gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönszakirodalomtudomány

Mesterséges intelligencia és nacionalizmus

Szerző: 2018. június 24.No Comments

„A mesterséges intelligencia (MI) neves szakértője, Ian Hogarth saját blogján közzétett, részletes példákban gazdag elemzésében nem kevesebbet állít, mint hogy az MI területén várható fejlődés az atomfegyverek generálta fegyverkezési versenyhez hasonló fejleményeket és jellemzőket fog eredményezni, mindenek előtt a gépi tanulásnak köszönhetően. Az általa „mesterséges intelligencia nacionalizmusnak” (AI Nationalism) nevezett jelenség értékelése szerint a geopolitikai viszonyokat is át fogja szabni, ahogy tette azt az atomfegyver vagy a legnagyobb kőolajkészletek birtoklása. A gépi tanulás univerzálisan felhasználható technológia, ami minden ágazatra és a társadalom minden szegmensére kihat. A gazdaság és a hadviselés átalakítására olyan hatással van a gépi tanulás, ami a szerző szerint az országokon belül és a nemzetközi térben is az instabilitást fokozza. Az MI-hez köthető fegyverkezési verseny a kulcsországokban protekcionista állami beavatkozásokhoz vezet, ami megnyilvánulhat saját élenjáró vállalatainak, a „nemzeti bajnokoknak” (national champions) támogatásában, külföldi cégek felvásárlási akcióinak megakadályozásában vagy éppen a tehetségek bevonzásában.

Az elmúlt években a gépi tanulás kutatása és kereskedelmi hasznosítása meghökkentően nagy léptékkel haladt előre. A gépi képalkotás már az összetett feladatokban is megközelítette az emberi pontosságot, a fordítóprogramokban pedig az ideghálózatok mintájának adaptálása hozott hatalmas előrelépést. (A Microsoft fordítóprogramja mandarinról ma már jobban fordít angolra, mint arra – a hivatásos tolmácsokat leszámítva – az emberi gyakorlat képes.) A világvezető brit MI-vállalat, a DeepMind kifejlesztette az AlphaGo-t, amely öntanulással képezve magát legyőzte a go-játék világbajnokát, mintegy 30 millió lépést sajátítva el a mesterektől. Az AlphaZero ennél is tovább ment, anélkül, hogy már nem is gyakorolt emberi lépésekből kiindulva, csak saját maga ellen játszva csiszolta „tudását”. Az eredmény: legyőzte az AlphaGo-t, de az úgynevezett „tanulás-átvitellel” (transfer learning) a sakk és a japán stratégiai játék, sógi bajnokait is legyőzte. Bár az AlphaZero még nem jelenti az általános mesterséges intelligencia (AGI) megjelenését, de fontos lépést jelent abba az irányba. A gépi tanulás hihetetlen mértékben fejlődik a keresőmotorok, a célcsoport-kijelölés, a raktározás automatizálása, az önvezető autók, a drogfelderítés, a kiberbiztonság vagy a robotika területén.

A szerző szerint a gépi tanulás három fő ok miatt fokozza az instabilitást a világban. A kereskedelmi alkalmazások munkahelyek millióit rombolhatja le, új utakat nyithat meg a hadviselésben (kibervédelmi és -támadási képességek, önvezérelt és félig önvezérelt fegyverek), a tudományos és műszaki kutatások terén pedig akkora előnyhöz juttathat egy adott államot, ami kivédhetetlenné teheti támadásait más országok ellen. Az ambiciózus hatalmak nem véletlenül tételezik úgy a gépi tanulást, mint ami az alapvetően fogja differenciálni az országokat hatalmuk mértékében. Márpedig a szupremáciára törekvés az egyik legerősebb motiváló erő az országok számára, ez pedig fegyverkezési versenyhez vezet.

A versenyhelyzetet meghatározza, hogy jelenleg csak az Egyesült Államok és Kína rendelkezik „nemzeti bajnokokkal”: a világ hét legnagyobb, a mesterséges intelligenciába is erőteljesen beruházó info-technológiai cége (Google, Apple, Amazon, Facebook, Baidu, Tencent, Alibaba) székhelye ennek a két országnak valamelyikében van. A nemzeti iparstratégiájuk ezért nagymértékben eltérhet azoktól az országokétól, amelyek csak ügyfelei a nagy világvezető cégeknek. Az óriáscégek hatalmas ereje miatt gyakran elmosódik a határ a kormányzat és az üzleti szféra között. Az amerikai, de különösen a kínai gyakorlatban a kormányzat, a katonai célú igénybevételt is beleértve, erőteljesen építenek az óriáscégek tudására – ami nem meglepő annak tükrében, hogy ezek a cégek nagyságrendekkel többet költenek a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás kutatására, mint a kormányzatok.

