Kína is egy konfrontatívabb Twitter-diplomáciával kísérletezik
Ami csak egy személyes hóbortnak tűnt, az láthatóan mind nagyobb teret nyer a nemzetközi kapcsolatok hagyományosan visszafogottnak mondott (vagy legalábbis annak gondolt) világában. Az utóbbi időben a külpolitika minden frontján „asszertívabbá” váló Kínai Népköztársaság a digitális diplomáciában is új terepeket igyekszik „belakni”. Donald Trump nem várt követőkre lelt.
A külföldön állomásozó kínai nagykövetek és követségi beosztottak egymás után nyitják meg Twitter-fiókjaikat, és az általuk most felfedezett közösségi média eszközt a jelek szerint korántsem dísznek szánják. Az elmúlt napokban Zhao Lijian, a pakisztáni kínai nagykövetség első beosztottja hívta fel erre a nemzetközi szakmai körök figyelmét azzal, ahogy szokatlanul éles, twitteres pengeváltásban kelt a kínai kormány védelmére: a téma a KNK ujgur nemzeti kisebbséget érintő politikája volt, ami a nyugati emberjogi kritikák fókuszába került az utóbbi időkben. A szóváltás meglehetősen magas szintre emelkedett azzal, hogy az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, Susan Rice is bekapcsolódott a vitába, „szánalmas rasszistának” nevezve a kínai diplomatát. Az amerikai kormánytisztviselő haragját az váltotta ki, hogy Zhao az Egyesült Államok viszonyainak megannyi rasszistának tekintett mozzanatára utalva javasolta: először mindenki a maga háza körül sepregessen, mielőtt kritizál.
Az ügy hátteréhez érdemes felidézni, hogy Kínában – ahol egyébként a közösségi platformok használata imponáló méreteket öltött – a hatóságok jó pár éve blokkolják a nyugati világban népszerű fontosabb közösségi médiumokat, mindenekelőtt a Facebookot és a Twittert. Ugyanakkor a kínai diplomácia mostanában kezdi felfedezni az ezekben az eszközökben rejlő potenciálokat. Szakértők véleménye szerint a kínai külügyi apparátusok egyre kifinomultabb módokon, és egyre hatékonyabban használják ki az IKT-technológiákban rejlő lehetőséget arra, hogy elérjék a külföldi közvéleményeket, és kisugározzák a világba „Kína történetét”.
2014-re gyakorlatilag valamennyi kínai nagykövetség kiépítette saját Facebook fiókját, és a nyugati világban elterjedt közösségi média alkalmazás használata azóta is aktív. Most viszont, a követségi Twitter-fiókok sorozatos megnyitásával a kínai digitális diplomácia egy újabb lépcsőfokra kíván fellépni. Jól látható ugyanis, hogy az új eszközöket nem csupán a „legyen már egy ilyenünk is” szemléletű divat-fejlesztések motiválják: a Twitter használatba vétele mögött alaposan átgondolt, a specifikus lehetőségeket (a használó célcsoportokat) minuciózusan számba vevő kommunikációs stratégiát sejtenek a szakemberek. Míg ugyanis a fél évtizeddel korábban használatba vett Facebook alapvetően arra szolgált, hogy a közösségi médiafogyasztók széles közönségéhez eljuttassa a kínai kulturális diplomácia fontosabb üzeneteit, azaz átfogóan segítse az országimázs építését, addig a Twitternek markánsan más szerepet szánnak. A nem a külképviseletekhez, hanem az ott állomásozó diplomatákhoz kapcsolódó Twitter-fiókok funkciója jól láthatóan az, hogy – miközben egy személyesebb aurát szándékoznak kölcsönözni a kínai diplomáciának – a kínai politikákat érő nyugati kritikák azonnali és hathatós visszaverésének eszköze legyenek. Szakértők hangsúlyozzák: egyértelműen úgy látszik, hogy a közösségi média harciasabb alkalmazása, beleértve a sokszor kifogásolható szóhasználatot, nem valamiféle félreértésről, baklövésről árulkodnak. Ez egy átgondolt stratégia, ráadásul nem is hatástalan – ha hinni lehet a követők érdeklődésének, akiknek a száma például hirtelen megsokszorozódott a fent említett csörte nyomán.
