Skip to main content

Találat: területi politika

Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor

„Budapest, Győr és Debrecen mellett a Balatonnál a legmagasabbak az ingatlanárak. Emiatt nehéz a régióban elkezdeni az életet, így egyre inkább elöregszik a Balaton térsége. A területfejlesztési miniszter szerint párbeszédet kellene indítani a Balatonról, amelyben az üzleti élet, a környezetvédelem, a kulturális élet szereplői, a helyiek, az itt üdülők és az alkalmi látogatók is részt vennének. Navracsics Tibor a Portfolio Balaton Business Forum 2023 rendezvényen, Balatonfüreden úgy fogalmazott: Sokaknak a Balaton csak egy egyszerű üdülőterület, amelyre nyaranta gondolnak, másoknak viszont olyan lakóterület,...

Részletek

A területi szempontok eredményesebb érvényesítése a fejlesztéspolitikában – A IV. Területfejlesztők Napja következtetései és ajánlásai

„A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) és a Széchenyi István Egyetem (SZE) 2023. március 30–31-én A vidék a terület- és településfejlesztésben alcímmel szervezte meg a IV. Területfejlesztők Napját.1 A jelentős médiafigyelem mellett lezajlott rendezvény házigazdája a SZE Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara (AKMK) volt. A terület- és vidékfejlesztési politika alakítói és annak gyakorlati megvalósítói – köztük hivatalban lévő és korábbi miniszterek, államtitkárok – élénk figyelemmel kísérték a bemutatott szakmai és tudományos eredményeket. A 200 résztvevő által képviselt szervezetek megoszlása (szervezők 17%; egyetem, kutatóintézet...

Részletek

A Balaton, mint funkcionális nagytó-régió integrált fejlesztési lehetőségei kormányzásán keresztül

„Jelen tanulmányunkban a funkcionális régiókra alapuló integrált területfejlesztés kormányzási kérdéseit járjuk körül a nagytó-régiókra mint funkcionális terekre fókuszálva és bemutatva egy nemzetközi kutatási projekt eredményeit. Az ESPON LAKES kutatás a Balaton, a Boden-tó és a Vänern-tó integrált területfejlesztésének aktuális állapotát tárta fel, hogy rámutasson arra, hogy az európai regionális fejlesztés- és támogatáspolitikában a speciális régiótípusok (pl. szigetek, ritkán lakott térségek) mellett helye van a nagytó-régióknak is. Sajátos helyzetük adminisztratív határokon átnyúló mivoltukban, szakpolitikai/fejlesztéspolitikai sokszínűségükben, komplex földrajzi, természeti-környezeti adottságaikban rejlik, és ez a...

Részletek

A TOP Plusz program mintegy 2000 milliárd forinttal segíti a területi fejlesztéseket

„A TOP Plusz program 2021 és 2027 között mintegy 2000 milliárd forint európai uniós és hazai társfinanszírozás felhasználásával segíti a magyar települések, járások, vármegyék és a főváros fejlesztéseit – hangsúlyozta Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a program monitoringbizottságának alakuló üléséhez kapcsolódó sajtótájékoztatón. Mayer Gábor kiemelte, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) a 2021–2027-es uniós programozási időszak második legnagyobb keretösszegű programja. Hangsúlyozta, a TOP Plusz egyik speciális jellemzője a többi hazai operatív programhoz képest, hogy forrásait lehatárolták a...

Részletek

Járműipari központok fejlesztései a Modern Városok Program keretében

„:A Magyarország Kormánya által 2015-ben meghirdetett Modern Városok Program hosszú időre meghatározhatja a 23 magyarországi megyei jogú város és térsége fejlődését. A közel 3 500 milliárd forint tervezett összköltségű program példátlan a hazai területfejlesztési gyakorlatban, ezért vizsgálata különösen fontos. Jelen tanulmány három egységből épül fel. Elsőként – a program általános bemutatása mellett – áttekinti a témában eddig született publikációkat és röviden összegzi az eddigi vizsgálatok eredményeit. Ezt követően új aspektusból vizsgálja a programot, a magyar gazdaság zászlóshajóinak tekintett járműipari központok (Győrt, Kecskemétet...

