Lázár János a közszolgálati dolgozók béremeléséről és más aktuális kérdésekről

„Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár “Kormányinfo 15. Mit miért tesz a kormány?” címmel tartott sajtótájékoztatót.

A következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz az államapparátusban a Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint. Lázár János jelezte, hogy áttekintették a gépjárművek helyzetét és szükségtelennek tartották a 6 milliárd forintos beszerzést.

A tárcavezető a parlament költségvetési bizottságának javaslatára reagálva azt is közölte: az új közbeszerzési törvény az új uniós irányelvek szerint készült, ami meghatározza a kivételek körét. A hazai jogszabálynak szűk a mozgástere, így a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) sem lesz lehetősége, hogy november 1-je után kivételes elbánásban részesüljön – fűzte hozzá. A testület módosító indítványában azt kérte: két területen vegyék ki az MTVA-t a jogszabály hatálya alól.

A Miniszterelnökség vezetője a tájékoztatón azt is elmondta: szeptember 15-ig értékelik a tárcák eddigi teljesítményét. A július elejére tervezett belső konferenciát – a bevándorlási kérdés okozta terhek miatt – augusztus 25-én tartják meg. Ezen – Matolcsy György jegybankelnök, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Domokos László, az Állami Számvevőszék és Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke részvételével – az OECD országjelentését értékelik majd.

Az információszabadságról szóló törvény módosításával kapcsolatban arra a kérdésre, hogy miért van szükség a közérdekű adatigénylés fizetőssé tételére, Lázár János azt válaszolta: „mert nem győzzük”, előfordul ugyanis, hogy például egy-egy önkormányzatnak több tízezer oldalt kell lemásolnia. “A visszaéléseket szeretnénk megakadályozni”, nem az információhoz való hozzáférés alapjogát korlátozni – hangsúlyozta.

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezt kiegészítve azt mondta: az Igazságügyi Minisztérium a törvénytervezet megfogalmazása során végig konzultált Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével. A jogszabály továbbra is meg fog felelni minden alkotmányos elvárásnak – közölte az államtitkár, aki szerint a módosítás célja megtartani a közérdekű adat kikérésének szabadságát, de korlátozni azt a szabadságot, hogy ezt obstruktív jelleggel, az államérdek figyelembevétele nélkül tehessék meg.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a 2016-os büdzsében az első félévre 25 milliárd forintos „mozgástér” van a közszolgálati életpályára. Ennek igazságos elköltése érdekében a tárcavezető konzultációt kezdeményez a szakmai partnerekkel.

Lázár János közlése szerint a legalacsonyabb jövedelmű vagy beosztású járási hivatali vagy kormányhivatali dolgozók 80-100 ezer forintot keresnek, cél, hogy az ő esetükben mielőbb béremelés legyen.

A miniszter ismét szóba hozta, hogy három területen – az építésügyben, az adóeljárásokban és az uniós pénzek kifizetése területén – a bürokrácia csökkentése a legfontosabb feladat. Az ezzel kapcsolatos konzultációs kérdőívet 175 ezren töltötték ki a járási hivatalokban; az emberek az elvárt lépésekről, díjak, illetékek csökkentéséről fejthették ki véleményüket.

Lázár János a következő fél év nagy feladataként hivatkozott a teljes adóeljárási rendszer átalakítására, amelynek során az egyszerűsítést, az átláthatóvá tételt sürgette. Utalt arra is, hogy az OECD tanulmánya szerint a vállalatoknak az adóbürokrácia jelenti a legsúlyosabb kihívást, s ez a versenyképességet veszélyezteti.

Számos koncepció készült az adóhivatalra vonatkozóan, ezekről vita folyik a kormányzatban – mondta a tárcavezető, kifejtve: megvizsgálják, hogyan funkcionált az eddigi struktúra. Az egyik megoldási lehetőségként beszélt arról, hogy területi szinten az adóirányítás integrálódik a kormányhivatalokba. Jelezte: még nincs döntés a kérdésben. Azt a mentalitást ugyanakkor fenntarthatatlannak nevezte, hogy az adórendszer ellenségnek tekinti az adófizetőket és vélelmekkel él velük szemben.

Arra a kérdésre, hogy a változás érintheti-e Vida Ildikó NAV-elnök pozícióját, Lázár János azt felelte: először a tartalomról, a változás mélységéről kell dönteni…”

Forrás:
Semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz az államapparátusban; Miniszterelnökség; 2015. július 2.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.