China’s envoys try out Trump-style Twitter diplomacy; Lily Kuo; The Guardian; 2019. július 17.
Uncle Sam számít rád! – a Mesterséges Intelligencia jövendő geopolitikai frontvonalában is
Egy a rendszerváltásokat, majd a Szovjetúnió felbomlását követő rövid időszak, a geopolitikai szakírók egy része által „unipoláris pillanatként” említett korszak után kikristályosodni látszik egy jól ismert, ám sok szempontból mégis újszerű helyzet: az Amerikai Egyesült Államok ismét olyan állami szereplőkkel kénytelen szembenézni, amelyek – legalábbis potenciálisan – méltó erőt képesek az amerikai erőnek nekiszegezni. Markáns ideológiák, és világosan definiált érdekek feszülnek a leginkább az „amerikai álomban” testet öltő amerikai ideológiának, illetve a „nélkülözhetetlen nemzet” koncepciójában megfogalmazódó amerikai érdeknek.
Ebben a multipoláris világrendben – amelynek egyik fő ismertető jegye a szabályok nélküliség, az ad hoc jelleg, a pillanatonként változó hatalmi konfigurációk rendszere – a nemzetbiztonság szempontjából nézve a Mesterséges Intelligencia fejlesztések válnak a legfontosabb technológiai komponenssé. Ebben az összefüggésben különösen érdekes olvasmány az egyik vezető geopolitikai webhelyen közzétett felhívás, amit egy korábban alig ismert amerikai kormányzati szervezet jegyez.
A Mesterséges Intelligencia ügyi Nemzetbiztonsági Bizottság (National Security Commission on Artificial Intelligence) egy szövetségi hatáskörű tanácsadó szervezet, amelynek feladata az, hogy szakmai háttérmunkával támogassa az Egyesült Államok kormányát abban, hogy meghatározza: az ország nemzetbiztonsági intézményrendszerének milyen eszközrendszerre van szüksége ahhoz, hogy megőrizhesse az USA vezető szerepét a világban. Ahogy ezt a nyilvánvalóan összetett feladatot most nagyon is közérthetően megfogalmazták: az ország MI-kompetenciája döntően befolyásolja majd az „amerikai életforma” minden aspektusát. Meghatározza a tanulás, a munka világát – és természetesen a hadviselést is, a jövendő csatatereit.
A Bizottság négy külön munkacsoportban dolgozik majd, továbbá három önálló projekt is a hatáskörébe tartozik. Ezek a munkaszervezetek arra fókuszálnak, hogy hogyan lehet megőrizni Amerika vezető szerepét az MI-kutatások területén; hogyan lehet biztosítani azt, hogy a nemzetbiztonsági célzatú MI-alkalmazások területén az USA változatlanul az élen járjon; hogy milyen módon lehet hatékonyan felkészíteni a nemzetbiztonsági intézményrendszer munkatársi gárdáját az MI-központú jövőre; valamint hogy hogyan lehet fenntartani egy eredményes együttműködést és egyben versengést a nemzetközi porondon. A három speciális projekt pedig a következő témákat fogja majd össze: etikai kérdések, adatpolitikai kérdések, a köz- és a magánszféra lehetséges együttműködésének kérdése. A felhatalmazás alapján a Bizottságnak két Kongresszusi Jelentésben kell majd összefoglalnia és előterjesztenie következtetéseit és javaslatait.
A Bizottság – miközben természetesen munkája végzéséhez igénybe veszi majd különféle szakmai testületeik inputját – számunkra talán szokatlan módon a legszélesebb szakmai közvéleményhez fordult most együttműködésért, elképzelésekért, javaslatokért. A társadalmi párbeszéd jegyében, szakmai hozzájárulásokat (a szigorúan vett tanulmányoktól az esszéjellegű, szceniárió alapú elemzésekig bármit) várnak az alábbi fontosabb témákban, illetve problématerületeken:
- Hogyan érinti (változtatja meg) az MI a hadviselés jellegét? Minőségileg mást jelent-e az MI a korábbi időszakok haditechnikai fejlesztéseihez képest? Hogyan befolyásolja (változtatja meg) az MI a stratégiai rivalizálást (beleértve a fegyveres harcnál alacsonyabb szintű szembenállásokat)?
