„Az IBM Center for The Business of Government oldalán Prajapati Trivedi indiai professzor arra keresi írásában a választ, hogy a kormányzatnak miképpen lehetne elősegíteni az innovációt nem csak a támogatásra érdemesnek ítélt gazdasági és tudományos területeken, hanem magában a közigazgatási intézményrendszerben is. Az ugyanis ma már eléggé elterjedt, hogy az adott kormányzatok az innováció előmozdítójának szerepét szeretnék magukat – legalábbis meghirdetett célként – láttatni, de az erre fordított források – pénz és idő – nagy része a nem-kormányzati szervezetek innovatív tevékenységének ösztönzésére irányul, és csak kevés jut a kormányzaton belüli innováció támogatására. Az előbbi kategóriát „kormányzat általi” (by the government) innováció-ösztönzésnek, a másodikat a „kormányzaton belüli” (in the government) innováció ösztönzésének nevezi.
A kormányzat általi innovációtámogatás célja az, hogy pénzügyi és azon kívüli ösztönzőket rendeljen hozzá olyan célokhoz, amelyek a legkorszerűbb megoldások terén jelentenek áttörést a tudományban és a technológiákban. Ezeknek az innovációs folyamatoknak a végeredménye ugyanakkor nagyban függ attól, hogy milyen hatékonysággal működik az ezt támogató közigazgatási gépezet a programok meghatározásában, megtervezésében, pénzügyi megalapozásában és nyomon követésében. Sajnos sok esetben éppen azért vallanak kudarcot a kormányzatilag támogatott innovációs kezdeményezések, mert magában a közigazgatásban hiányzik az ehhez szükséges innovációs menedzsmentkészség.
A kormányzati intézményrendszeren belüli innovációt ismét csak két nagy kategóriára bonthatjuk. Az egyiket a véletlenszerű innovációk, a másik a tervezett innovációk alkotják. A véletlenszerű innováció leggyakoribb esetét az innovációs versenyek és díjak jelentik, amelyeknél még a gyakran bírált szubjektivitás jelenti a legkisebb hibát. Az efféle díjak lényege a váratlan események ex-post jellegű elismerése, ami nélkülözi a kormányzati tudatosságot. A tervezett innováció gyengéje ugyanakkor az, hogy többnyire csak a technológiai megoldásra fókuszál a holisztikus megközelítés helyett.
A nagy kérdés az, hogy hogyan lehet megteremteni a közigazgatási intézményrendszeren belül az innovációs menedzsment kultúráját előmozdító innovációs ökoszisztémát?
Először is, fel kell ismernünk, hogy miért átütőbb erejű az innováció a versenyszférában, mint a közigazgatásban. Elsősorban azért, mert a vállalati szektorban egyértelmű kapcsolat van az innováció és a vállalkozások alapvető célja, a profit között. A közigazgatásban ugyanakkor nincs ilyen alapcél, így az ebből fakadó motiváció sem létezhet. Az alapcél meghatározása ezért nélkülözhetetlen a megfelelő innovációs környezet kialakítása érdekében. Ez nem jelenti azt, hogy a közigazgatásnak profitorientáltnak kellene lennie. De azt igen, hogy célorientált módon kellene működnie. Az irányítási rendszeren belüli innovációk ugyanis nem célt, hanem eszközt kell, hogy jelentsenek. Enélkül ugyanis az eszközök kifejlesztése csak időpocsékolást jelent.Másodszor, egyetértésre kell jutni abban, hogy mit jelent az innováció a közigazgatási vezetés-szervezésben. A kormányzatok ugyanis hajlanak rá, hogy minden újítást, újszerű megoldást innovatívnak tartsanak, függetlenül azok hasznosságától. A szerző saját korábbi, az indiai kormányzat számára végzett munkájából a következő példát hozza a jó célmeghatározáshoz. Miszerint az tekinthető a közigazgatási menedzsment innovációjának, ha számottevő fejlődést sikerül elérni az alábbi pontokban:
- ugyanazon közjavak és szolgáltatások biztosítása kevesebb pénzért, kevesebb idő alatt;
- több közjószág és szolgáltatás biztosítása magasabb minőségben;
- új szükségletek azonosítása (ezáltal új közjavak és közszolgáltatások nyújtása).
A fejlesztés mindhárom területen magába foglalja az irányítási folyamatok innovációját, a szervezeti innovációt, a termék- és szolgáltatás-innovációt és a kommunikációs innovációt. Ahhoz, hogy a változásokat innovatívnak lehessen értékelni, a javulás mértékének meg kell haladnia a 20 %-ot. Ráadásul nem elegendő, hogy a javulás egyszeri alkalom legyen, hanem folyamatos változást kell jelentenie.
Harmadszor, az innovációs ökoszisztéma hosszútávú projekt, amitől nem lehet azonnali hatásokat várni. Az akciótervek meghatározása után fontos kijelölni azokat a mérföldköveket, amelyek mentén éves alapon biztosítható a nyomon követés.
Negyedszer, mindez nem olyan feladat, amelyet egy egyszerű utasítással el lehet rendezni – szükség van útmutatókra, kézikönyvekre és tréningekre.
Ötödször, az innovációs ökoszisztéma megteremtése nem jelenhet elkülönült feladatot az általános közigazgatási teljesítménymenedzsment rendszerektől, hanem szervesen be kell épülnie azokba.
Forrás:
How to Foster Innovation in Government Management Systems; Prajapati Trivedi; IBM Center for the Business of Government; 2017. október 25.
