A digitális propaganda elleni harc etikai problémái
Az Oxfordi Digitális Diplomácia Műhely vezetője, a román származású Corneliu Bjola professzor ismét egy izgalmas tanulmánnyal rukkolt elő. A téma, ezen talán már meg sem lepődünk, most is a közösségi médiumokon zajló „idegen beavatkozás”, a más országok ügyeibe való illetéktelen „piszkálódás“, a rivális, vagy éppen ellenséges államok társadalmainak befolyásolását célzó online manipulációk kérdése. Röviden tehát: az online propaganda.
A nyugati társadalmak ugyanis – hangsúlyozza Bjola a politikai elitek és szakmai támogató közvéleményeik egyhangú álláspontját – ma olyan példátlan, összehangolt, szervezett dezinformációs támadásnak vannak kitéve a kibertérben, amely mögött döntően az orosz állam intézményi struktúrái állnak. Persze a kollektív tudat befolyásolására törekvő manipuláció, közkeletű nevén a propaganda koránt sem új keletű jelenség: évszázadok óta előszeretettel gyakorolják a világban mindenfelé. A korszerű információs infrastruktúra, az információs és kommunikációs technológiák rohamos terjedése azonban olyan robbanásszerűen megnövelte az – immár digitális – propaganda lehetőségeit és hatókörét, ami egy merőben új helyzet elé állítja a célpontként szereplő közösségeket. Különösen a közösségi média platformok szolgáltatnak korábban soha sem látott lehetőségeket az üzenetek széleskörű, mélységi és villámgyors elterjesztéséhez – ráadásul azok igazságtartalmától függetlenül. Ez hát az álhírek, vagy közkeletű elnevezéssel a „fake news” riasztó világa, ahol a dezinformációk puszta mennyisége, valamint előállítási sebessége nagymértékben ellehetetleníti a kormányok szokványos ellenintézkedéseit.
Erről persze már sokat cikkezett a szakma, ám a román kutató most egy eddig kevéssé vizsgált aspektust vesz elő. Bjola ebben a tanulmányában azt a kérdést veti fel: hogyan vehetik fel a küzdelmet az érintett kormányok a más kormányzatok által generált és terjesztett digitális propaganda ellen úgy, hogy közben megőrizzék „erkölcsi felsőbbrendűségüket”? A cikk siet hangsúlyozni: a digitális propaganda elleni hatékony és hatásos fellépés nem képzelhető el az „erkölcsi tartás” (a tanulmányíró szóhasználatával a „moral authority”) megőrzése nélkül. Ahhoz, hogy az erkölcsi tartás ténylegesen hatékony ellenlépések forrása legyen, elsőként is világosan demonstrálni kell az elszenvedett kárt. Másodsorban az ellenlépésre készülő szereplőnek hangsúlyoznia kell tevékenységének normatív jellegét, tehát, hogy az elszenvedett kárral indokolható, legitim és szabályozott ellencselekvésre készül. Az ellenlépésnek harmadsorban arányosnak kell lennie az elszenvedett kárral. Bjola úgy summázza: a fentieknek megfelelő erkölcsi „autoritás” megőrzése nélkül a digitális propagandával szembeni lépések nem csupán eredménytelenek lehetnek, de könnyen előfordulhat, hogy egyenesen ellenkező hatást váltanak ki.
The Ethics of Countering Digital Propaganda; Corneliu Bjola; Ethics and International Affairs; Vol. 32, Issue 3, 20108 ősz
A fegyverként használt közösségi média, avagy a YouTube esete Szíriával
Bár a digitális diplomácia elismert szaktekintélyének számító Corneliu Bjola fenti – alapvetően elméleti alapvetésnek szánt – tanulmányában nem érinti, de a „fegyverként használt” információval, a valós, vagy feltételezett dezinformálással szemben manapság bizony az ilyen vagy olyan formájú és tartalmú cenzúra látszik a legközkedveltebb „ellenintézkedésnek”.
