Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szabó Erika átadta a járási hivatalt és a felújított okmányirodát Sárváron

Szerző: 2013. január 6.No Comments

„Átadták a sárvári járási hivatalt pénteken. Az önkormányzati forrásból belsőleg felújított épületbe költözött át az okmányiroda is. Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár az átadáson elmondta, a területi közigazgatás átalakításának az a célja, hogy az állampolgárok ügyeit gyorsabban és hatékonyabban intézzék, mint eddig.

Hozzátette, az év végéig mindenütt az úgynevezett egyablakos rendszerre térnek át, és nemcsak a járási központokban, hanem kisebb településeken, de helyenként még vasútállomásokon is nyílnak majd kormányablakok. Közölte: a járási hivatalokban mindenütt dolgoznak majd ügysegédek, akiknek az lesz a feladata, hogy a kistelepüléseken élők ügyeinek intézésében működjenek közre, megkímélve az állampolgárokat attól, hogy egy-egy ügyben a járási hivatalokba kelljen utazniuk.

Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott arról szólt, hogy Szombathelyen, Kőszegen, Vasváron, Körmenden, Szentgotthárdon és Celldömölkön is megkezdte már működését a járási hivatal. Szavai szerint az indulásnál eddig csak kisebb problémákat tapasztaltak, amelyeket azonban sikerült megoldani.

Kondora István (Fidesz-KDNP), Sárvár polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, Sárvár presztízse növekedett azzal, hogy a város ismét visszakapta járási székhely szerepét. Éppen ezért támogatták elmondása szerint 21 millió forinttal a városháza közvetlen szomszédságában található okmányiroda belső felújítását, amellyel a járási hivatal dolgozói számára is kulturált munkakörülményeket teremtettek.”

Forrás:
Szabó Erika átadta a járási hivatalt és a felújított okmányirodát Sárváron; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2013. január 4.