Részletek

A centralizált fejlesztéspolitika jól teljesít, de minden lehetőségét kimerítette

„A területfejlesztési miniszter szerint bár a centralizált fejlesztéspolitika jól teljesít, de "minden eddigi lehetőségét kimerítette". Navracsics Tibor csütörtökön Mosonmagyaróváron, egy szakmai konferencián tartott megnyitóbeszédében rámutatott: a főváros és a budapesti régió az Európai Unió (EU) egyik kimagasló jelentőségű fejlődési térségeként állja a versenyt más közép-európai fővárosi régiókkal, a többi régió azonban, köztük a nyugat- és a közép-dunántúli is "megtorpant a felzárkózásban". A megtorpanásnak számos oka van, köztük több külső ok is, mint a koronavírus-járvány és az EU gazdaságának mostani problémája, de "ha...

Részletek

Újabb stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Navracsics Tibor több kereskedelmi és iparkamara elnökével Budapesten

„Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter több kereskedelmi és iparkamara elnökével hétfőn Budapesten. A politikus elmondta, a leszakadó régiók mellett segíteni kell Budapest fejlődését is. Hozzátette, hogy az eddigieknél is sokkal szorosabb kapcsolatra van szükség a gazdasági és a kulturális élet szereplőivel, a felsőoktatási, tudományos-kutatási területtel. Magyarország jól használta ki az uniós tagságból származó előnyöket A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK) tartott eseményen a miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a...

Részletek

Funkcionális térségek Európában, különös tekintettel a Visegrádi országokra

„Kollégánk, Igari András – Szabó Tamással, az ELTE Regionális Tudományi Tanszékének PhD-hallgatójával közösen – előadást tartott a Funkcionális térségek a területfejlesztésben című konferencián. A 2023. január 12-én Siófokon megrendezett esemény célja az volt, hogy a funkcionális térségek területfejlesztésben elfoglalt helyéről szakmai-tudományos diskurzust indítson el. Igari András és Szabó Tamás Funkcionális térségek Európában, különös tekintettel a Visegrádi országokra című előadásukban bemutatták az európai regionális politika időben változó megközelítéseit a speciális kihívásokkal küzdő térségekre vonatkozóan, valamint a környező országok funkcionális térségeire hoztak példákat. Európai...

Részletek

Navracsics Tibor: március végén jöhet az új döntés az uniós pénzekről

„Az igazságszolgáltatás és a közérdekű alapítványok szabályainak módosítása után készít új értékelést az Európai Bizottság Magyarországról – mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A területfejlesztési miniszter jelezte, február végéig dönt a kormány a helyreállítási alap hitelének lehívásáról. Márciusi végéig kell a jogállamisági feltételességi eljárás keretében az igazságszolgáltatást érintő törvénymódosító csomagot elfogadnia az Országgyűlésnek – ez az Országos Bírói Tanácsnak biztosít majd többletjogokat például a bírói kinevezések ügyében –, valamint várhatóan a parlament elé kerül a közérdekű vagyonkezelő alapítványok működéséről szóló...

Részletek

Nagy egyetemekkel szerződött Navracsics Tibor

„Tizennégy szervezettel, köztük felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai partnerségi megállapodást a területfejlesztési miniszter. Az aláírási ünnepségen a miniszter elmondta: olyan partnereket kerestek, akik az adott régióban nemcsak elméleti tudásukkal, hanem gyakorlati tapasztalataikkal is gazdagítani tudják a kormány területfejlesztési elképzeléseit. A miniszter kiemelte az egyetemeket mint tudásközpontokat, amelyek szerinte nemcsak Magyarország, de Európa jövőjének meghatározói is. „Még akkor is, ha időnként megpróbálják kizárni őket a nemzetközi vérkeringésből, a magyar felsőoktatási intézmények megbecsült és magas presztízsű partnerei a nemzetközi együttműködéseknek” - húzta alá. A megállapodások...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4