Találat: tudománypolitika

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a nemzeti KFI stratégia megújítására készül

„A kutatás, a fejlesztés és az innováció hazai jövőképét meghatározó nemzeti KFI Stratégia megújításáért felelős Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a szakpolitikailag érintett tárcák, továbbá a hazai kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer szereplőinek közreműködésével – a vonatkozó Kormányhatározat rendelkezéseinek megfelelően – átfogó értékelést készít, hogy a dokumentum 2013-as elfogadása óta milyen hazai és nemzetközi változások történtek, amelyek befolyásolják a kitűzött célok elérését, és milyen további eszközökkel lehet ösztönözni a kutatás-fejlesztés és az innováció versenyképességének javítását. A nemzeti KFI Stratégiát 2013-ban fogadta...

Részletek

Horizont 2020 a 2018–2020-as időszakban: 30 milliárd euró a társadalmi kihívások terén alkalmazott új megoldásokra és az áttörést jelentő innovációra

„Az Európai Bizottság ma hozta nyilvánosságra, hogy a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramból rendelkezésre álló 30 milliárd euróból milyen ráfordításokat eszközöl a 2018–2020-as időszakban. A bejelentés szerint 2,7 milliárd eurót fordítanak az Európai Innovációs Tanács létrehozására. Az EU 77 milliárd eurós „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramja az európai tudományos kiválóságot hivatott elősegíteni, és finanszírozási forrásaival már több nagyszabású tudományos áttöréshez – például a Naprendszerünkön kívüli bolygók és a gravitációs hullámok felfedezéséhez – járult hozzá. A következő három évben a Bizottság...

Részletek

2016-ban 8,8 százalékkal csökkentek a K+F ráfordítások 2015-höz viszonyítva

„2016-ban kutatás-fejlesztési tevékenységre nemzetgazdasági szinten több mint 427 milliárd forintot, a GDP 1,22 százalékát fordították. A K+F ráfordítások 2015-höz viszonyítva folyó áron 8,8 százalékkal csökkentek – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vállalkozási és az államháztartási szektorba tartozó kutatóhelyek K+F-ráfordításai egyaránt 7,9 százalékkal, a felsőoktatási kutatóhelyekéi 16,1 százalékkal csökkentek. A vállalkozási forrásból finanszírozott K+F-ráfordítások 3,5 százalékkal emelkedtek, ám ez a növekedés nem tudta ellensúlyozni az operatív programokból származó, kutatás-fejlesztésre szánt források felhasználásának csökkenését – jelenti a KSH. A kutatóhelyek számának és...

Részletek

Az állam feladatai a magyar nyelvtechnológia fejlesztéséért

„É. Kiss Katalin személyében először nyerte a legrangosabb magyar tudományos díjat női kutató. A leginkább természettudományos nyelvészeti irányzat képviselőjéről azt mondják, megújította a magyar nyelvtant, kutatásai nemzetközileg is alapvetőek. Különleges nyelv-e a magyar? Milyen mondatokban beszéltek az ősmagyarok? Kell-e félteni a magyar nyelv jövőjét, lesznek-e magyarul tökéletesen csacsogó gépek, és mi az alapvető baj az unalmas nyelvtanórákkal? A Bolyai-díj, a „magyar Nobel” újdonsült birtokosa az Indexnek adta első interjúját. ... Területe, a generatív nyelvészet akkor még alig létezett Magyarországon. Chomsky akkor már...

Részletek

Obama öröksége: a technológiát legjobban értő elnök

„Egyes IT-kérdésekben ugyan mindkét nagy párt kritizálta, de ennek ellenére kevés amerikai elnök tett annyit a technológiáért és a tudományért, mint Barack Obama. „Amikor Barack Obama 2009. január 20-án beköltözött a Fehér Házba, a szövetségi kormány digitális középkorban élt. Még 2011-ben is 30 év lemaradásra panaszkodott. Ő volt az első BlackBerryt használó elnök, amit aztán csak tavaly cserélt okostelefonra. Az akadályok ellenére, egyik prioritásává tette a szövetségi kormány modernizálását, a telekommunikációs politikától a Fehér Ház IT-jéig. Komolyan és lényegbevágóan foglalkozott az infrastruktúrával,...

