Skip to main content
közigazgatás: magyar

Júniusig kapott határidőt a kormány

Szerző: 2012. február 9.No Comments

„Az ajánlószelvényekkel nem az a baj, hogy lehet őket gyűjteni, hanem hogy a jelenlegi formájában vissza is lehet velük élni – nyilatkozta az MNO-nak Szabó Erika. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára arról is beszélt: a járási hivatal a megyei kormányhivatal kirendeltsége lesz.

Szó sincs arról, hogy a kormány a közigazgatás átalakítása révén „falurombolást” hajtana végre. A fő szempont az, hogy magasabb színvonalon folyjon az ügyintézés, és az átalakítás révén a meglévő ügyintézési lehetőségeket ne vegyük el a településektől – mondta el lapunknak Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára. Úgy látja, ahol átalakítanak, ott az ellátás javítására törekszenek, ezért fogják országosan kiépíteni a kormányablakok rendszerét.

A járási rendszer kialakítása kapcsán úgy nyilatkozott: amit az elmúlt húsz évben az állam kényelmi szempontból a jegyzőkre ruházott feladatként, azt most helyre tesszük, és szétválasztjuk az önkormányzati és államigazgatási feladatokat. A polgármesteri hivatalnál és a jegyzőnél csak azok a feladatok maradnak, amelyek a helyi közügyek intézését hivatottak kiszolgálni – tette hozzá.

Hamarabb megszületnek a rendeletek
Szabó Erika elmondta, hogy szándékaik szerint a 175 járás (168 országosan és 7 budapesti körzet) az egy végleges szám. Június 30-ig kell a kabinetnek határoznia ebben a kérdésben, de hamarabb meg fognak születni az aktuális rendeletek – hangsúlyozta az államtitkár. A kormánymegbízottak szakmai álláspontjára számítunk a járások határairól szóló társadalmi egyeztetés során, akik a végső kijelölésnél kellő hatékonysággal érvényesíteni fogják a kormányrendeletben meghatározott szempontokat.

„Mi nem az önkormányzatokkal foglalkozunk. Az államigazgatás szervezetrendszerének minél hatékonyabb fölépítése a célunk, amely ha átlátható, akkor könnyebb benne az eligazodás. Ez a helyi önkormányzatoknak is az érdeke. Az új törvényi rendelkezés révén egy tiszta, átlátható szisztéma jön létre” – hangsúlyozta az államtitkár.

Olcsóbb lesz
Szabó Erika rámutatott arra is, hogy a tervek szerint február 10-én az Országgyűlés elé kerül a járások kialakításával összefüggő első törvényjavaslat–csomag, amely meghatározza a pontos feladatokat, illetve szabályozza a járást mint államigazgatási területi szintet. „A járási hivatal a megyei kormányhivatal kirendeltsége lesz.” Egyelőre nem tudok arról, hogy egyéni képviselői indítványokkal változtatnának a tervezett javaslaton, de az országgyűlési tárgyalásnak éppen ez a sava-borsa – hangsúlyozta az államtitkár.

Biztos, hogy lehet takarékoskodni az államigazgatás átalakítása során, de a rendszer fölállítása alatt még nem ez a legfőbb szempont – mondta Szabó Erika. A központi közigazgatás feladata, hogy átnézze: szüksége van-e mindarra a működése során, amire korábban volt. Miután a célunk egy működőképes és átlátható állam megteremtése, az vélhetőleg olcsóbban fog működni, mint az elmúlt húsz évben.

– Nem hallottam olyan tervekről, mely szerint jelentősen változnának az önkormányzati választás szabályai 2014-et követően – fejtette ki Szabó Erika. Dolgozunk a választási eljárási törvényen, mivel hozzánk tartozik ez a terület is – tette hozzá. Az ajánlószelvények kapcsán úgy vélekedett, hogy a legfontosabb a visszaélések lehetőségének a kizárása. – Nem az a baj, hogy lehet gyűjteni, hanem hogy ki lehet lopni a postaládákból – zárta szavait az államtitkár.”

Forrás:
Júniusig kapott határidőt a kormány, mno.hu, 2012. február 9.