Az elmúlt években jó néhány példa akadt már ilyesmire, most a hétvégén a videotartalmak legfontosabb megosztója, a YouTube döntött úgy: azonnali hatállyal „megszünteti” a szír kormányzat különböző szervezeti egységei, illetve a szír állami tájékoztatási eszközök által működtetett YouTube-fiókokat. A hivatalos indoklás szerint erre azért került sor, mert „jogi panasz” érkezett az üzemeltetőhöz, illetve mivel azok „megsértették a videomegosztó működési szabályait”. Az esetet kommentáló szakemberek azonban egyöntetűen úgy vélik: a korlátozó intézkedés hátterében a szír kormánnyal szemben álló fegyveres ellenzékiek és iszlamista terroristák utolsó menedéke elleni közelgő támadás állhat. Orosz hírszerzési források ugyanis már napok óta arra figyelmeztetnek – egyebek mellett hivatalos csatornákon is -, hogy a végső megsemmisüléstől tartó fegyveresek színlelt „vegyifegyver támadásra” készülnek, hogy így provokálják ki az USA beavatkozását a küzdelembe. A hasonló ellenzéki akciók leleplezésére a szír kormány már eddig is többször igénybe vette a közösségi médiumok, elsősorban a YouTube csatornáit. Fiókjaik felfüggesztésével azonban erre most nem nyílik módjuk – már ha valóban megtévesztő áltámadást készítenek elő ellenük az ellenségeik.
A „cenzúra” kifejezéshez már önmagában sem igen társít kellemes tartalmakat az olvasók többsége, a digitális „rendcsinálás” e mind nagyobb előszeretettel használt eszközéhez azonban manapság egy másik csavar is társul, ami végképp elgondolkodtatja az embert. A korábbi korszakokban látott gyakorlattal ellentétben ugyanis manapság nem a közhatalmat gyakorló államok nyúlnak az információ ellenőrzésének, korlátozásának ehhez az ősi eszközéhez. A 21. századi digitalizáció társadalmi, és persze főleg gazdasági sajátosságainak megfelelően cégek, vállalatok – tehát egyszerű „magánosok” veszik kézbe a társadalmi tartalmak ellenőrzésének, szűrésének, és bizony korlátozásának meglehetősen nyugtalanító jogkörét. Azok az óriáscégek, amelyek elvben egyszerű technológiai platform-szolgáltatók, egyre gyakrabban tűnnek fel a csatornáikon áramló tartalmak teljhatalmú őreként. Tartalmakat szűrnek, törölnek, vagy felfüggesztenek. Néha a tulajdonosi kör, a menedzsment politikai-ideológiai elkötelezettsége áll a megkérdőjelezhető pártatlanságú fellépésük hátterében. Máskor vélhetően elébe akarnak menni az őket érő kormányzati kritikáknak. Néha pedig, persze szintén csak sejthetően, nyugati kormányzati nyomás állhat a cenzúra-fellépések mögött.
Ez a mind jobban terjedni látszó gyakorlat alapvetően veti fel a Bjola professzor által érintett erkölcsi tartás, etikai autoritás kérdését. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyesfajta cenzúrázás, hosszú távon, nem várt módokon üthet majd vissza.
Syrian State YouTube Channels „Terminated” Amid Fears of Looming False-Flag Chem Attack; RT.com; 2018. szeptember 9.
Innovációk a dél-koreai diplomáciától
A két Koreára mindig figyel a világ az utóbbi fél évszázadban. A „nagy események” hírei uralják a térségről beszámoló nemzetközi sajtót: a déli ország utóbbi években súlyosbodó belpolitikai válságai; a Japánnal kapcsolatos sokszor igen feszült viszonyok; vagy utóbb a THAAD rakétarendszer telepítése nyomán kiéleződő dél-koreai-kínai kapcsolatok, nem is beszélve az északi rakétaprogram sokszor cirkuszi látványossággal felérő eseménysoráról. És persze, mindenekelőtt és elsősorban, a két Korea közötti kapcsolatok alakulására figyel a világ. A félsziget diplomáciája ugyanakkor más, ha úgy tetszik „módszertani” fejleményekkel is felhívja mostanában a figyelmet magára. Az év első felében az észak-koreai innovációk dominálták a nemzetközi közfigyelmet, az Olimpián bevetett szurkolócsapatoktól a Trump és Kim Dzsong un közötti találkozót kísérő „gasztrodiplomácia” újszerű eszközeiig. Ugyanakkor érdemes észrevenni: a másik Korea, a déli állam diplomáciája is szolgál néhány figyelemre méltó újítással, amiből jó néhány más ország külügyi szervezetei is meríthetnek ihletet.
