Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatársadalomtechnika

Smart City Hungary 2016

Szerző: 2016. szeptember 25.október 23rd, 2016No Comments

„Az okos város, avagy smart city olyan gyűjtőfogalom, amely alatt mindenki mást ért, legyen az a technológiai, energiahatékonysági vagy az életminőséget javító program. A lényege, hogy a fejlesztéseket a helyi igényekhez kell igazítani, ennek első lépése a települési stratégiák kialakítása. A magyar települések között a megyei jogú városok közül alig van olyan, amelynek még nincsenek smart city tervei, bár ezek nagyon különböznek egymástól.

Az okos város nélkülözhetetlen részei az „okos városlakók”, ez alapvető feltétele egy város fejlődésének. Azok a városok sikeresek, ahol teret engedtek az innovációs tevékenységnek, amihez az önkormányzatok részéről szolgáltató szemlélet szükséges – vagyis az, hogy ne a testület legyen a kizárólagos meghatározója a város életének. Fontos, hogy a kényelmi szolgáltatások találkozzanak a valós igényekkel. Ehhez először a cégeknek kell megérteniük, hogy miként működik az adott terület, és ehhez a helyzethez kell igazítaniuk az okos várost szolgáló fejlesztéseket.
Konferenciánk célja, hogy az azon részt vevő cégvezetők, önkormányzati és vállalati vezetők, szakemberek és szakújságírók első kézből értesüljenek az okosváros-koncepcióról és az ehhez kapcsolódó projektekben rejlő lehetőségekről és legfontosabb történésekről.

Moderátor: Leszák Tamás, a Noguchi Porter Novelli munkatársa, szakújságíró

Részletes program
08:15 Regisztráció, kávé
09:00 Köszöntő
Korányi G. Tamás, a Napi.hu főszerkesztője

09:05 Mire lesz pénz 2017-ben? Mely okosváros-projektek élveznek majd prioritást?
Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke (felkérés alatt)

09:35 Okosváros-koncepció Magyarországon – az elkészült munkaanyag részletei
Kulcsár Sándor, a Smart City programot koordináló Lechner Tudásközpont vezérigazgatói tanácsadója

10:00 Fókuszban a látogatói élmény és a fenntartható üzemeltetés
Intézményi és park szintű okos megoldások a Ligetben
Petrik Máté, a Városliget Zrt. intézményfejlesztési projektvezetője

10:25 A kreatív ipar, a k+f+i ökoszisztémák és a városfejlesztés kapcsolata
A smart city laboratóriumok, Living Labek és okos város pilot programok jelen állapotai
Szemerey Samu építész, urbanista, a Design Terminál szakmai tanácsadója

10:50 Kávészünet

11:20 Smart city – smart SME – KKV innovációs lehetőségek
Frischmann Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség alelnöke, a Vialto Consulting Kft., vezető tanácsadója

11:40 Kereskedőház – tudásexport lehetőségei a városfejlesztésben
Lánszki Regő városépítész, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szakértője

12:00 Új korszak küszöbén? – Önvezető autók lehetséges hatásai a nagyvárosokra – panelbeszélgetés
A beszélgetés résztvevői:
Frank Péter, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. kutatás-fejlesztési igazgatója (felkérés alatt)
Varga István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja

12:45 Megvalósult példák – okos települések – panelbeszélgetés
A beszélgetés résztvevői:
Gáspár Mátyás, Budaörs közigazgatási szakértője
Szita Károly, Kaposvár polgármestere

13:30 Ebéd…

Helyszín
Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.
Időpont: 2016. november 9…”

Forrás:
Smart City Hungary 2016; Napi.hu konferenciák