- Mi lenne a következménye annak, ha az USA nem fejlesztene ki a nemzetbiztonsági kihívásokra válaszoló masszív MI-képességeket?
- Milyen katonai és milyen civil MI-képességeket kellene kifejlesztenie az USA szövetségi kormányának ahhoz, hogy hatékonyan tudja oltalmazni az amerikai érdekeket? Vajon a különböző kormányzati struktúráknak különböző (önálló) MI-képességeket kellene kifejleszteni?
- Milyen (új) MI-hez kapcsolódó szaktudásokkal és szakmai készségekkel kellene rendelkeznie a nemzetbiztonsági intézményrendszerben dolgozó munkaerőnek? Hogyan tudná biztosítani a szövetségi kormányzat a megfelelően képzett munkaerőt, és ennek mekkora hányada kellene, hogy katonai besorolású legyen, és mekkora hányada lenne polgári alkalmazott, vagy polgári alvállalkozó? Hogyan tudná a kormányzat kinevelni a saját MI-vel foglalkozó munkaerőbázisát?
- Konkrétan az MI-kutatások melyik szegmensére kellene fókuszálnia a nemzetbiztonsági intézményrendszernek? Ehhez új intézményeket kellene létrehozni, vagy a meglévő intézményi rendszer átalakításával lenne biztosítható? Hogyan kellene együttműködnie a kormányzatnak, az oktatási és kutatóintézeteknek és a civil szektornak?
- Milyen infrastruktúrát kellene kiépítenie az Egyesült Államoknak ahhoz, hogy megőrizhesse vezető szerepét az MI területén? Kinek kellene azt kiépítenie és hogyan, illetve mik a kiépítést akadályozó legfőbb tényezők? Mik a kapcsolódó etikai problémák?
- Milyen közbeszerzési, ill. beszerzési eljárások szorulnak megváltoztatásra ahhoz, hogy a kormányzat biztosítani tudja az USA MI-igényeit?
- Milyen adatokra volna szükség a nemzetbiztonsági célú MI-alkalmazások és eszközök kifejlesztéséhez? Hogyan kellene ezt az adattömeget összegyűjteni, tárolni, védeni és megosztani? Ez milyen etikai és biztonsági kérdéseket vet fel?
- Milyen nemzetközi normák kialakítására kellene törekednie az USÁ-nak? Lehetséges egyáltalán az MI-normák kialakítására és betartatására szolgáló mechanizmusok kidolgozása?
- Tekintve, hogy a világ számos országa foglalkozik MI-fejlesztésekkel, az USÁ-nak milyen alapállást kellene felvennie velük kapcsolatban: együttműködésre lenne célszerű törekednie, vagy éppen elzárkózásra? Konkrétan melyik részterületekkel kapcsolatban volna célszerű akár az egyik, akár a másik hozzáállás? Lehetséges, hogy a fenti dichotómia alapvetően hamis? Ha igen, akkor mik volnának a lehetséges alternatívák?
Egy valami biztos: a nagy dolgok nagy ideákkal kezdődnek. És a jelek szerint az ötletek skrupulusok nélküli, nyílt keresése, a problémák, akár a nemzet egész létét meghatározó problémák megoldásának abszolút gyakorlatias megközelítése máig a legfőbb védjegye maradt az „amerikaiságnak”.
In Search of Ideas: The National Security Commission on Artificial Intelligence Wants You; Robert Work, Eric Schmidt; War on the Rocks; 2019. július 18.
PÁR MONDATBAN – TOVÁBBI HÍREK, OLVASMÁNYOK, ADATOK.
A hamis hírek nagyon is valódi háborúhoz vezethetnek
Néhány hét óta egymás után érik a – többnyire rejtélyes – támadások a Perzsa-öbölben haladó nemzetközi hajóforgalmat, és a hírekben megszólalók szinte kivétel nélkül az Iráni Köztársaságra mutogatnak. A feltörekvő nemzetközi szereplőkkel általában nem túl megértő nyugati szakértők most azt állítják: szinte bizonyosan nem Irán áll a robbantások, torpedótámadások mögött. Hanem (a világtörténelemből jól ismert) félrevezető akciókról van szó: amikor egy harmadik fél követ el cselekményeket úgy, hogy egy ellenfélre terelje a gyanút. És a valódi elkövetők mások, talán a szaudiak lehetnek, a szépen terjedő álhírekből pedig könnyen igazi háború lehet.
