Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Megkötötték az e-útdíj-szerződést

Szerző: 2013. április 24.No Comments

„Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. április 19-én – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A Népszabadság múlt pénteken írt arról, hogy információi szerint a Getronics Kft. januári visszalépése után négy hónappal az i-Cell Kft. és szövetségesei kaphatnak lehetőséget az ország 6318 kilométernyi közútját lefedő hálózat kiépítésére.

A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert, amely garantálja a használatarányos díjfizetést, valamint megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek, vagyis kompatibilis az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatással (EETS).

A július 1-jén induló használatarányos útdíjfizetési rendszer minden 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművet érint a kijelölt útszakaszokon, amelyek együttes hossza 6318 kilométer – közölte az NFM. A fizetési kötelezettséget a rendszer az úthasználat arányában, a kedvezményeket a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján határozza meg. A tárca válasza szerint a határidőre történő bevezetés biztosítja a költségvetés számára a tervezett bevételt. Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.

Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az Európai Unió vonatkozó irányelveinek, továbbá megteremti a lehetőséget arra, hogy a Magyarországon áthaladó teherforgalom résztvevői igazságosan viseljék az úthálózat fenntartásának költségeit. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével tehermentesíthetők az eddig jelentős tranzitforgalommal sújtott települések, az érintett városokon és falvakon áthaladó teherforgalom csökkenése elősegíti a környezetszennyezés visszaszorítását és növeli a közúti közlekedés biztonságát – hangsúlyozta a tárca.”

Forrás:
Megkötötték az e-útdíj-szerződést; HVG.hu/MTI; 2013. április 24.