Részletek

2017. január 31-től összesen 54 milliárd forint pályázható a kis- és középvállalkozások digitalizációjára

„A jövő a digitalizáció, ezért összesen 54 milliárd forint igénybe vehető támogatással segítjük a hazai vállalkozások digitalizációját, legyen szó az ipari termelésről, a kereskedelemről vagy a szolgáltató ágazatokról. Támogatjuk azokat, akik vállalati folyamataikat digitalizálják, és azokat a hazai cégeket is, akik az ehhez szükséges informatikai szolgáltatásokat alakítják ki.” – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. A három pályázati felhívás közül az elsőre már 2017. január 31-étől beadhatók a pályázatok. A pályázatok keretében összesen 54 milliárd forintot...

Részletek

Friss vér az európai agyaknak

„Hiányoznak a forradalmi ötletek Európából, a piacteremtő technológiai áttörések a Szilícium-völgyből érkeznek, s a Távol-Kelet is mind jobban elhúz. Ebben a helyzetben azok az országok sikeresek, amelyek többet költenek innová­cióra, mondja az unió kutatásért felelős főigazgatója, aki a menekültáradatban érkező szakemberekre is számít. A bolygó lakosságának hét száza­léka él Európában, miközben a földi tudás harmadát itt állítják elő. Tíz-tizenöt év múlva ez az arány kisebb lesz – állítja Robert-Jan Smits, az Európai Bizottság kutatás-fejlesztésért és innovációért felelős főigazgatója, aki a Nemzeti Kutatási,...

Részletek

Horizon 2020 – hírek és értékelések

Megjelent a Horizon 2020-as program hatékonyságát meghatározó jelzőszámokról szóló kiadvány A program egyes részeinek (alprogramjainak) tényleges teljesítményét, eredményességét jelzőszámok alapján fogják mérni. Most jelent meg az a kiadvány, amelyben nyilvánosságra hozták ezeket az indikátorokat. Horizon 2020 indicators. Assessing the results and impact of Horizon 2020; Európai Bizottság; 2015. szeptember 24. A 2014. december 1-én lezárult első 100 felhívás elemzése Horizon 2020. First results; Európai Bizottság; 2015. július 31. Lásd még: Some questions on the first results of Horizon 2020 calls and 7...

Részletek

A 2015-ös esztendő a „Jövő városa” éve a német tudományos világban

„A Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) 2000 – ben indította útjára azt a kezdeményezést, hogy minden évet egy-egy tudományos témának szentelnek Németországban. 2015 a „Jövő városának” az éve. A tudományos év eseményei iránti érdeklődés nagyságát mutatja, hogy az elmúlt esztendők során közel 800 partner vett részt a politikai, a gazdasági, a tudományos világ és a civil társadalom részéről az országszerte megvalósuló kétezer programban. Idén a cél az, hogy minél többen kezdjenek eszmét cserélni arról, hogyan kellene működtetni a jövő fenntartható,...

Részletek

Tanulmányok szerint az EU egységes kutatási piaca most már a nemzeti reformoktól függ

„A tagállamok, a kutatási szereplők és a Bizottság között létrejött EKT-partnerség jelentős előrehaladást ért el az Európai Kutatási Térség (EKT) kiteljesítése terén. A kutatók és a tudományos ismeretek szabad mozgását lehetővé tevő Európai Kutatási Térség (EKT) megvalósításának feltételei már biztosítottak európai szinten. Most tagállami szinten kell végrehajtani a szükséges reformokat annak érdekében, hogy az EKT működőképessé váljon. Ezt a legfőbb következtetést vonja le az EKT kiteljesítéséről szóló legfrissebb jelentés, amelyet a Bizottság ma ismertetett. A jelentés aktualizálja a tavalyi áttekintést (IP/13/851), emellett...

Részletek
Page 1 of 2 1 2