A mesterséges intelligenciára vonatkozó nemzeti stratégiában Kína mindenkit megelőz, és az egyetlen olyan ország, amelynek vállalatai az amerikai cégekkel versenyezni tudnak. Csak néhány jellemző Kína „MI-nacionalizmusának” törekvéseiből. Az államvezetés legfelsőbb szintjén fogalmazták meg azt a célt, hogy Kína 2030-ra a világ vezető hatalma lesz a mesterséges intelligencia terén. Ennek részeként többek közt 2 milliárd dollárért építenek MI-technológiai parkot Pekingben, és – becslések szerint – 140 milliárd dolláros állami alapot („Big Fund”) hoztak létre a hazai félvezetőipar bővítésére. Az állam láthatóan a nemzeti bajnok cégekre akar alapozni több kulcsterületen: így a Tencentre az orvosi képalkotásban, a Baidura az önvezető járművek terén. A kormányzat az adatok fontosságát is felismerte, így a legújabb kiberbiztonsági törvény lehetőséget ad az adatexport állami ellenőrzésére is. Kína speciális ösztönzőket vezetett be annak érdekében is, hogy külföldről a mesterséges intelligencia kulcsszakértőit és tehetségeit az országba vonzza. Az ország felértékelődését jelzi az is, hogy a nagy MI-konferenciákon a tíz évvel ezelőtti 5%-ról 50%-ra nőtt a Kínából érkezett tanulmányok aránya. A kínai MI start up cégek a világ összes hasonló vállalkozásának 48%-át teszik ki, szemben a 2016-os 11%-kal.

A kínai MI-stratégia leggyengébb láncszemét a félvezetők jelentik, amiből a gyenge hazai gyártókapacitás miatt évente 260 milliárd dollár értékben importálnak, meghaladva a kőolajbehozatalra fordított összeget is. A magas importhányad miatt egy kereskedelmi háborúban is sérülékeny pontot jelentenek a félvezetők, különösen a legnagyobb gyártóval, az Egyesült Államokkal szemben. De Dél-Korea és Tajvan kibocsátása is jelentősen meghaladja a kínait (mindkettő megelőzi Japánt és egész Európát), így a Koreai-félsziget és Tajvan geopolitikai súlyát kínai szemszögből ez a tényező még tovább növeli.

Az „MI-nacionalizmus” kormányzati eszköztára sokfelé ágazhat el: befektetés a gépi tanulás kutatásába, szabályozás a kívánatosnak vélt fejlesztési irány érdekében, közvetett és közvetlen állami befektetések a kulcsvállalatokba, kulcsvásárlói szerepkör, a külföldi felvásárlások és részesedés-szerzések akadályozása, partneri együttműködések korlátozása, de akár a kulcsfontosságú vállalatok államosítása is szóba kerülhet.

A már említett hét óriáscég (a „nemzeti bajnokok”), amelyek kivétel nélkül amerikai vagy kínai illetőségűek, egyre nagyobb részt hasítanak ki maguknak a világ részvénypiacain, ugyanakkor továbbra is alig fizetnek adót. Térnyerésüknek is köszönhető, hogy míg a világ tíz legnagyobb cége 2000-ben átlagosan 34%-os adókulccsal adózott, addig ez a mutató napjainkra 24%-ra zsugorodott. Tovább torzítja a képet, hogy enned döntő részét is az anyaországban fizetik, míg harmadik országokban – annak ellenére, hogy üzleti tevékenységüknek ez jelentős részét teszi ki – lényegesen kevesebbet. Ezeknek az országoknak szűk a mozgástere arra, hogy az óriáscégeket jobban bevonják a közteherviselésbe. Egy lehetséges alkunak viszont az lehet az ára, hogy elkötelezik magukat vagy az amerikai, vagy a kínai cégek mellett, ami egyfajta újfajta gyarmatosítást is jelenthet az adott országnak. A szerző ezért sem tartja valószínűnek az antitröszt-törvény érvényesítését a technológiai óriáscégekkel szemben – az ugyanis globálisan a kínai vállalatokkal szemben visszaszorulást eredményezheti.

A szerző mindezek mellett hangsúlyozza, hogy az általa valószínűsített fejlemények nem azt jelentik, hogy ezeket a jelenségeket kívánatosnak is tartaná, sőt: a nacionalizmust veszélyes ösvénynek tekinti, és meggyőződése szerint az „MI-nacionalizmus” átadja majd a helyét a globális együttműködésnek, globális közjószágként kezelve a mesterséges intelligenciát. ”

Forrás:
AI Nationalism; Ian Hogarth; 2018. június 13.