közigazgatás: magyar

2017 júniusáig minden uniós pályázatot írjanak ki!

Szerző: 2015. augusztus 17.No Comments

„…A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy 2017. június 30-ig írják ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát. Lázár János elmondta, a kormány következő, keddi ülésén tesz erre javaslatot. Emlékeztetett arra, hogy ebben az időszakban 12 ezer milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére. Közölte, idén 133 pályázatot kell kiírnia Magyarországnak.

A miniszter kiemelte: az elmúlt 30 év egyik nagyon fontos döntése, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a 2014-2020 közötti magyar vidékfejlesztési programot. A kormány célja, hogy minden területen érvényesüljön az a szemlélet, hogy a kis és közepes szereplőknek jusson a lehetőségek 80 százaléka, és a bizottság nemcsak jóváhagyta, hanem támogatta is ezt a koncepciót – közölte. Hozzátette: mintegy 1300 milliárd forint felosztási rendszerét fogadta el most a bizottság, jut forrás egyebek mellett az állattenyésztés modernizálására, a kertészetek támogatására, az élelmiszeripar fejlesztésére, az öntözés fejlesztésére, a jég- és fagykár hatékony elhárítására, az aszály elleni védekezésre, a megújuló energiafelhasználás támogatására, az erdőgazdálkodásra és a fiatal gazdák támogatására is.

Lázár János kitért a 2007-14 közötti uniós fejlesztési ciklus lezárására is. Szerinte “a sírból kellett visszahozni az uniós kasszát”, és most az Európai Bizottság úgy értékeli, Magyarország nem veszít el egy forintot sem a neki járó 8200 milliárdból…”

Forrás:
Kampányt indít a tranzitországokban a kormány; Miniszterelnökség; 2015. augusztus 13.