How Fake News Could Lead to Real War; Daniel Benjamin, Steven Simon; Politico; 2019. július 5.
Az USA felnőtt lakóinak 20%-a követi elnökét – legalábbis a Twitteren
Donald Trump közösségi média megszólalásait gyakran minősíti (minősíthetetlennek) a fősodratú média, de a jelek szerint az állandó Twitter-csatározások, goromba posztolások nagyon is jól illenek a modern közember kommunikációs világába. Miközben a szakma politikai és média elit riasztó példaként említi az amerikai elnök közösségi média megszólalásait, a választópolgárok nagyon is díjazzák Trump szabadszájúságát. A Pew Research legújabb kutatásai szerint az USA felnőtt népességének 20%-a követi a Trump-féle posztokat.
Donald Trump followed by nearly 20% of US adult Twitter users; Steven Musil; CNet; 2019. július 15.
Egy ország, két rendszer, sok probléma. Baj van a kínai soft power-rel?
Szakértők és újságírók egyre gyakrabban pedzegetik: baj van a kínai soft powerrel. Most a mértékadó Foreign Policy fejti ki cikkében, hogy a kínai kultúrára, gazdasági fejlődésre, általában a több ezer éves civilizáció örökségére alapozott kínai országimázs terjesztés mind kevésbé eredményes – legalábbis ami Tajvan és Hongkong megcélzott közvéleményét illeti. Érdemes azonban figyelembe venni: a friss kutatások szerint Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsia jelentős részein Kína vonzereje egyre számottevőbb.
One Country, Two Systems, Lots of Problems; Derek Grossman; Foreign Policy; 2019. július 21.
Explózió: avagy az online adattömeg szédítő növekedése
Az adatok már ma is a diplomáciai háttérműveletek éltető alapanyagát szolgáltatják. A big datára alapozott eszközök, részben már MI-alkalmazások a digitális diplomácia eszközrendszerének gerincét képezi: az információ gyűjtéstől és feldolgozástól kezdve, a szoftverrel támogatott külügyi döntéshozatalig sok területen. És a nyersanyag, az adat szédítő tempóban növekszik tovább, a nap minden percében. Ami – ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen év alatt 367 millióval nőtt az internethasználók száma – nem is meglepő.
Why Big Data Keeps Getting Bigger; Jeff Desjardins; The Visual Capitalist; 2019. július 16.
ÚJ MEGJELENÉS: Az ötödik hadszíntér
Az ötödik hadszíntér: így hívja a Pentagon, az amerikai hadügy az életünk mindennapjainak színterévé váló kiberteret. Az általunk ajánlott, frissen megjelent könyv a kiberbiztonság két sok évtizedes tapasztalatot felhalmozott amerikai szakértője tollából került ki. Clarke és Knake végigvezetnek minket a kiberhadviselés sötét bugyrain, ahol jól fésült állami alkalmazottak és rafinált, képzett bűnözők egyaránt lecsaphatnak az emberre. Legyen az az „ember” egy állami hivatal, netán titkosszolgálat, nagyvállalat, vagy tényleg mi magunk. A szerzőpár munkája talán abban jelent újdonságot a manapság sorjában megjelenő hasonló munkákhoz képest, hogy hangsúlyozottan hirdeti: a még mindig rejtélyes, szokatlan, sötét kibertér sem olyan, ahol feltétlenül el kell vesznünk. Kulcsszava a „reziliencia”: azaz, a kibertérben is megvédhetjük magunkat. Clarke és Knake elmondja, szerintük hogyan.
Richard A. Clarke – Robert K. Knake (2019): The Fifth Domain. Defending Our Country, Our Companies and Ourselves in the Age of Cyber Threats. London, Penguin Press.
Összeállította és szemlézte: dr. Nyáry Gábor
