Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Több településen van szabad vállalkozási zóna

By 2016. január 2.No Comments

„Már több mint ezer településen működik szabad vállalkozási zóna az országban. Tavaly és tavalyelőtt összesen 685 vállalkozás kapott támogatást: az általuk igénybe vett összeg 9,8 milliárd forint volt. Mindezek eredményeként 3851 új munkahelyet hoztak létre a zónákban.

December elején egy kormányrendelet 122 településsel bővítette a szabad vállalkozási zónákban található városok és községek listáját, így már bőven több mint ezer fölé emelkedett a többféle adózási és támogatási kedvezménnyel vállalkozásokat csábító térségek köre. Az alapvetően a 47 leghátrányosabb helyzetű térségben 2013-ban kijelölt zónákban – mindössze Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest és Zala megyében nincs ilyen – a kedvezményekkel kívánta a helyi gazdaságfejlesztést és munkahelyteremtést ösztönözni a kormány. A zónákba sorolt települések öt évre nyerik el a kedvezmények alkalmazásának lehetőségét, ez pedig további öt évre meghosszabbítható.

Az elmúlt két évben a többi munkahelyteremtő és egyéb támogatáshoz képest azonban kevéssé használták ki a lehetőséget a vállalkozások. A Nemzetgazdasági Minisztérium december közepi adatai szerint 2013–2014-ben összesen 685 vállalkozás kapott támogatást: az általuk igénybe vett összeg azonban már elég impozáns, 9,8 milliárd forint. Mindezek eredményeként 3851 új munkahelyet hoztak létre a zónákban. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásai terhére meghirdetett munkahely-teremtési pályázatoknál ugyanis többlettámogatást ér, ha egy vállalkozás szabad vállalkozási zónában bővítene létszámot, munkavállalónként 700 ezer forint kiegészítő összeget kaphatnak a cégek az 1,5 milliós alaptámogatás mellett.

Az új, 2014–2020 közötti támogatási időszakban azonban jócskán nőhet a zónák létének, kedvezményeinek ismertsége, népszerűsége. A GINOP-ban például decemberben csak a zónákba szánt fejlesztésekkel lehetett pályázni az egyik legnépszerűbb kiírásra, a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak – 5–50 millió forint összegű – támogatására kiírt felhívásra. Az uniós támogatásoknál egyébként a technológiai fejlesztést támogató pályázatok keretében az átlagosnak mondható 50 százalékos támogatásintenzitás helyett akár 70 százalék is elérhető bizonyos feltételekkel (többek között a pályázatban elszámolt beruházás maximum 55 millió forint lehet). További előny, hogy a zónákban olyan cég is támogatható, amely nem a feldolgozóiparban tevékenykedik, illetve új alapítású.

Fejlesztési adókedvezményt a szabad vállalkozási zóna területén üzembe helyezett és üzemeltetett, legalább 100 millió forintot érő beruházás esetében lehet igényelni. A kedvezmény a társasági adó legfeljebb 80 százalékáig vehető igénybe. Emellett a szociális hozzájárulási adóból is jár kedvezmény a vállalkozásnak: legkorábban a fejlesztési adókedvezményre jogosító beruházás üzembe helyezésének hónapjától vehető igénybe az üzembe helyezést követő öt évig. Az új munkavállaló foglalkoztatásának első két évében a bruttó munkabérnek, de legfeljebb százezer forintnak a 27 százaléka az elérhető részkedvezmény, míg a foglalkoztatás harmadik évében már csak a 14,5 százaléka. A vállalkozások 2013. január 1-jétől a fizetendő szakképzési hozzájárulás alapját is csökkenthetik a szabad vállalkozási zónában foglalkoztatott új munkavállalók esetén, amennyiben a vállalkozás szociális hozzájárulási adókedvezményt is érvényesít. Az adókedvezmény új munkavállalónként legfeljebb százezer forint adóalapig vehető igénybe a foglalkoztatás első két évében.”

Forrás:
Több településen van szabad vállalkozási zóna; Kiss Melinda Katalin; Magyar Idők; 2016. január 1.