó is. Havi ötven–százezer forint adót vetett ki Nagymaros önkormányzata a nála tárolt nagyobb teljesítményű motorcsónakokra és jachtokra – a hajóadó a legújabb kreatív elvonás, amelyet egy település bevezet. Az idén több mint 150 önkormányzat határozott a településen élők vagy az ott tevékenykedők terhének emeléséről vagy módosításáról, összesen...

Részletek

Az önkormányzati adóhatóság teljhatalma, avagy a települési adó alkotmányellenessége

„A települési adó új adónem a hazai jogrendszerben. A Magyar Közlöny 2014. évi 161. számában, 2014. november 26-án jelent meg a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvénynek (Hatv.) az a módosítása, amely 2015. január 1-jei hatállyal lehetővé teszi a települési önkormányzatok számára, hogy települési adót vessenek ki. Az új adónem már közvetlenül a megjelenését követően is visszhangot váltott ki a közjogi szereplők körében; egy országgyűlési képviselő kezdeményezésére vizsgálta az alapvető jogok biztosa, és kijelentette, hogy figyelemmel kíséri a települési adót megállapító...

Részletek

Népszerű a földadó a településeken

„Egyre több önkormányzat él a földtulajdonosokra kivetett adó lehetőségével, eddig csaknem ötven település vezetett be hasonló illetéket. A rendeletek jogszerűségének többségét ugyanakkor az érintettek máig vitatják. Eddig ötven település vezetett be valamilyen formában földadót, az erről szóló önkormányzati rendeletek 40 százalékát azonban megtámadták a bíróságon az érintettek – hívta fel a figyelmet egy minapi konferencián Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. A legtöbb helyen a terület alapján, hektáronként, vagy értékalapon, aranykoronánként vetették ki a földadót, a mértéke pedig néhány...

Részletek