A szöuli külügyi apparátus az elmúlt években lassan, de jól érzékelhetően fordul – a külvilág országai mellett – saját otthoni közvéleménye felé. Első pillantásra ez szokatlannak tűnhet (hiszen egy külügy, az mégis csak kül ügy), de valójában a világ több országának közdiplomáciája „fedezte fel” magának az elmúlt években saját nemzeti közönségét. A kanadai, a német, a holland, vagy különösen az ausztrál közdiplomácia fókuszába jó ideje a saját otthoni közvélemény is mindinkább beletartozik. Ám sehol nem olyan erőteljes ez a fordulat, mint Dél-Korea esetében, ahol az egyfajta „részvételi diplomáciának” nevezhető megközelítésmód gyakorlati kísérleteit szervezetten, tervezetten folytatják már jó ideje. A dél-koreai Külügyminisztérium külön szervezeti egységet hozott létre a hazai közvélemény bevonására, a közdiplomáciai tevékenységek társadalmasítására. A minisztérium (elsőre talán kicsit „északiasan” hangzó) „Népi Diplomáciai Központja”egész sor közkapcsolati programot dolgozott ki és indított el, amelyek a hazai közvéleményt igyekeznek aktívan bekapcsolni a külpolitika formálásába. Az egyik ilyen érdekes projekt egy nyílt versenypályázat, amelynek győztese például a 4.0 ipar szervezeti újításait felhasználva javasolt egy kreatív modellt a külügyi döntéshozási folyamatok megújítására.
Szöul ugyanakkor nem csak a hazai közvéleménnyel párbeszédet alakító kapcsolatépítésben, de a valóban külső terepeken is megmutatja diplomáciai innovativitását. A sokszor egyfajta „magányos országként” elkönyvelt Dél-Korea a szorosan vett külkapcsolatok területen is jelét adta mostanában újító kapacitásainak, például a Mexikót, Indonéziát, Dél-Koreát, Törökországot és Ausztráliát összefogó MIKTA-formátum kialakításával.
Learning from South Korean Diplomatic Experimentation; Jan Melissen, Hwa Jung Kim; Clingendael; 2018. augusztus 28.
A svájci e-diplomácia már a Twitteren
A svájci Szövetségi Külügyminisztérium újabb lépést tett a héten az e-diplomáciai fejlesztések területén. A minisztérium – amely az ország elköteleződéseinek, illetve hagyományos szerepvállalásainak köszönhetően hosszú ideje erőteljesen jelen van a nemzetközi fejlesztések, a segélyezés-politika területén – most kilépett a fontos kommunikációs fórumot kínáló Twitter nyilvánossága elé is. Az új Twitter-fiók németül, franciául, és olaszul is elérhető, természetesen az angol nyelvű változat mellett.
Az intézményi jelenlét mellett a szövetségi külügyminiszter személyes Twitter-fiókja is folyamatos információkkal szolgál most már a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó súlyúnak tartott mikroblog platformon.
https://twitter.com/SwissMFA és https://twitter.com/EDA_DFAE
KÖNYVSZEMLE – ÚJ MEGJELENÉSEK
Vaidhyanathan, Siva (2018): Antisocial Media. How Facebook Disconnects US and Undermines Democracy. New York, Oxford University Press.
Mai forrásszemlénket az életünket – és ezen belül természetesen a külkapcsolatainkat – behálózó, átformáló, és néhanapján bizony fenyegető közösségi médiumok témájával kezdtük, és szeretnénk azzal is lezárni. Kezdetben a közösségi platformokon szállított, megosztott, fogyasztott információk veszélyeit érintettük: a dezinformálás, a manipulációt, az online propagandát, kitérve bizonyos szemérmesen elhallgatott etikai megfontolásokra is. Aztán az ellenőrzés – kendőzetlenebb szóval a cenzúra – jelenségét érintettük, itt sem hagyva ki az erkölcsi aspektusokat.
Most, megkoronázandó a témát, Siva Vaidhyanathan professzor napokban megjelent új könyvét ajánljuk olvasóinknak, amely már a címsorával rabul ejti a figyelmet. „Anti-szociál média”- ez bizony nem hangzik valami hízelgően. A Virginiai Egyetem elismert kultúrtörténésze, jeles médiakutatója ebben a műben mintegy összegzi mai témánkat. Azt igyekszik bemutatni, hogyan lett a Facebook egy néhány egyetemista által összebütykölt „társasági oldalból” egy olyan mindent átformáló (valóban „diszruptív”) erővé, amely ma már társadalmainak demokratikus berendezkedését fenyegeti.
Lásd még: A szerző előadása a YouTube-on
Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor
