„…Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nagy közigazgatási informatikai szakrendszerek specifikációit – alapvetően – a jogszabályok képezik, pl. KET – Közigazgatási hatósági eljárás, adótörvények, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény stb., hogy csak találomra említsünk néhányat. A KET valójában leír egy, ill. több munkafolyamatot, hogyan kell az egyes hatóságoknak általában az „ügyeket” intézni (work-flow). Az adótörvények megadják az egyes adónemek kiszámításának algoritmusait, míg a harmadik említett törvény – többek között – egy HR rendszerben rögzítendő elveket fogalmaz meg.
Ezek után azok számára, akik ezeket a rendszereket fejlesztik, egyáltalán nem mindegy, milyen minőségű az a specifikáció melyből dolgozni kell.
A továbbiakban elsősorban informatikai oldalról vizsgáljuk a kérdést.
Nézzük meg kicsit részletesebben a Magyary Program alapján a minőségi jogalkotás definícióját az előbb említett szempontból.
A színvonalas jogszabályszerkesztés, úgy gondolom, a korrekt fogalom definíciókkal és az ennek megfelelő fogalomhasználattal kezdődik.
Tudnék mutatni a közelmúltból is olyan jogszabályt, amely szövegében előzetesen nem definiált fogalmakat használt, melyek helyes értelmezése ennek megfelelően kétséges. Az informatika ma már tudja támogatni a fogalmak helyes kezelését az ontológiaszerkesztők eszközeivel. Persze, amennyiben ilyen eszközt használunk, az hosszadalmasabbá teheti a jogszabály elkészítését. Előbb-utóbb azonban szükséges lesz ezekre, amennyiben egységesíteni szeretnénk a jogszabályainkat. Azonos fogalomnevek alatt ugyanis gyakran nem ugyan azt értjük az egyes jogszabályokban.
A jogszabályok logikai és formai szerkezetének egységesítéséről – elvileg – egy korábbi IRM rendelet (61/2009) gondoskodott, melyet módosított a KIM 19/2010-es rendelete, amit viszont tovább módosított a 43/2011-es KIM rendelet. Ennek konzekvens alkalmazása az egységes jogszabály feldolgozást, tárolást és visszakeresést segítené, amennyiben nem lennének olyan kivételek, mint pl. pontosan a 2010. évi CXXX. a jogalkotásról szóló törvényben is van, ahol az 5§ (1) szakasz pontjainak jelölése (1a), (1b). Ezt a fajta jelölést a korábban idézett rendeletek nem ismerik, helyesen 1) vagy a), ill. 2) vagy b).
Egy újabb fontos pont a jogszabályok nyelvezete. Örökös probléma a határozatok szövegezése olyan módon, hogy azt az ”egyszerű honpolgár” is megértse, mivel a határozatok indoklásában leginkább egy eléggé „bikkfa nyelven” megfogalmazott jogszabályra történik hivatkozás. Az intézkedő hatóság persze csak tette a dolgát Az már csak hab a tortán, hogy időnként a jogszabályokban a „vagy” és az „és” használata nem a matematikában szokásos értelemben történik.
A jogszabály szövegei gyakran túlságosan bonyolultak, hatalmas körmondatokat tartalmaznak, ezért nehezen értelmezhetők és a végén pedig nem is konzisztensek (vagy akár rekurziót is tartalmaznak, lásd pl. 2001.évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról!). Sajnálatos, hogy a 61/2009-es IRM rendeletben megtalálható előírás, miszerint egy bekezdés legfeljebb három mondatot tartalmazhat, a KIM módosító rendeletével törlésre került. Kár, de hát amúgy sem tartották be.
Az ostor érdekes módon, a szabályozással érintetteken kívül, az informatikusokon csattan, akiknek egyértelmű folyamat leírásokat, vagy számítási algoritmusokat kell készíteni, gyakran ésszerűtlenül rövid határidőn belül, miközben az eredeti körmondatokat rövidebb, de tartalmilag velük ekvivalens egyszerűbb mondatokra bontják. Ezt persze a jogalkotó is megtehetné, kissé jobban strukturálva mondandóját. Érdemes ilyenkor Hollandiára gondolni, ahol a jogszabály tervezet készítése során – a hatályba léptetéshez – figyelembe veszik a szükséges informatikai ráfordítás igényét is.
Egyes, már jelenleg is rendelkezésre álló informatikai eszközök sokat segíthetnek a problémák megoldásában. A produkciós rendszerek, vagy a szakértő rendszerek magas szintű nyelvezetükkel jól támogatják a jogszabályok átírását velük azonos szemantikájú, könnyen áttekinthető és végrehajtható „programokká”, melyek egyben megmutatják az egyes jogszabály részek egymástól függését, a nem definiált pontokat (fogalmakat), miközben lehetőséget biztosítanak bizonyos hatásvizsgálatokra, vagy alternatív megoldásokra is.
A fejlettebb változatok, a jogszabály „végrehajtása” során lehetővé teszik az eredeti szövegkörnyezetben történő figyelését is a végrehajtás – következtetés – menetének.
Az itt leírtak sokak számára nem jelentenek újdonságot, azonban hazai alkalmazásuk, annak ellenére, hogy már (még) a 80-as, 90-es években jelentős nemzetközi eredményeik voltak a hazai iskoláknak, várat magára.
Ami az ilyen eszközök használatánál valós probléma, hogy nyilván időigényesebb lehet egy születő jogszabálynál párhuzamosan használni a korábban említett eszközöket, viszont az eredmény konzisztens, dokumentált és végrehajtható programmal rendelkező jogszabály lesz.
Azt is le kell szögezni, hogy a fent leírtak elsősorban normatív szabályozásra érvényesek, legyen az törvény, rendelet, de akár csak valamilyen „házi” szabályzat.
Nem hiszem ugyanis, hogy a kínai példát kívánnánk követni, ahol a büntetőügyek gyorsabb – „automatizált” – lefolytatására is használják a szakértő rendszereket.”
Forrás:
Jogszabályalkotás az információs társadalomban, Futó Iván, IT Business, 2012. február 2.
