Skip to main content

Találat: térségi együttműködés

Indul a Versenyképes Járások Program

„A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indít. A program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg. Versenyképes Járások Program letölthető anyagok: Felhívás Adatlap Keretek”...

Read more

Nagy tervei vannak Navracsics Tibornak az újjászervezett közigazgatási minisztérium élén

„A következő két évben magasabb prioritást kap a területfejlesztés, amellyel lehetőség lesz a hatékonyabb munkára – a közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Navracsics Tibor leszögezte: az intézkedés egyik legfontosabb alapelve, hogy előtérbe helyezze a térségi együttműködéseket a források hatékony elosztása érdekében. – Magyarországon minden adottság megvan ahhoz, hogy a következő két évben a területfejlesztési politika legsikeresebb időszaka jöjjön el – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Mohácson. Navracsics Tibor a megújuló területfejlesztés, illetve az ezt szolgáló térségi együttműködések témái köré szervezett...

Read more