közigazgatási informatika

Térinformatikai rendszer Vas megyében és Burgenlandban

Szerző: 2011. augusztus 20.No Comments

„Közel 450 ezer eurós költséggel térinformatikai rendszer valósult meg az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Vas megyében és az ausztriai Burgenland tartományban – közölte a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal szerdán.

A térinformatikai fejlesztést az Európai Unió mintegy 380 ezer euróval, a Magyar Állam közel 31 ezer euróval támogatta, osztrák részről pedig 35 ezer euróval finanszírozták a projektet. Burgenland és Vas megye 10 éve üzemeltet hasonló technikai körülmények között, egymással összevethető adattartalommal önálló térinformatikai rendszert, de a projekt előtti időszakban a rendszerekben – térképeken, adatbázisokban – csak az ország határain belülről voltak adatok. A fejlesztés eredményeként a rendszerek képesek lesznek a saját információszolgáltatás mellett a homogén, egységes szerkezetű, összevont területi adatszolgáltatásra is.

Oláh János, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal szakmai koordinátora arról számolt be, hogy a már meglévő rendszerhez készült osztrák és magyar állapotfelmérés mellett készült egy rendszerterv is a további fejlesztések pontos meghatározásához. A rendszer előrelépést jelent a katasztrófavédelem területén is, nyilvános felületen keresztül nyújt információkat a veszélyhelyzetek esetére. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei számára olyan zárt rendszert alakítottak ki, amellyel egyszerűsödik az esetleges katasztrófahelyzetek kezelése és mielőbbi megoldása.

Vas megyében több új térképes adatbázis segíti a rendszer működését. Ortofotó, domborzati és felületmodell térkép készült, amelyek jelölik például közigazgatási határokat, a katasztrófavédelmi, illetve műemlékvédelmi vagy más szempontból fontos helyeket, mint például a benzinkutak, gyógyszertárak, ipari parkok, adó- és egyéb hivatalok, múzeumok, vendéglátóhelyek, szálláshelyek, kerékpárutak. Készült egy új, szélesebb szolgáltatási skálát nyújtó, bővíthető GIS rendszer is. A rendszer működtetéséhez megfelelő, nagy teljesítményű hardvereket vásároltak nagysebességű internet hozzáféréssel.

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy az országban elsőként Vas megyében történhetett meg ez a térinformatikai fejlesztés. Az elnök szerint a “rendszer akkor lesz teljes, ha minden megyében hasonló rendszert építenek ki, ugyanis fejlesztés nagyban hozzájárul az olcsóbb közigazgatás, az olcsóbb állam kialakításához”. Hozzáfűzte, hogy a projektet októberben szlovén partnerrel kívánják továbbfolytatni; Muravidékkel közös térinformatikai rendszert dolgoznak ki. A Burgenlandi Tartományi Hivatal térinformatikai referense, Thomas Zalka kifejtette: “Burgenland tartomány egy olyan fejlesztést tudott Vas megyével megvalósítani, amit ezidáig más osztrák tartományokkal még nem sikerült”.

A CommonGIS projekt az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretei között megvalósuló kezdeményezés. A projekt vezető partnere a Vas Megyei Önkormányzat, projektpartnere pedig a Burgenlandi Tartományi Hivatal.”

Forrás:
Térinformatikai rendszer Vas megyében és Burgenlandban, SG.hu/MTI, 2011. augusztus 17.
Vas Megyei Térinformatikai Rendszer