Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

Hányan dolgoznak majd a minisztériumokban? Itt vannak a számok

Szerző: 2012. június 27.június 30th, 2012No Comments

„Jelentősebb létszámbeli változások jönnek a minisztériumokban – derül ki a Magyar Közlönyben kiadott kormányhatározatból. Összeségében nem nagy a változás, mindössze alig kétszáz dolgozót küldenek el, ám néhány tárca így is komoly vesztesnek érezheti magát. A legjelentősebb változás a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál következik: Navracsics Tibor tárcájánál a dolgozók több, mint ötödét elküldik. Hasonlóképp csökken a Vidékfejlesztési Minisztérium létszáma is. A nagy vesztesek közt van a gazdasági tárca is: Matolcsy György alárendeltjeinek több, mint tizedét veszti el.

Jelentős létszámemelkedés nem sok minisztériumnál lesz. Azoknál, ahol nő a létszám, ez általában legfeljebb egy-két tucat új dolgozót jelent – kivétel ez alól a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ahol közel nyolcvannal többen lehetnek. A legnagyobb változás pedig a Miniszterelnökségen várható, ott közel megháromszorozzák a létszámot.
Ez logikus folytatása annak, ahogy Lázár János érkezésével az ottani államtitkári posztra jócskán megnőne a Miniszterelnökség jelentősége. Mindeddig Varga Mihály , a Miniszterelnökséget eddig vezető államtitkár, valamint részben Navracsics Tibor feladata volt az, hogy Orbán Viktor terveit és stratégiáját átültessék a napi politikába, ám a tervek szerint most Lázár nem csupán ezt a feladatot kapja meg, hanem az eddigieknél jóval nagyobb hatáskört is.

Minisztériumok létszáma (2010-ben/ezentúl)
Miniszterelnökség 94/275
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 1086/860
Belügyminisztérium 346/355
Honvédelmi Minisztérium 490/511
Külügyminisztérium 672/630
Nemzetgazdasági Minisztérium 886/793
Emberi Erőforrások Minisztériuma 906/924
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 549/626
Vidékfejlesztési Minisztérium 735/598
ÖSSZESEN: 5764/5572”

Forrás:
Hányan dolgoznak majd a minisztériumokban? Itt vannak a számok, Sztojcsev Iván, Napi Gazdaság, 2017. június 27.
A Kormány 1206/2012. (VI. 26.) Korm. határozata a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat módosításáról, Magyar Közlöny, 2012. évi 77. szám, 2012. június 26., 12133. oldal (pdf)